A csend ellenáll

A DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelepet tizenkettedik alkalommal rendezték meg 2022. október 21-30. között. Alapításának legfőbb célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között. A szervezők megfogalmazása szerint, “egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánnak teremteni”. 

A tizenkét évad folyamán a művésztelepre tizenhét országból meghívott, közel százhetven alkotó tematikus hívószavakra alkotott műfaji megkötés nélkül. Ezidáig több mint ötvenöt szakmai programjuk valósult meg. A művésztelep minden évben tematikus, a tizenkettedik találkozó címe és témája a „csend“ volt:

„A modern kor embere kiszakadt a hagyományok által teremtett összhangból, a világot egyre inkább csak a médián keresztül ismeri. Ez a fajta kommunikáció pedig nem enged teret a személyes találkozásnak és a megismerésnek. Pedig az emberi elmét leginkább a csend fogalma vezeti a megélés felé, a szüntelen információáramlás, szóörvény közepette az ember a csendben találja meg önmagát, ahol az ego és elme hallgat. A csend az egyetlen jelenség, aminek nincs közvetlen gyakorlati haszna, ezért ellenáll a technicizálódott társadalom haszonelvű gondolkodásának“ – határolták körül a 2022-es művésztelep tematikáját a szervezők.

A Kontur videójában hallható a 2022-es művésztelep somorjai zárókiállításán elhangzott megnyitóbeszéd Tolnay Imre képzőművésztől, a kezdeményezést pedig a főszervező, a somorjai származású Mayer Éva mutatja be.