Emberközpontú világképünk újragondolása

A MODEM TANULNI A TERMÉSZETTŐL? – BOTANIKA című KIÁLLÍTÁSA

Milyen csatornákat, szereplőket és eszközöket igényel a természet–kultúra fogalompárt elválasztó emberközpontú szemlélet dekonstrukciója? Létezik egyáltalán ez a kettősség, vagy csupán az antropocentrikus nézőpont^[1] terméke, amely rég megérett a perspektívaváltásra? Hogyan lehet a tudomány és a művészet között hidat képezve érthetővé és átélhetővé tenni a kultúra és a természet olyan történeteit, amelyeket nem őriznek a botanikai albumok és a füvészkönyvek, sem a herbáriumok vagy a botanikus kertek? A debreceni MODEMTanulni a természettől? – Botanika című tárlata egzakt válaszok helyett új nézőpontokat kínál, és további kérdések feltevésére ösztönöz.

A kiállítás szervesen illeszkedik abba a kortárs tendenciába, amely platformot teremt a képzőművészet és a design számára társadalmi és ökológiai témák vizsgálatára. Az elmúlt hónapok a témához kapcsolódó magyarországi művészeti projektjeiből kiemelhető például Márton Dominika K11 Laborban rendezett Escaping the Landscape című tárlata, amely spekulatív módon a kiállítótér és a virtuális valóság platformjain dolgozta fel a növények és a környezeti változások kapcsolatát, reflektálva az emberi behatásra, valamint az archiválás és a gyűjteményépítés kérdéseire is. Hasonlóan fontos kísérlet volt a MOME hallgatóinak Földbe gyökeret ereszteni című pop-up kiállítása a Pikszisben, amely az ökológiai művészet lencséjén keresztül vizsgálta az emberi test és a talaj élővilágának kapcsolatát narratív műveken keresztül, törekedve az ember és a természet közötti határok feloldására. A közép-kelet-európai térségből a 2025. április 6-áig látogatható ljubljanai BIO28 Double Agent: Do You Speak Flower? címet viselő design biennálét említhetjük példaként, ami a floriográfia^[2] dekódolására és újraértelmezésére vállalkozik a kritikai elméletek, a design és a képzőművészet médiumain keresztül.

A MODEM 2024 decemberében nyílt Tanulni a természettől? – Botanika című tárlata a Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) 2024-es nyári rezidenciaprogramjára meghívott tíz hazai és külföldi alkotó munkáit mutatja be. A kiállított művek egy kéthetes workshopot követően születtek, melynek során az alkotók művészeti kutatásokat folytattak a Debreceni Református Kollégium Múzeumában, a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében és a Hortobágyi Nemzeti Parkban.

A kiállítás koncepciójában a helyszín (Debrecen) és környéke kiemelten fontos szerepet tölt be. Elég Méliusz Juhász Péter Herbáriumát (1578), vagy Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szerzőpáros kétkötetes füvészkönyvét (Magyar Fűvész Könyv, 1807) példaként kiemelni a magyarországi botanika tudományának Debrecen városával régóta összefonódó történetéből. A kiállított művek és a hozzájuk kapcsolódó művészeti kutatások új perspektívákat kínálnak: szakítanak a természettudományok leíró-konzerváló hagyományával; annak eszközeit, valamint kulturális konktextusát új szereplők bevonásával vizsgálják felül.

A diskurzusban aktívan vannak jelen olyan altémák, mint az adat és a valós tudás, az információ és a narratíva kapcsolata. Továbbá megjelenik a tudományos ismeretek művészeti eszközökkel és interdiszciplináris szemléletmóddal történő vizsgálata, illetve a növényi ágenciák és intelligenciák beemelése. Az elmélyülést ezekben az altémákban a kiállítás kísérőprogramjai támogatták, például a 2025. február 5-én megvalósult Nők a pásztorságban: beszélgetés és tájkóstoló című esemény, ahol a látogatók a női pásztorközösség magyarországi képviselőinek kollektívájával zajló beszélgetés, és a kiállítótérben tartott performatív étkezés során kerülhettek közelebb a hagyományos ökológiai tudáshoz. A kiállítás finisszázsának keretében megrendezésre kerül továbbá egy urbán ökológiai séta Löki Viktor, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársának vezetésével.

A kiállítás koncepciója három tematikus egységen keresztül mutatja be az emberi és nem-emberi együttélés lehetséges formáit. Az első, az Ökológiai fülkék, antropocén tájak, elvadult területek szekció, mely elvont, egykori, átmeneti és átalakuló terekbe helyezi az emberi intézményrendszerek interakcióba lépését a természet saját túlélési startégiáival. A művekben a természet mint az emberi kultúra lehetséges együttműködő partnere kerül megjelenítésre: aktív cselekvő, ami formálja a megismerést és a kollektív létélményünket. Erre reflektál a szekció és a tárlat nyitóműve, Szabó Bálint Fénylő hangokon szólnak című munkája.

A többcsatornás hanginstalláció kritikusan értelmezi újra a múzeum kultúraközvetítő szerepét azáltal, hogy a megismerés módját a vizualitásról a szónikus (hang alapú) szférára helyezi. Az installáció anyaméhet idéző vörös sátra a kamenawai népcsoport egyik beavatási szertartását idézi, amely során a látogatók a megismerés első terébe és transzcendentális állapotába tekintenek vissza. Egy sajátos folyamat részeseivé válnak: belépnek, átélik, majd távoznak, de mégsem válnak beavatottá, hiszen a hangszerek nem, csupán a hangjaik jelennek meg a számukra. Így szembesülnek saját nézőpontjaik korlátaival a tudás elsajátításának folyamatában: egyetlen lehetőségük, hogy tanuljanak a természettől.

A szekció útja a kollektív, spirituális térből Ljubljanán és a Hortobágyon át vezet, majd a Tisza árterébe torkollik. Illés Szonja Zsófia multimediális műegyüttese jelöli a két szekció határát és egyben organikus átlépést jelent a második, A Természeti Szimbolika Alakváltozásai című kiállításrészbe. Ebben a szekcióban a terekről a jelekre kerül a hangsúly, a kiállított művek a kultúra és a natúra szimbólumrendszerének átalakulására reflektálnak.

Illés Szonja Zsófia Vadvízország című dokumentumfilmje az etnoökológiai terepmunka eszközével dolgozik: az alkotó olyan szereplőkön (ártéri gazdálkodók, horgászok és halászok) keresztül teszi átélhetővé az emberi beavatkozás hatásait az ökoszisztémára, akik megtanultak együttműködni az áradó Tiszával, együtt élnek a természettel. A szereplők életmódjuknak köszönhetően olyan tudás birtokosai, amit akadémiai, vagy múzeumi kontextusban kihívás rögzíteni és bemutatni. Illés művészi-kutatói látásmódja felhívja a figyelmet a helyi ökológiai problémákra, miközben megfordítja a tudás létrejöttének és közvetítésének útját, megkérdőjelezve az intézményrendszereket mint tudástermelő egységeket.

Az installáció további elemeiben az alkotó több szerepet ellátva, érzékenyen közelíti meg és teszi láthatóvá a helyi élővilág és a népi kultúra kapcsolatát. A terepmunka helyszínéről származó gyalogakác felhasználásával készült gyalogszék^[3] népi bútorformát idéz, egy “gyalogasztallal”^[4] kiegészítve jeleníti meg ezt az együttélést. Az alkotó saját hídszerepére is reagál azzal, hogy egy népi formát és a helyi ökoszisztémában fellelhető anyagot helyez a tervezés mint a kutatói munkára való reflektálás központjába. Ez a gesztus érzékelhető textilinstallációjában is, melyen az ártér természetes festőnövényei lenyomatát hordozó textilcsíkok a népi növényszimbólumok, vagy botanikai illusztrációk parafrázisaiként jelennek meg.

A kiállítás Spekulatív Organizmusok és Ökonarratívák címmel ellátott utolsó egysége teret biztosít a vizsgálódó iránykeresésnek, tények helyett a lehetségesnek, a történeteknek és azok narrátorainak. Itt tekinthetők meg azok a videóinterjúk, amelyek a rezidenciaprogram résztvevőivel – művészekkel, zenészekkel, designerekkel és építészekkel – még alkotási folyamatuk előtt készültek. Az interjúkból a látogatók megismerhetik az alkotók gondolatmenetét és a koncepcióhoz fűződő személyes kapcsolódásaikat, mely egy diszciplínákban és attitűdökben szerteágazó hálózattá áll össze.

A szekcióban bemutatott művek közül kiemelném Szabó Nóra Szíkpadka: két világ határán című installációját, melynek fókuszában a szikes pusztákhoz alkalmazkodó magyar sóvirág (Limonium gmelinii) áll. A kiszáradt puszta repedéseinek negatív tere műgyantából kiöntve válik plasztikussá. Áttetszősége térben reflektál a vegetáció időbeli léptékére, mely messze meghaladja az emberi észlelés síkjait. Ezáltal szembesíti nézőjét tudása végességével, az ember alkotta bináris kategóriák képlékenységével.

A kiállított művek számos perspektívát tesznek láthatóvá, hallhatóvá és érzékelhetővé. A meghívott alkotók közös gondolkodása és a témákban, médiumokban rendkívül sokszínű személyes megközelítések egyaránt felhívják a figyelmet emberközpontú nézőpontunkra. A kiállítás kihívás elé állítja, lépték- és perspektívaváltásra készteti, közös gondolkodásra hívja látogatóit. Arra ösztönöz, hogy kérdéseket tegyünk fel, sorvezetőként a legfontosabb megfogalmazásával: Mit és hogyan lehet és kell tanulnunk a természettől?

---

Kiállító művészek: CENTRALA – Małgorzata Kuciewicz és Simone De Iacobis (PL/IT), Daniel Godinez Nivón (MX/NL), Illés Zsófia Szonja (HU), Kortmann-Járay Katalin és Mendreczky Karina (HU), Kuzma Eszter Júlia (HU), Gaja Mežnarić Osole – Krater Collective és Ivana Papić (SI), Thea Lazăr (RO), Szabó Bálint (HU), Szabó Nóra (HU), Vékony Dorottya (HU)

Kurátorok: Horányi Attila, Süli-Zakar Szabolcs, Török Krisztián Gábor és Vékony Dorottya; Kurátorasszisztensek: Hocza-Szabó Marcell, Kovács Edward

---

DNM2024: Tanulni a természettől? Botanika, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen, 2024. 12. 07 – 03. 23.

Borítókép: Kortmann-Járay Katalin és Mendreczky Karina Mirage című installációja. Fotók a MODEM jóvoltából.

---

^[1] Az antropocentrikus nézőpont a természet/kultúra fogalompárt az ember központi szerepéből kiindulva értelmezi, és gyakran éles különbséget tesz a két kategória között. Az antropocentrizmus lényege, hogy az emberi lényt tekinti a világ középpontjának, és a természetet leginkább az emberi érdekek, szükségletek és célok szemszögéből vizsgálja. Az ökológiai és posztmodern megközelítések inkább a két kategória összefonódását és kölcsönhatását hangsúlyozzák.

^[2] A virágok színeinek és formáinak jelentést tulajdonító tudomány.

^[3] gyalogszék: támla nélküli ülőbútor, mely deszkalapból és belecsapolt lábakból áll.

^[4] A gyalogasztal analógiájára, a művész által megalkotott fogalom.