Az ellenállás törékeny illúziója

Németh Kristián és Lisa Deikun önálló kiállítása a Gandy Galériában

A főként közép- és kelet-európai kortárs alkotókra fókuszáló pozsonyi Gandy Galéria az év elején két markánsan eltérő, mégis egymást organikusan kiegészítő kiállítással köszönti a látogatókat. Németh Kristián Fragments of Fragility (A törékenység szilánkjai) című kiállítása az intézménykritika és a társadalmi reflexió szemszögéből vizsgálja a fizikai és szimbolikus törékenység fogalmát. Lisa Deikun I sharpen the blade in order to forgive (Élezem a pengét, hogy megbocsáthassak) című anyaga a queer identitás, az elidegenedés és az átalakulás művészeti megfogalmazását helyezi középpontba.

A somorjai származású intermédia-művész, Németh Kristián (1983), Brüsszelben és Pozsonyban él és alkot. Munkássága a hatalmi struktúrák és az intézményrendszerek (például a katolikus egyház^[1]) kritikáján keresztül vizsgálja a társadalmi jelenségeket.

A Fragile (Törékeny) című, 2012 óta folyamatosan fejlődő installációja – melyet számos kiállításon és változatos prezentációs formában megjelenített már, például a somorjai At Home Galériában (2015) vagy a selmecbányai Schemnitz Galériában (2019) – a törékenység jelenségének mélyreható vizsgálatára fókuszál. Németh ebben a munkában az anyagiság és az absztrakció egymásra épülő képzetével dolgozik: a családjától örökölt vagy gondos válogatással összegyűjtött kristálytárgyak a közép-kelet-európai otthonok szocialista enteriőrjeinek nosztalgikus elemei, amelyek ebben a kontextusban a társadalmi emlékezet és az elmúlás metaforáiként működnek.

A finoman megmunkált poharak, vázák, cukorka- és gyertyatartók oszlopokká, szoborszerű struktúrákká állnak össze bármiféle rögzítés vagy ragasztás alkalmazása nélkül: az instabilitás jelenléte folyamatos feszültségben tartja az objektumokat. Mindez nemcsak fizikai feszültséget kelt, hanem az installáció performatív jellegét is erősíti, hiszen a legapróbb rezdülés is kockáztatja az építmények összeomlását. Ez a fenyegetettség a néző műtárgyhoz való viszonyát is átalakítja, a galériatér egyfajta „szakrális porcelánbolttá” válik.

A Crack (Repedés) című mű egy felborult kristályedénnyel zavarja meg a tér homogenitását, amelyből törött üvegszilánkok szóródnak a padlóra. A Crack 2017-ben vált az eredeti installáció részévé, megbontva a kristályoszlopok szakrális miliőjét, emlékeztetve arra, hogy a bemutatott anyag törékenysége nem csupán illúzió.

A tárlat másik eleme Németh legújabb sorozata, a The Herbarium of Time (Az idő herbáriuma), amelyet először 2024-ben lehetett megtekinteni a kassai ortodox zsinagógában. Ebben a műben Németh epoxigyantával vonta be az első tavaszi növényeket: a mandulafa virágzó ágait, a nárciszokat, a gyöngyikét. Ezek a jelenbe fagyasztott virágok a memento mori kortárs művészeti megnyilvánulásai, amelyek figyelmeztetnek saját mulandóságunkra és az azzal folytatott folyamatos küzdelmünkre. Az alkotó szerint a mű fundamentuma a hervadás elkerülése, vagyis az idő megállítása. Az elmúlás gondolatával való megbékélés témáját a művész poétikus érzékenységgel ragadja meg, amelynek végtermékei a törékeny, mégis örökké virágzó nárciszok és mandulaágak.

A Gandy Galéria Chapter 1 programjában – amely feltörekvő és pályakezdő kortárs művészeket hivatott bemutatni – valósul meg  Lisa Deikun (1992) I sharpen the blade in order to forgive (Élezem a pengét, hogy megbocsáthassak) című kiállítása. Bár a tárlat teljesen független a Fragments of Fragility-től, mégis organikusan egészíti ki azt. A fehérorosz származású művész 2022-ben politikai üldöztetés miatt kényszerült elhagyni hazáját, miután aktív résztvevője volt a demokrácia védelmében folytatott tüntetéseknek. Lengyelországba, Varsóba költözött, ahol a „Mycelium” nevű dekolonialista kutatólaborban kerámia kísérletekkel folytatta művészi gyakorlatát. A Pozsonyban bemutatott sorozat a kassai Šopa Galéria három hónapos rezidenciaprogramja során született.

Deikun a queer lét bizonytalanságait, az elnyomással és az öndefiniálás harcaival kapcsolatos narratívákat formálja meg amorf, organikus kerámiaobjektumokban. Az általa használt mázas agyag paradox módon egyszerre törékeny és mégis az ellenállás illúzióját kelti. Objektumai közelről szemlélve egyfajta folyamatos átalakulásban lévő entitásokat jelenítenek meg: patákat, tojáshéjból kibújó indákat, orchideafejeket és amorf képződményeket, amelyek állandóan változó formájukkal a queer identitás fluiditására utalnak. A témaválasztás politikai dimenzióval is bír, hiszen Deikun maga is politikai menekültként hagyta el Fehéroroszországot, így munkái az elnyomó rendszerekkel szembeni ellenállásra és a szolidaritás szükségességére is emlékeztetnek, továbbá magukban hordozzák az identitás megtartásának és átalakulásának kettősségét.

A kurátori szöveg szerint Deikun “egy olyan vizuális narratívát alkot, amely a queerség,^[2] a rokonság és a személyes mitológia képlékeny határain navigál.” Fluid, emberfeletti lényekre emlékeztető objektumai a queerség megtestesítői – egy fogalomé, amely eredeti jelentésében a feltűnő és a furcsa szinonimája volt. Alkotásai formájukban és anyaghasználatukban is a határok átlépését jelenítik meg, az  alakuló identitás metaforáiként. Az így létrejövő művek a normális és abnormális, valamint a kapcsolódás és elszigetelődés ellentétpárjai mentén mozognak.

A kiállítás koncepciója szorosan kapcsolódik Roland Barthes (1915–1980) francia teoretikus elméletéhez, miszerint “a mítosz funkciója a valóság kiüresítése.” Barthes Mitológiák című könyvében^[3] rámutat arra, hogy a mindennapi tárgyak – legyen szó ételekről, sportról vagy háztartási szerekről – nem csupán használati eszközök, hanem kulturális jelentéssel bíró szimbólumok, amelyek a társadalmi normák és hatalmi struktúrák fenntartásában is szerepet játszanak.  A mítoszok láthatatlanul formálják a jelentést, amelyet evidenciaként fogadunk el. A művész alkotásaiban ezeket a rögzült, elterjedt narratívákat oldja fel és alakítja át, újraértelmezve a mitikus jelentésképzés folyamatait, és megteremtve annak lehetőségét, hogy az általa bemutatott formák (és azokon keresztül a nézők) megtalálják saját identitásukat.

Bár Németh és Deikun alkotásai különálló művek, mégis közös tematikus tengely mentén mozognak: a törékenység – legyen az fizikai, identitásbeli vagy időbeli – központi eleme mindkét kiállításnak, amelyek egymás kontextusában új jelentéstartalmakkal gazdagodnak. A kristálytárgyak emlékeztetnek bennünket, hogy ami megfogható, az az esetek többségében törékeny is – akárcsak mi magunk vagy a körülöttünk lévő természet. Deikun “teremtményei” pedig rámutatnak, hogy életünk része a változás, önmagunk keresése, az ezzel járó sebek hordozása és az elengedés. Míg Németh alkotásai a társadalmi és történelmi közeg instabilitását elemzik, addig Deikun művei a személyes identitás és a testkép fluiditását domborítják ki. Együtt képeznek dialógust arról, hogy a törékenység egyszerre lehet veszélyforrás és erőforrás, fenyegetés és lehetőség.

Németh Kristián: Fragments of Fragility (kurátor: Michal Stolárik); Gandy Gallery, Pozsony, 2025. 01. 15. – 03. 07.

Lisa Deikun: “I sharpen the blade in order to forgive”, Chapter 1 Exhibition, Gandy Gallery, Pozsony, 2025. 01. 15. – 03. 07.

Borítókép: Fragments of Fragility, kiállításenteriőr. Fotók: Adam Šakový, a Gandy Galéria jóvoltából.

---

^[1] Németh Kristián egyik egyházkritikus munkája szerepelt a 2023-as Pohoda Fesztivál képzőművészeti repertoárjában, amelyről itt írtunk.

^[2] A queer eredeti jelentése „furcsa” vagy „különös”. A 19. század végén pejoratív értelemben kezdték használni a nem heteroszexuális és nem cisznemű emberekkel szemben. Az 1980-as évek végétől azonban a queer aktivisták tudatosan kezdték használni a kifejezést semleges vagy pozitív önmeghatározásként, hogy visszaköveteljék annak jelentését.

^[3] Barthes elméletéről bővebben itt olvashat.