Kissé megfáradt remix

Erik Binder művei a nagyszombati Ján Koniarek Galériában

A nagyszombati Ján Koniarek Galériában március 13-án megnyitott ARTičok című kiállítás Erik Binder (1974-2023) műveinek első olyan bemutatása, amely a tavaly nyáron hirtelen elhalálozott művész közreműködése nélkül jött létre. A kiállítás az egykori neológ zsinagóga épületében berendezett Kortárs Művészetek Központjában tekinthető meg, csakúgy, mint Jaroslav Varga párhuzamosan megnyílt Mlčanie nás neochráni (Hallgatásunk nem véd meg minket) című kiállítása. Mindkettő kurátora Vladimír Beskid, az intézmény jelenlegi igazgatója.    

Binder művei az épület tornyaiban kaptak helyet, a központi teret pedig Varga helyspecifikus installációja tölti be a tüntetéseken használt transzparensekre emlékeztető kartondarabok és textilsávok tucatjaival, amelyek mindegyikére egy-egy könyvcím került. Az emeleten kialakított nyitott műterem betekintést enged Varga alkotói folyamataiba, majd a karzatokon néhány további munkát találunk, köztük két videót. Innen juthatunk fel a tornyokban elhelyezkedő három kisebb helyiségből álló kiállítótérbe, ahol a transzparensek sürgető manifesztációit a graffiti és a street art felszabadultabb formavilága váltja fel. Eltérő jellegük ellenére a nyilvános térben megjelenő vizuális kifejezésformák eszköztárának használata bizonyos mértékben közös alaphangot ad a két kiállításnak. 

A toronyban kiállított vásznak és objektumok nagy részét a Binder által programszerűen használt, lefolyó festékcsíkokkal, esetleg stencilezéssel kiegészített, spray-jel felvitt firkák borítják. Emotikonszerű fejek, tükörtojásszerű foltok, autók és egyéb, jobban vagy kevésbé azonosítható tárgyak, lények, minták és feliratok különböző konstellációit fedezhetjük fel magunk körül. Ha mindeközben a falakra téved a tekintetünk, feltűnhet, hogy azokat is számos felirat és firka borítja. Bár Binderre jellemző volt a galériaterek alkotófelületként való használata, ebben az esetben csak véletlen egybeesés eredménye ez a párbeszéd: a falakon az eredeti állapotukban hagyott, a hely emlékét őrző több évtizedes feliratokkal és rajzokkal találkozhatunk.

A nagyszombati kiállításon bemutatott anyag koherens vizuális hatása ellenére felmerül a kérdés, hogyan is olvassuk a kiállítás koncepcióját? A kísérőszöveg nagyrészt Binder művészi profiljának ismertetéséből áll, amelyben helyenként visszacsengenek a liptószentmiklósi Peter Michal Bohúň Galériában 2017-ben bemutatott Drak sa vracia (A sárkány visszatér) retrospektív kiállítás kurátori szövegének mondatai, kissé azt az érzést keltve, mintha már nem sok újat lehetne elmondani róla. 

A kurátor mindössze néhány sort szentel a bemutatott anyagnak, röviden jellemezve annak képi világát, valamint leszögezve, hogy a művész hagyatékából és a galéria gyűjteményéből összerakott válogatásról van szó, amely Binder utolsó alkotói korszakát hivatott képviselni. Ez minden információ, amit a látogató a kiállított művekről kap. Részletesebb leírás és képcímek hiányában azok, akik nem ismerik Erik Binder munkásságát, leginkább a művek képi világára és annak hatására hagyatkozhatnak, esetleg szabadon asszociálhatnak a művekben felfedezhető különféle (pop)kulturális, társadalmi, esetleg vallási referenciákra és témákra.

Például ilyen lehet a kiállításon látható egyetlen fotó alapú munka főhőse, egy fotómontázzsal limuzinná alakított Škoda 120-as, a rendszerváltás előtti Csehszlovákia ikonikus tucatjárműve. A kép egy nagyobb nyomata feltűnt a 2010-es berlini „Scharfer Blick, heißes Blut“ című kiállításon is; a „More luxus!” felirattal kiegészített változata pedig egyike volt a Ján Koniarek Galéria társszervezésében Brünnben megrendezett Billboart 2009 szabadtéri kiállításon bemutatott műveknek. (A projekt a Billboart Gallery Europe nemzetközi platform változó rendszerességű kiállítássorozatának keretén belül jött létre, amely kortárs művészek alkotásainak közterületen történő prezentációját tűzte ki célul, legtöbbször nagyméretű hirdetőfelületeket használva.) 

Erik Binder eddigi egyetlen önálló kiállítása a Ján Koniarek Galériában a Woodoo Čičmany elnevezésű intervenció volt. 2008 októberében a művész borotvahab segítségével népi motívumokra emlékeztető mintákkal „dekorálta ki” a lépcsőház és a folyosó faburkolatát a galéria Koppel-villában található főépületében. Binder művei, köztük a most kiállított festmények egy része is, azonban rendszeresen szerepeltek a nagyszombati galériában vagy az általa szervezett csoportos kiállításokon. Hogy csak néhányat említsünk, ilyen volt a tavalyi SEXTANT/POSUN2 című kiállítás a kassai Löffler Béla Múzeumban, vagy a galéria gyűjteményének válogatott darabjaiból a Landesgalerie Burgenland-ban rendezett ArTrnava tárlat 2016-ban.

A kiállítótérben elhelyezett három, hozzávetőlegesen embernagyságú bádograkéta a kurátor szerint egy „másik vizuális dimenzióba” hivatott repíteni a látogatót. Ha ez nem is valósul meg, az mégis feltűnhet, hogy gyanúsan hasonlítanak egy másik szlovák képzőművész, Stanislav Filko (1937-2015) emblematikus motívumára, amellyel több változatban is dolgozott. Ezek egyike a 2005 körül készült „Rakety”-sorozat („Rakéták”), amelynek formavilága a most kiállított objektumokban is tükröződik. Nem egyértelmű, hogy ebben az esetben másolatokról van-e szó, vagy Binder az eredetileg Filko által készített bádograkéták felületét fedte-e be jellegzetes graffiti firkáival – amint erre már korábban sor került egyik gyűjtője jóvoltából. Az akkor létrejött „Raketa 4.D/Feelko, 2000/2018” című közös alkotást a Pozsonyi Városi Galériában megrendezett 2/3 Filko – Binder – Vongrej kiállításon mutatták be először. 

A párbeszéd, legyen az személyes vagy alkotói, Binder művészetének és életének alapvető eleme volt: hosszabb vagy rövidebb együttműködések során alkotói tandemek és csoportok sorozatában dolgozott, többek között Gabika Binderovával, Viktor Frešoval, Palo Čejkával, vagy a már említett Stanislav Filkoval és Martin Vongrejjel. A párbeszéd fontos szerepet játszott a Szlovák Nemzeti Galériában 2021-ben megrendezett Avastýv. Labyrint Erika Bindera (tükörfordításban: Sátílláik. Erik Binder labirintusa) nagyszabású egyéni kiállításának előkészítésében is. A bevezető szöveg Erik Binder és a kurátor, Lucia G: Stach beszélgetésének egy részlete, amelynek témája a kiállítás koncepciójának alapját képező, valamint az élet és alkotás különböző területein megjelenő és megélt labirintusok világa. Szóba kerül a kabalisztika, a tánc, a meditáció, Ariadné fonala, de a bibliai Lázár története vagy a folyamatos átalakulás témája is.

Hasonló dinamikával váltják egymást Binder műveiben a különböző hatások és motívumok, legyen szó a szocializmus tárgyi világának maradványairól, a street art és a hip hop kifejezésmódjáról vagy a különböző spirituális irányzatok gondolatvilágáról. Binder munkamódszere leginkább intermediálisnak nevezhető; különféle kifejezésmódok spektrumával dolgozott. Tekintélyes mennyiségű alkotást produkált, többnyire spontán sorozatokban, médiumok és műfajok tömkelegét használva. Alkotói világának egyik legtalálóbb önreflexiója és egyben programja a Nagyszombatban is kiállított vásznak egyikén sokszoros ismétlésben olvasható, asszociációk sorát megnyitó „Si rieka”-felirat („Folyó vagy”).

Erik Binder a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán és a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte tanulmányait. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt itthon és külföldön is. Hamar a szlovákiai művészeti szcéna már-már legendás alakjává vált, akinél a hétköznapi élet és a művészet nehezen elválasztható egésszé alakult. Van, akit Binder életművének labirintusa könnyen magával ragad, míg mások külső szemlélőként igyekszenek racionálisabb nézőpontból közelíteni hozzá. Munkáit a szlovákiai kurátorok, művészettörténészek és kritikusok szövegeikben a spirituális és a pszichedelikus jelzőkkel igyekeztek leírni, olykor csupán a formai aspektusok és munkamódszerek megragadására törekedve. Ilyen szélsőségek között nehéz állást foglalni, a formai kategóriák és Binder szuggesztív vizuális világa között oszcillálva azonban rávilágíthatunk alkotói stratégiáinak még egy érdekes momentumára. 

Binder sajátos módon, de szisztematikusan megkérdőjelezte a művészi szabadság és a képzőművészeti szcéna intézményei között fennáló sémákat és hierarchiákat, és feszegette az egyes kiállítóterekben megszokott és megengedett kifejezésmódokat. Ez olykor a plafonon vagy a térben elhelyezett alkotásokban merült ki, de ott, ahol igazán szabad kezet kapott, szinte végletekig kibontakozott a minden rendelkezésre álló teret elnyelő, elképesztően energikus alkotói világa. Magabiztosan mozgott az intézményesített képzőművészeti szcéna különböző szegmenseiben is, legyen az a magángalériák világa, a Szlovák Nemzeti Galéria vagy a Velencei Biennálé, ahol 1999-ben és 2003-ban is részt vett munkáival. Az utolsó két kiállítás, aminek előkészületeiben még lehetősége volt közreműködni, a Galéria XIII-ban megnyitott Everafterlifeparty volt, és a (nemrég felfüggesztett) Szlovák Rádió Galériájában rendezett őszi csoportos tárlat, amelyet Binder emlékének dedikáltak. 

Visszatekintve még a nagyszombati kiállításra, a standard minőséget hozó, viszonylag kockázatmentes kurátori koncepcióban bemutatott műveket szemlélve akaratlanul is felmerül a (talán költői) kérdés, hogy (a Beskid által előszeretettel használt dj-metaforával élve) tulajdonképpen kinek is szólt ez a remix? Leginkább egyfajta személyes búcsúnak tűnik a galériával csaknem két évtizedig együttműködő művésszel, ez a műfaj azonban kissé személyesebb hozzáállást igényelt volna azon felül, hogy a téma aktualitásából merít. Bizonyára lesz még alkalom egy átfogóbb és talán több alkotót is bevonó retrospektív kiállításra, mint például az ugyancsak váratlanul elhunynt Michal Moravčík 2016 októberében bekövetkezett halála után megrendezett United we stand – Divided we fall kiállítástandem volt.

Erik Binder: ARTičok (kurátor: Vladimír Beskid). Ján Koniarka Galéria, Nagyszombat, 2024. 03. 13. – 2024. 05. 10.

Fotók: Gjk.sk