Klasszikusok és modernek az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában
Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria a dél-szlovákiai galériák egyik nívós intézménye, melynek két állandó kiállításába enged betekintést a kisfilm: a Zmeták-házaspár műgyűjteményének válogatott alkotásaiból létrehozott 16-20. századi európai művészet kiállításába, illetve az 1986-ban Kassák Klára, Kassák Lajos özvegye által adományozott harminc darab alkotás töredékéből kialakított Kassák-kiállításba.
Ernest Zmeták képzőművész (1919-2004) és Danica Zmetáková (1940) művészettörténész gyűjteménye egyedülálló mind nagyságát, mind terjedelmét tekintve, ugyanis hozzávetőlegesen kétezer műalkotásról beszélhetünk. Ernest Zmeták a budapesti Képzőművészeti Főiskola, azon belül Aba-Novák Vilmos tanítványa volt. Műgyűjtői hitvallásában, amelyet Helena Markusková Egy csodálatos gyűjtemény című könyvében olvashatunk, így ír a gyűjtemény keletkezéséről: „más művészek művészeti tevékenysége iránti csodálatból született, tekintet nélkül a korszak- vagy nemzetiségi határokra.“
A házaspár 1980-ban adományozta gyűjteményük nagy részét Érsekújvárnak, hogy megalapozzák egy önálló galéria létrejöttét, melynek első helyszíne a városi buszpályaudvar melletti Szolgáltatások Háza volt, később pedig a Városháza épületének három terme, ahol 1980-ban még a művész koncepciója alapján épült fel a kiállítás. 1986-ban ugyanitt létesült az ún. Kassák Lajos Emlékterem. Az ideiglenes kiállítás 2003-ban átköltözött a jelenlegi, Björnson utcai épületbe, ahol 2004-ben nyílt meg állandó kiállításként: márciusban elsőként a Kassák Lajos állandó kiállítás, majd júniusban A XVI-XX. századi európai művészet állandó kiállítása.
A Kontur Magazin filmjében az állandó kiállítások termein a galéria igazgatónője, Helena Markusková vezet végig minket. Egy kisebb művészettörténeti előadás rajzolódik ki, melyben fontos helyet foglal el a 19. század magyar művészete, mely részleg a legrangosabb magyar művészeti gyűjtemény egész Szlovákiában (olyan művészek festményeit vonultatja fel, mint Munkácsy Mihály, Markó Károly, Barabás Miklós, Brodszky Sándor, Lotz Károly, Szinyei Merse Pál stb.).
A kiállítás fontos részei még Ernest Zmeták szlovák, magyar és cseh kortársainak emblematikus (például Szőnyi István 1924-es Velencei Biennálén kiállított Félakt tállal című képe), vagy kuriózumnak számító, kevésbé jellemző alkotásai (Martin Benka Szlovák nyár című festménye).
Kassák Lajosnak egy kevésbé ismert és kevésbé kutatott, kései korszakát ismerjük meg a tetőtéri kiállítótérben, ahol a lírai hangvitel, a megnyugvás dominál, de a korábbi lázadó korszakára utaló példákat is találunk, bár főként kortárs művészek Kassák-reflexiói által.
A 2006 óta működő időszaki kiállítások terei csupán néhány képkocka erejéig jelennek meg a filmben, de mindenképp külön figyelmet érdemelnek, hiszen a 20-21. századi szlovák, magyar és cseh művészeti színtérre való fókusz mellett a Zmeták-gyűjtemény raktárban őrzött anyagából évente szerveznek kiállításokat. Ezeket általában egy-egy jól átgondolt tematika mentén, vagy kiállítássorozatok keretén belül prezentálják (például a grafikai kiállításokat bemutató sorozat által: 15-17. századi grafikák, olasz grafika, német grafika 1900-ig, 17-19. századi francia grafikák).
A galéria 1993-ban indította el PERTU című projektjét, amely a 20. század második felében alkotó, illetve kortárs szlovák és magyar művészek munkáit állítja ki olyan választott témák mentén, amelyek összekötik egy-egy szlovák és magyar művész munkásságát.
Utoljára 2023. szeptember 14-e és november 18-a között szerepelt itt közös kiállításon Bohdan Hostiňák és Szotyory László, a közös pont pedig a hagyományos festészet iránti tisztelet volt.
A kiállítás dramaturgiájának részét képezik a szlovákiai művészeti színtér kortárs művészeinek kiállításai; illetve a galéria fiatal, pályakezdő művészeknek is rendszeresen biztosít kiállítási lehetőséget.
A kiállításokhoz kötött múzeumpedagógiai, illetve kiadói tevékenységük is jelentős, de a tetőtérben kialakított tágas multifunkcionális tér koncertek, előadások, beszélgetések, alkotóműhelyek, film- és színházi előadások számára is teret biztosít.