Könnyed szépségbe rejtett nyers textúrák

Az esztétikai élvezet újrafelfedezése Sorin Scurtulescu Bloom című kiállításán

Ahogyan az irodalomban, úgy a képzőművészetben is nehéz, sőt majdnem lehetetlen forradalmian újat alkotni, hiszen szinte minden fontos témát reprezentáltak már elődeink a művészet valamely médiumán keresztül. A posztmodern irányzatok ezért nem túlszárnyalni vagy felülírni próbálják a klasszikus alkotói koncepciókat és a hagyományos eljárásokat, sokkal inkább inspirációforrásként tekintenek azokra, és kellő alázattal igyekeznek újraértelmezni egy-egy korszak kedvelt műfaját vagy motívumkészletét. Ez a stratégia meghatározó jelentőséggel bír a temesvári kortárs képzőművész, Sorin Scurtulescu látásmódjában is, aki a klasszikus festészet által favorizált, hagyományosabb, esztétikai élvezetre alapozó témákat gondolja újra; az intellektusra ható, mélyebb tartalommal töltve meg azokat. A temesvári META Spațiu Kortárs Művészeti Galériában, 2024 novemberében nyílt Bloom (Virágzás) című önálló kiállítása a virágok (főként a nőszirom) jól ismert toposzát értelmezi újra.

Sorin Scurtulescu alapfokú, mesterszakos, illetve doktori tanulmányait a Temesvári Nyugati Egyetem Művészeti és Tervezési Karának (Universitatea de Vest din Timișoara, Facultatea Arte și Design) festészet szakán végezte 1997 és 2009 között. Ezzel párhuzamosan az angliai Sunderlandi Egyetem Művészeti és Tervezési Karának (University of Sunderland, School of Art and Design) oktatási képzésében is részesült a Socrates-Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően.

A dévai származású Andrei Rosettivel 2003-ban létrehozták a NOIMA nevű alkotói csoportot. A művészközösség további társalapítói Ciprian Bodea, Dan Gherman, Sorin Neamțu és Sorin Oncu voltak. Saját definíciójuk szerint a csoport a szemiotikai gyakorlatok, játékok kreatív közege kíván lenni. Performanszaik egyszerre nyújtanak rituálisan repetitív jellegükkel egyféle meditatív, hipnotikus élményt, ugyanakkor gondolkodásra is késztetnek. Egy intellektuális párbeszéd lehetőségét kínálják fel a természeti archetípusok és elemek újragondolt alkalmazása által.

Pályafutásukat 2004-ben kezdték, amikor a temesvári Galleria28 alapítója és egykori vezetője, a néhai Marie-Jeanne Jutea-Bădescu meglátta bennük a tehetséget és helyszínt biztosított számukra az első kiállításukhoz. Nagy hatással volt rájuk tanáruk, Constantin Flondor képzőművész, egyetemi oktató alkotói szemlélete, aki a Noima Work in Progress 2020 című kisfilmben beszél a csoporthoz fűződő viszonyáról. Flondor a kísérletezés fontosságára hívja fel a figyelmet, „a körből való kilépésként” (ieșire din cerc) és egyfajta „bátorságpróbaként” (provocare de curaj) értelmezve azt, amelyet legalább olyan elengedhetetlennek tart a művészetben, mint a hagyományok tiszteletét és méltó újragondolását. Elmondása szerint a NOIMA tagjainak harmonikus együttműködése egyrészről barátságuknak és az együtt töltött idő megbecsülésére való érzékenységüknek köszönhető; másrészről pedig annak a ritka dinamikának, amely olyan művészek között jön létre, akik hasonlóan tekintenek az életre, a világra, a festészetre. Szintén egykori egyetemi oktatójuk, Ileana Pintilie művészettörténész, művészetkritikus szerint Flondor szakmailag és emberileg is stimulálta a csapat tagjait, mivel mentor és egyfajta pozitív apafigura is volt az életükben. Ez a virágzó kapcsolat a NOIMA csoport és Flondor Light, Air, Wind című közös performanszában csúcsosodott ki 2016-ban, Bécsben. Az első performanszuk az osztrák fővárosban egy évvel korábbra tehető, amely a One Step Beyond címet viseli, és azt a folyamatot örökíti meg, ahogyan a művészek a bécsi Schleifmühlgasse 12-14. Galéria előtt festenek, amely 2022-ben végleg bezárt. A performansz kurátora, Denise Parizek osztrák művészettörténész szerint a NOIMA tagjai rendkívül erősen kötődnek a természethez, amely szerinte azzal is magyarázható, hogy a természet témája mindig hozzátartozott a balkáni kultúrához és hagyományhoz.

További bécsi performanszaikban szintén nagy hangsúlyt kapott a környezetükkel való újrakapcsolódás igénye, illetve a természeti elemek reinterpretációja. Ilyenek a 2015-ös Bringing Light, illetve a 2016-os dLight című performanszok, amelyek a fény metafizikájának filozofikus kérdéskörét emelik be a diskurzusba. A Galleria28 kurátora, Ovidiu Bădescu elmondása szerint Scurtulescu képviseli legerőteljesebben a csoport hangját, de nem kisajátító módon, sokkal inkább a NOIMA szócsöveként igyekszik megfogalmazni és közvetíteni a törekvéseiket a közönség felé.

Scurtulescu alkotásaival leginkább romániai tárlatokon lehet találkozni, de szerepelt már a New York-i Berry Campbell Gallery, a Reykjavik-i SÍM Gallery, illetve a németországi Museum Ulm kiállításain is. Emellett gyakran állítják ki munkáit Magyarországon és Olaszországban. Magyarországi tárlatai közül említésre méltó a temesvári művészek alkotásait bemutató Szentivánéji Szépasszonyok című kiállítás, amelyet 2008 júniusában lehetett megtekinteni az Újlipótvárosi Klub-Galériában.

A művész több ponton kötődik az olasz kultúrához és képzőművészethez, mivel 2010 és 2012 között a római Román Akadémián (Accademia di Romania) kutatott a Vasile Pârvan posztdoktori ösztöndíjnak köszönhetően. Később, 2017 és 2018 között pedig a velencei Román Kulturális és Humanisztikai Kutatóintézetben (Romanian Institute of Culture and Humanistic Research) tevékenykedett a Nicolae Iorga posztdoktori ösztöndíj jóvoltából.

Említésre méltó a Picturi din colecţii publice şi private din Italia (Festmények olaszországi köz- és magángyűjteményekből) című velencei tárlata, amely 2021 márciusa és áprilisa között volt látható a Román Kulturális és Humanisztikai Kutatóintézet Galériájában. A kiállítás anyagához tartozik két videófelvétel is, amelyek a művész performanszait örökítik meg, ahogyan a velencei tájat festi, nappal és éjjel. A művésznek a fény-árnyék játéka által befolyásolt ábrázolás- és észlelésmódok iránti érdeklődése ezen tárlat munkáiban is nyomon követhető. Scurtulescu a kiállítás kapcsán így nyilatkozott a Velencéhez fűződő viszonyáról: „A festmények a szabadban készültek nappal és éjjel, 2018 folyamán, amikor megkaptam a Nicolae Iorga ösztöndíjat. Velence jellegzetes szellemét hordozzák magukban, amely egyedülálló a világon; egy város autók nélkül, amelynek két ege van: egy fönt és egy odalenn. A lenti égen, a vízen tükröződik a fönti ég. Egyfajta költői párbeszéd jön létre a transzcendens és az evilági között.”^[1] (A szerző fordítása.) Ez a gondolat is hatásosan körvonalazza a művész természetszemléletét és alkotói látásmódját. Scurtulescu ugyanis a „vizuális költészetet” keresi a természetben, amely egy könnyen hozzáférhető, esztétikus látvány és egy elvontabb, filozofikusabb jelentésréteg kettősségéből tevődik össze.

Az Olaszországban szerzett élményeit és tudását a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban bemutatott Picturi italiene (Olaszországi festmények) című 2021-es kiállítás olajfestményeiben is kamatoztatta, amelyek a plein air, azaz a szabadban történő tájfestészet eljárásával készültek, és melyeket főként Róma, Velence és Milánó kulturális és természeti látványosságai ihlettek. Alan Jones amerikai költő, művészettörténész írta meg Scurtulescu első monográfiáját Italian Paintings címmel (Epifania Kiadó, 2020), amely többek között az említett tárlaton látható festményeket is tartalmazza. Jones a következőképpen fogalmazta meg a temesvári művész ars poetica-ját: „Sorin Scurtulescu azért lát, hogy festhessen, és azért fest, hogy láthasson… Willem de Kooning folyton ezt a mondatot ismételgette:  »a festészet maga a pillantás«. Látom Scurtulescu-t, ahogyan bejárja ezt az utat, végigsétálva a tájfestészet erdejének peremén.”^[2] (A szerző fordítása.)

Alkotótársa és barátja, a már említett Andrei Rosetti látásmódja is jelentős hatást gyakorolt Scurtulescu művészetére. Rosetti munkáiban szintén a tájfestészet, illetve az olasz freskófestészet hagyományos ábrázolásmódját és témaválasztását gondolja újra. Egy másik fontos közös vonás az alkotói szemléletükben az a kettős eljárás, amellyel egyszerre tárják fel és rejtik el a megfestett látvány jelentésrétegeit.

Az egyidejűleg közeledő és távolodó látvány kettős dinamikája, illetve az absztrakt és a figuratív reprezentációk ötvözése Scurtulescu Bloom című kiállításának alkotásaiban is erőteljesen érzékelhető. Metaforikus párhuzam vonható a festmények témája és ábrázolásmódja között. Bár a virágok tematikája elsőre kissé triviálisnak és közhelyesnek tűnhet, amely csupán esztétikai élményt tud nyújtani; a művész képeivel rámutat arra, mennyi potenciált rejt ez a klasszikus festészeti irányzatok által annyiszor megragadott látvány: Scurtulescu elemeire bontja ezt a koncepciót és számos különböző formában alkotja újra. Mindez az alkalmazott festészeti technikákban és a képformátumokban is visszaköszön: távolról szemlélve egy kellemes természeti kép nagytotálja bontakozik ki a szemünk előtt, ha viszont közelebb lépünk, az egymásra rétegződő textúrák részletességében és precizitásában egy metareflektív szint érzékelhető, amely a festészeti eljárások komplexitására irányítja a figyelmet.

A kiállítás további izgalmas sajátossága a térbeli dimenziókkal való játék. Scurtulescu egyes munkái egyféle tervrajzszerű, kétdimenziós látványként ábrázolják a virágokat, mint például a Study Irises I. (Íriszek tanulmányozása I., 2024) kép esetében, amely geometriai alakzatokként láttatja azokat; illetve a Study Irises II-ben (Íriszek tanulmányozása II., 2024), amely egy absztrakt, természettudományos megközelítéssel vizsgálja és bontja le a virágok hagyományos látványkoncepcióját. A két kiállítótérben látható egyéb alkotások a síkból kidomborodó textúráikkal háromdimenziós látványt teremtenek: ilyen például a White-Violet-Red-Yellow-Purple Irises (Fehér-Vörös-Sárga-Lila íriszek, 2022-2024) festménysorozat. Ezek esetében Scurtulescu nemcsak a térbeli elhelyezés stratégiáival, hanem a különböző színhasználat által előidézett eltérő észlelési módokkal is kísérletezik.

A második kiállítótérben látható, monumentális méretekkel rendelkező (200×770 cm-es), triptichonszerű, hármas egységű, öt táblaképből álló alkotás, a Paradiso (Mennyország, 2022−2023) egyszerre teremti meg a háromdimenziós hatást, illetve egyféle négydimenziós érzetet is kelt: olyan, mintha a látvány körülölelné és a kép részesévé tenné a nézőt. A negyedik dimenzió az időészlelésünket is implikálja, mert a kép nemcsak térben, hanem időben is körbeér, utalva a természet körforgásszerű megújulására. Ennek egyik lehetséges oka a festmény szimmetrikus ábrázolásmódja, amely egy gazdagon burjánzó, színpompásan virágzó rét képével indít; majd a második egység egy színeiben sokkal semlegesebb és egyneműbb, kopárságot sugalló látvánnyal folytatódik; a harmadik egységben pedig visszatérnek az elevenen vibráló virágok.

Szintén figyelemre méltó a kiállítás Lily Star Iris Angel-sorozata, amely nem a textúrák játékával teremti meg a multidimenzionális hatást, hanem azzal, hogy egymásba játssza,  palimpszesztszerűen ^[3] „egymásra írja” két különböző virágfaj látványát. Feltételezhetően erre utal a cím is, ugyanis a Lily Star a starlily-re, azaz a csillagliliomra enged következtetni, az Iris Angel pedig magába kódolhatja az íriszek egy fajtája, a Wild Angel (Vad angyal) nevét. Ezáltal jelen esetben a többdimenziós hatás elsősorban a nézői tudatban képződhet meg, amely egymásra vetíti a két virágfajta absztrakt látványát.

A kiállítótérben szerepel továbbá két monokróm festmény, egy fekete (P8, 2021) és egy fehér (P9, 2024). A kurátori szöveg szerint a minimalista és kontrasztos látványvilágú alkotások fő célja az egyensúly megteremtése a többi festmény élénk színáradata és e kettő letisztult egyszerűsége között. Továbbá egyféle „vizuális szünetet” biztosít a nézők számára, amelyen a színek kavalkádjától megfáradt szem egy rövid időre megpihenhet, ugyanakkor a többi alkotás színvilágának és textúráinak hatását is elmélyítheti. Valószínűleg erre utal a festmények címe is: a „P” a román pauză vagy az angol pause szó rövidítéseként is értelmezhető.

Sorin Scurtulescu festményei tehát egyszerre közelítenek rá a látványra és távolítanak el attól. Mindez a Deep Excavation I−II. (Mélyásás I−II.) című festménypár esetében is nyomon követhető. Ezek a képek szürkés-barnás színvilágukkal egyfelől olyan hatást érnek el, mintha egy növény képét mikroszkóp alatt vizsgálnák; másfelől viszont a látványtól való eltávolodás érzetét keltik. Mindez egy intellektuális olvasat lehetőségét kínálja, amely fontos társadalmi és politikai üzenetet hordozhat. Utalhat ugyanis az antropocén tevékenység káros, pusztító következményeire, amely bizonyos területeken drasztikus szárazsághoz és elsivatagosodáshoz vezet.

A jelenlét és a hiány ábrázolásából fakadó dualitás a teljes kiállítás koncepcióját átszövi, a festmények pedig ezen két fogalomnak az eltérő formáit és megnyilvánulásmódjait reprezentálják. Egyes képek a jelenlétet villantják fel, mint például a már említett Fehér-Vörös-Sárga-Lila íriszek festménysorozat, amely a különböző tónusok és textúrák játékával mutat rá a természet gazdagságára és diverzitására. A Lily Star Iris Angel-sorozat pedig a csillagliliom és az írisz kettős jelenléte által a különböző fajok szimbiotikus együttélésének lehetőségeire mutat rá.

A Paradiso című festmény egyszerre ragadja meg a jelenlétet és a hiányt. Ez azonban a Deep Excavation című képpár kapcsán említett nyomasztó hangulatú üzenettel szemben nem egy mesterségesen előidézett, fenyegető hiány, hanem a természet regenerálódásához szükséges, megszokott és kiszámíthatóan ismétlődő szünet. A festmény azért is nyújt a néző számára kielégítő és megnyugtató látványt, mivel szimmetriájából adódóan egy körforgásszerű folyamat dinamizálódik a szemünk előtt, tudatosítva bennünk a sivár időszak átmeneti és szükségszerű jellegét.

Olyan festményekkel is találkozhatunk a Bloom című kiállításon, amelyek a hiányt keretezik ugyan, mégsem a riasztó hatás megteremtésére törekednek, hanem épp ellenkezőleg, vizuális menedéket nyújtanak a szem számára. Ezt a célt szolgálja a már említett monokróm festménypár (P8, P9), amelyek arra mutatnak rá, hogy a természethez hasonlóan az emberi érzékeknek is szükségük van rekreációs szünetekre.

Sorin Scurtulescu tehát a valósághű és az absztrakt ábrázólásmód egymásba csúsztatásával igyekszik megragadni a látvány alapvetően kettős jellegét: azt a képet, amely a retinánkon képződik, és azt, amely a tudatunkban jön létre. Azaz egyszerre elégíti ki az esztétikai élvezet és az intellektuális jelentésképzés vágyát. Elmondása szerint a festészet segít neki kifejezésre juttatni azt, ami a lelkében zajlik, és egyben lehetőséget biztosít számára a látható és a láthatatlan közötti kapcsolat megteremtésére.

Ezen szemléletmódja Bloom című kiállításának festményein is nyomon követhető. Olyan perspektívából közelíti meg ugyanis a virágok reprezentációját, amely egyszerre építi be a hagyományos tájfestészet eljárásait, és tér el azoktól. Megmutatja a növények jól ismert, törékeny szépségét, miközben a textúrák rétegeiben felfedezhetjük a bennük rejlő nyers erőt: egyes festményeken láthatjuk, hogyan elevenednek meg rétegről rétegre; míg más alkotásokon azt követhetjük nyomon, miként bomlanak le elemeikre egy természettudományos kísérlet részeként, vagy éppen a spirituális megközelítés metafizikai szimbólumaiként. Ahogyan Alan Jones fogalmazott: Scurtulescu a pillantásban, a látás művészetében találja meg (újra) önmagát és a festészetet. Ez a kiállítás pedig bennünket is látni tanít. Látni a jelenlétet és a hiányt, a nagytotált és a részleteket.

Borítókép: Sorin Scurtulescu: Bloom, kiállításenteriőr. Fotó a META Spațiu jóvoltából.

Sorin Scurtulescu: Bloom (kurátor: Mirela Stoeac-Vlăduți, kurátor-asszisztens: Marina Paladi), META Spațiu Kortárs Művészeti Galéria, Temesvár, 2024. 11. 07. – 2025. 01. 26.

---

[1] „Lucrările au fost pictate în aer liber, atât ziua, cât şi noaptea, pe parcursul anului 2018, când am obţinut bursa »Nicolae Iorga« de la Veneţia. Au în ele acel »duh« al Veneţiei, unic în lume, un oraş fără maşini care are două »ceruri«: un cer sus şi un cer jos. Cerul de jos este apa care refelectă, cumva, cerul de sus. Este această »poezie« între transcedental şi terestru…” 

[2] „Sorin Scurtulescu sees to paint and paints to see… One statement was often repeated by Willem de Kooning: ‘painting is a glimpse’. I see Sorin Scurtulescu travelling this path, à la lisière des bois.” Alan Jones, Cannaregio, Velence, 2019.

[3] A palimpszeszt (görög: „újból lesimított”; latinul: codex rescriptus) azoknak a kéziratoknak a neve, melyekben az eredeti szöveget gondosan lekapargatták, vagy átragasztották, hogy helyébe másikat lehessen írni, de ennek ellenére gyakran átsejlett, átütött rajta az eredeti szöveg.