Válogatás a szlovákiai kortárs képzőművészet elmúlt harminc évéből

Retrospektív kiállítás a kassai Löffler Béla Múzeumban

A kassai Löffler Múzeum alapítását megelőzően az idős Löffler Béla kifejezett kérése volt, hogy a létrejövő múzeumban helyet kapjon a kortárs képzőművészet is. Ezen ígéret betartásáról tanúskodik a Sextant című kiállítás, amely olyan képzőművészeket mutat be, akik az elmúlt harminc évben a múzeum terei között állítottak ki. A Kontur Magazin helyszíni videójában bemutatjuk a kiállításon szereplő munkákat.

A kiválasztott művészek közös jellemzője, hogy az intézményben az 1990-es években szerepeltek kiállításokon (kivéve az 1981-es születésű experimentális textilművészt, Vlasta Žákovát), ezzel egyidőben vagy ezt követően pedig a nemzetközi színtéren is bemutatkoztak. A tárlat így egyfajta büszkeségtablóvá is válik, azaz azon művészek együttesévé, akik pályakezdő bemutatkozásuk után képesek voltak becsatlakozni a kortárs mainstreambe. Ugyanakkor rávilágít az intézmény azon szándékára is, hogy a kezdetektől törekedett a pályakezdő művészek felkarolására.

A múzeum megalapításának harmincadik évében megvalósított retrospektív kiállítás kurátora Vladimír Beskid volt, aki az elmúlt harminc évben összesen 74 kiállítást valósított meg a múzeum részére Szlovákiában és külföldön is.

A kiállításon elsősorban festményeket, illetve objekteket láthatunk. Festményekkel szerepel többek között a 2023 júniusában elhunyt, a szlovákiai expresszív festészet kiemelkedő alakja, Erik Binder. Láthatjuk még Németh Ilona 2019-es, Adósság című videóinstallációját, amelyben a művész édesapja történetét dolgozza fel.

A kiállító művészek teljes listája: Erik Binder, Marko Blažo, Marek Kvetan, Vlasta Žáková, Roman Ondak, Németh Ilona.

Sextant (kurátor: Vladimír Beskid), Löffler Múzeum, Kassa, 2023. 08. 24. – 2023. 10. 22.

A Löffler Múzeum 2023-ban lemondott igazgatójával, Rácz Noémivel készített interjúnk itt olvasható. Az interjúban Rácz mesél a múzeum létrejöttének körülményeiről, a Löffler-házaspárról, és a saját, kortárs szcénára is fókuszáló intézményvezetői vízióiról.