A locsolóvödör átlényegül

Madarász Decsi Kati „nyitott műterme” az érsekújvári ernest zmeták művészeti Galériában

Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria pincehelyiségei négy nap erejéig Madarász Decsi Kati képzőművész nyitott műtermévé változtak, bemutatva az utóbbi időszak munkáit, a „transzparens darabok” című, 2011 óta futó sorozatának legújabb darabjait, illetve betekinthettünk a kulisszák mögé is, az újabban készülő munkák háttérmunkálataiba. A galéria pincéjének szűk tereiben akaratlanul is közel kerülhettünk az egyes művekhez, és a kiállítóterek megszokott tágassága, olykor elidegenítő atmoszférája nélkül képzelhettük el, mi zajlik a művész műtermében (és elméjében).

Madarász Decsi Kati munkái évek óta következetesen építenek egy személyes mitológiát, a saját környezetből önkényesen kiemelt, a banálisból főszerepbe helyezett tárgyak radikális kihangsúlyozásán keresztül. E kiállításának – ami a fentebb is említett „nyitott műterem”-módszertant követi – fő szereplője például egy kanna, amelyet két, sajátos szögből fest meg újra és újra. Ami változik, az a papír összetétele, a festék anyaga (a különböző anyagok keveréke). A „műteremben” egy művészeti kísérletbe tekinthetünk bele, melynek lényege, némileg ellentmondásosan, a témaválasztás egyszerűsége és a technikai leleményesség komplexitása. Decsi ugyanis olyan festékanyagok receptjeit kísérletezi ki, amelyek korábban nem léteztek. E különböző festékeket pedig a papírtípusok széles skáláján teszteli: selyempapíron, pauszpapíron, zsírpapíron, Japánban készített merített papíron, stb. 

A kísérletezés és a megfigyelés immár tizenkét éve tart, ami alatt a művész azt is megfigyeli, hogy időben hogyan változnak az egyes papírokra felvitt különböző festéktípusok. A kiállításon láthatunk ilyen, régóta megfigyelés alatt álló darabokat is, de a hangsúly a frissen készített, hatalmas locsolókanna-festményeken van, amelyek káposztalével készültek, és kísértetként lógnak a galéria plafonjairól, máskor a földön heverednek, mintha maguktól helyezkedtek volna oda. 

A természetes alapanyagokkal való munka Decsinél nem a klímatudatos művészeti trendre való rácsatlakozás, hanem saját kíváncsiságának eredménye: egyszerűen az érdekli, hogy a káposztalé, különböző összetevőkkel összekeverve hogyan reagál a papíron. E „mindennapiság” a képalkotásában is fellelhető: tárgyportréin a hétköznapok láthatatlanná vált tárgyai, a kanna, a sámli és a vasaló kerülnek szinte misztikus szerepbe. Az értelmező keresi a kapaszkodókat, miért éppen ezek a tárgyak, de a válasz pont olyan banális, mint a hétköznapok. A művész ezeket a tárgyakat látja a leggyakrabban, ezek a formák égnek a retinájába, ezekből kíván dolgozni.

A különböző papírtípusokra felvitt kanna-portrék más formában is megjelennek a kiállítótérben. Például egy plexi gyűjtődobozban, amelyben 2021 óta gyűlnek a kisebb képek. A mellé helyezett fehér cérnakesztyű interakcióra biztat: a doboz elforgatása, akár a kaleidoszkóp, mindig mást mutat meg az adott képhalmazból.

A kiállítás körülbelül felét epoxigyantába öntött, apró festmények teszik ki. Ezek az „archiváló tábláknak” elnevezett művek sajátos rendszerek alapján osztályozzák a képeket: például azonos formák vagy azonosan szétfolyó festékek alapján; de olyan tábla is előfordul, amely minden képtípusból egyet-egyet őriz. E táblák sajátossága, hogy áttetszésük miatt törékenységet sugallnak (mindez szépen idomul a képek alapanyagául választott vékony papírtípusokhoz), ugyanakkor valójában örökre szilárd gúsba kötik a képeket: e rendszerek és archívumok nem felülírhatóak, hanem egy adott döntési mechanizmust szilárdítanak meg.

E zártság és változtathatatlanság erős kontrasztot képez a kiállítás többi elemével. A szabadon függő kanna-képeken a színek folyamatosan változnak; míg egy másik képsorozaton radikális szerepet tölt be az idő és a változás, ugyanis az ún. sárképeket Decsi valóban sárral, mindenféle kötőanyag nélkül viszi fel. Technikai tudása itt sokkal inkább megmutatkozik, mint a színes-káposztaleves képein: a sárral felvitt motívumok néha szinte fotószerűen ábrázolnak kavicsokat, máskor faágat. A sárképek egy másik sajátossága – szemben a színes tárgyportrékkal –, hogy sokkal személyesebb témák jelennek meg rajtuk.

Bár a művész a locsolóvödör esetében is a saját, személyes környezetéből indult ki, a sárképeken már megjelennek a legközelebbi családtagok, azaz saját gyermeke, vagy a család kedvenc állata, egy nyúl, esetleg egy ág, amelyet a gyermek emel fel a földről, vagy a labda, amellyel játszott. Decsi személyes mitológiájában bármelyik tárgy alanyi jogon főszerepbe kerülhet, és érdemessé válhat a hosszas, tűnődő megfigyelésre, a változás (a pillanat elmúlásának) ábrázolására.

A „nyitott műtermekhez” illően kis betekintést kapunk a most készülő művekbe is, pontosabban a gondolati háttérmunkába, ami egy-egy új mű megszületését megelőzi. A Nagy lágyságok munkacímet viselő anyagegyüttes Decsi jegyzetfüzetéből és papírkivágásaiból áll. Látható, ahogy a gyerekkori rajzolás egyik kedvelt technikájával, a frottázzsal kísérletezik. Ahogy mondja, a „nagy, egyöntetű terek színezése érdekli”, e technika meditatív jellege. A Nagy lágyságok, de a kiállítás egyéb, az elmúlt éveket összegző művei is erőteljesen építenek a gyerekkora: a közvetlen környezetben található tárgyak kiemelkedő szerepére, amikor minden, ami a közelben volt, játékká tudott alakulni – mindenképpen valami „többé”, mint ami a szigorú rendeltetése volt. A tárgyak ilyen fajta átlényegülése zajlik Decsi képein is, ahol a locsolóvödörtől a faágig bármi a tűnődés és a megfigyelés középpontjába kerülhet.

Madarász Decsi Kati: Transzparens darabok/Archiváló táblák (kurátor: Martina Bábinová), Ernest Zmeták Művészeti Galéria, Érsekújvár, 2023. 01. 24. – 2023. 01. 28. (meghosszabbítva 2023. 02. 04-ig)