„Arra törekszünk, hogy mindenki számára megnyissuk a galériát”

Interjú Dorota Kenderovával a Kelet-szlovákiai Galéria új beszerzéseiről

Dorota Kenderová a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végzett 2007-ben, ahol az Intermédia Tanszéken tanársegédként dolgozott, valamint a Hit Galéria társalapítója, majd igazgatója és kurátora volt. (A Hit Galéria 2003 és 2019 között működött a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola épületében – szerk.) 2016. február 1-je óta a kassai Kelet-szlovákiai Galéria (KSZG) igazgatója. Intézményvezetőként igyekszik egységesíteni a gyűjteményt, és meghatározott célok szerint építeni azt. Ennek részét képezi a kassai modernizmus bemutatása, a női, illetve a kortárs és külföldi művészek alkotásainak fokozott képviselete.

Az interjú a 2023.09.29-e és 2024.01.31-e között megrendezett Kúpa, prevod, dar (Vásárlás, átruházás, ajándékozás) című kiállítás kapcsán készült. Szó esik az elmúlt évek vásárlásairól, azok tematikus vagy koncepcionális összetételéről, és az esetleges buktatókról, valamint a pénzügyi lehetőségekről, a hagyatékok kezeléséről és a jövőbeli tervekről.

Milyen állapotban volt a gyűjtemény a 2020-2023-as beszerzések előtt?

A galériában kaotikusan teltek az 1990-es évek; különböző vezetői voltak, és sem gazdasági, sem jogi, sem pénzügyi szempontból nem volt felkészülve arra, hogy beszerzési tevékenységet végezzen, amit lényegében tíz-tizenöt évre fel is függesztettek. A művek rendszertelenül, véletlenszerűen kerültek be a gyűjteménybe – az anyagi lehetőségek szerint vagy adományozás útján –, és egyáltalán nem volt beszerzési stratégia.

Jelenleg milyen stratégiát követnek a gyűjteményépítés terén?

2016-os érkezésem után a kurátorokkal együtt elkezdtünk foglalkozni a teljes gyűjteménnyel: átfogó áttekintést készítettünk — ehhez igazítottuk a kiállítási tervet —,  és egy beszerzési stratégiát is felállítottunk.

Úgy döntöttünk, hogy a 19. századi művészetet csak nagyon kivételes művekkel egészítjük ki, amelyek kötődnek Kassához. Célunk a kassai modernizmus gyűjtése, bár ezek a művek a műtárgypiacon is magasra értékeltek, így egy közintézmény nem engedheti meg magának a megvásárlásukat, de néhány művet meg tudunk szerezni adományozás vagy átruházás útján. A Klimkovič-család munkásságának például a teljes egészét szeretnénk megszerezni.

Azt tapasztaltuk, hogy az 1990-es és 1980-as évek művészete alig, vagy csak részben van képviselve. Elhatároztuk, hogy nemcsak a kelet-szlovákiai régió kortárs művészetét fogjuk gyűjteni, hanem nemzetközi kontextusban is keressük az átfedéseket, és megpróbálunk párbeszédet folytatni a mi műveink és a közép-európai művészek munkái között.

Továbbá arra is felfigyeltünk, hogy a női alkotók csak minimálisan vannak képviselve a gyűjteményünkben. Hozzávetőleges számokban ez azt jelenti, hogy a KSZG-ban körülbelül 7600 műalkotás található, amiből körülbelül 600 műalkotás női művészé; valamint körülbelül 700 művész képviselteti magát, ebből 90 női művész, tehát jelentős az aránytalanság.

Hogyan járulnak hozzá a nemrégiben vásárolt művek a galéria identitásához, és hogyan egészítik ki a meglévő gyűjteményt?

Megpróbálunk összefüggéseket keresni: például olyan művészek alkotásai kerültek be a gyűjteménybe, mint Eva Kot’átková és Anna Hulačová Csehországból, kiegészítve a szoborkollekciót. Emília Rigová egyik művét is megvásároltuk, ami azt hivatott képviselni, hogy Kassa mindig is multikulturális város volt, ahol nagy a roma közösség. Igyekszünk reagálni a társadalom égető kérdéseire, arra a kontextusra, amelyben a KSZG működik. A kassai társadalmi közeg valóban különleges Szlovákia más városaihoz képest. Ezt szeretnénk tükrözni a gyűjteménnyel is. A kortárs művészeti gyűjteményt kiegészítettük például Oto Hudec munkáival, amelyek a klímaválsággal, az éghajlatváltozással és az egyén környezeti felelősségével foglalkoznak. Mindez jól mutatja, hogy milyen témák foglalkoztatnak minket, mi az, ami visszhangra talál a társadalomban, és mit szeretnénk képviselni a gyűjteménnyel.

Milyenek a pénzügyi lehetőségek a gyűjteményépítéshez?

Évente legfeljebb három mű megvásárlására pályázhatunk a Művészettámogatási Alapnál (Fond na podporu umenia), egy műre legfeljebb 20 000 euró értékben. Ehhez kell alkalmazkodnunk. Arra azonban nincs garancia, hogy a pénzt jóváhagyják, vagy hogy a teljes összeget megkapjuk; ez mindig nagyon bizonytalan. A Kassai Önkormányzati Régió, mint a galéria alapítója, szintén 10 000 euróval járul hozzá a költségvetéshez. Többé-kevésbé ebben a pénzügyi keretben működünk.

Ki hozza meg a végső döntést az egyes alkotások kapcsán? Ugyanaz a személy dönt az ajándékok és a vásárlások terén?

A galéria kurátorai a jövőbeni kiállítási dramaturgia és a kiállítási projektek szerint ajánlanak megvásárlásra konkrét műveket. Ezután az akvizíciós bizottságon a sor. Ez belső munkatársakból és olyan külső tagokból áll, akik bizonyos mértékig már ismerik a gyűjteményt, illetve az adott korszak szakértői, például Katarína Beňová vagy Barczi Gyula, mint a 19. századi művészet szakértői. A kortárs művészet terén a Pozsonyi Városi Galéria (Galéria mesta Bratislavy) munkatársát, Mira Keratovát kerestük meg, vagy a kassai közeg szakértőit, Peter Tajkovot és Peter Megyesit. 

Az akvizíciós bizottság más tényezőket is megvizsgál: az összeg arányosságát, a mű alkalmasságát – hogy nem kellene-e inkább valamilyen más művet választani –, és csak ezután hagy jóvá vagy utasít el egy-egy művet. A végső döntést a Művészettámogatási Alap hozza meg. Előfordult már, hogy azt a javaslatot kaptuk, hogy gondoljuk át az álláspontunkat, és válasszunk az adott művésztől egy másik művet, ami elég nagy beavatkozás a galéria bizottságának döntésébe.

A kiállítás címe (Vásárlás, ajándékozás, átruházás) jelöli a beszerzések módját. Ezek a galéria gyakorlatában milyen arányban oszlanak meg?

A kiállításon szereplő művek közül a legtöbb vásárlás útján került a gyűjteménybe, majd a Kassai Önkormányzati Régióhoz tartozó más intézményektől származó átruházások, az adományok tették ki a legkisebb részt. Jelenleg nagyon jót tesz nekünk, hogy vásárláskor a művészek többnyire úgy döntenek, hogy a megvásárolt mű mellett adományoznak is, így tudunk gyűjteményeket létrehozni.

Az adományokat igyekszünk megszűrni: nem fogadunk el mindent, az érdekesebb vagy épp a kérdéses műveknél külső akvizíciós bizottság segít, mert a saját meglátásunk néha téves lehet.

Beszélhetünk Szlovákiában gyűjteménybővítési trendről?

Nem igazán. Erről a kérdésről sokat lehetne beszélni, és talán lenne értelme, ha a Szlovákiai Galériák Tanácsában (Rada galérií Slovenska) is létrehoznánk valamiféle konszenzust, ha szolidárisan tudnánk együttműködni, mert kis országként együtt teremtjük meg a jövőnk kulturális örökségét. Ideális lenne, ha a gyűjtemények irányáról és kialakításáról, a letétkezelői lehetőségekről már egy összefüggő és átfogó koncepció keretében tudnánk megállapodni.

Úgy gondolom, hogy mi, a Kelet-szlovákiai Galéria, kivételesek vagyunk abban, hogy a világ más részeire is figyelünk, megpróbálunk legalább a cseh vagy a magyar szcénához kapcsolódni, mert Kassa, Budapest és Prága olyan városok, amelyeknek valami nagyon hasonló van a DNS-ében. Nem tudok más olyan intézményről Szlovákiában, amely a közép-európai térségből vásárolna műveket.

Vannak az új szerzemények között olyan művek, amelyek egy nagyobb hagyaték részét képezték? 

A Vásárlás, átruházás, ajándékozás című kiállításon például látható Halász-Hradil Elemér egyik 19. századi munkája, akinek 2023-ban egy nagy monografikus kiállítást is rendeztünk. Voltak kölcsönzéseink magyarországi intézményektől, magángyűjtőktől és közvetlenül Halász-Hradil Elemér családjától is. A kiállítás kurátora, Miroslav Kleban felvette a kapcsolatot a Prágában élő örökösökkel, akikkel intézményként nagyon jó kapcsolatot ápolunk. A család végül úgy döntött, hogy a hagyatékot a galériának adományozza, illetve eladják nekünk az Egy kassai polgár portréját, melyet sokáig elveszettnek hittek, miközben a család birtokában volt.

A másik hagyatéki tapasztalatunk is Halász-Hradil Elemér művéhez kötődik, az Egy koszovói nő portréja című műhöz. Mária Spoločníková, Szlovákia egyik első női restaurátora és műgyűjtője Kassán dolgozott. Halála után a család úgy döntött, hogy a gyűjteménye egy részét megtartja, egy részét pedig eladja. A család együttműködött a SOGA aukciós házzal és a KSZG-val is, ahol kiállítást rendeztek a hagyatékból. A galéria együttműködött az Állami Levéltárral a hagyatéki iratok és a fotódokumentáció feldolgozásában. Az ezt követő SOGA-aukción megengedhettük magunknak, hogy elárverezzük a művet, mert a galéria alapítója, a Kassai Önkormányzati Régió 10 000 eurót biztosított számunkra a vásárláshoz.

Legtöbb esetben Önök szólítják meg az örökösöket, vagy fordítva?

Többnyire a családnak már van kapcsolata a művészettel, ezért fordulnak hozzánk, és nem mennek egyenesen a művészeti piacra; szerintem már tudatosabbak, és megpróbálnak minket elérni. Ezen kívül működik a terepmunka, ahol elsősorban a kassai modernizmus műveihez hívnak minket, és ha van egy jó minőségű mű, akkor megpróbálunk tárgyalni az eladásáról.

Amennyiben olyan hagyatékról van szó, amelyet szívesen befogadna az intézmény, de nincs rá kapacitása, tudatják ezt más intézménnyel?

Eva Mathéová, a nemrég elhunyt szobrász, Jan Mathé felesége lett a teljes hagyaték és az általunk a „kassai Tugendhat”-nak nevezett ház kezelője. Ez egy modernista épület, amely egy műtermet és a benne található összes művet magában foglalja, aprólékosan leltározva. Mathéová professzornak nincsenek közvetlen örökösei, és évek óta gondolkodik azon, hogy kire bízza a villát és az egész örökséget. Szóba került, hogy a KSZG-nak adományozza, de a galériát a Kassai Önkormányzati Régió hozta létre, ezért úgy döntött, hogy inkább a városnak adományozza, sőt, a fenntarthatóság teljes terhét a város vállalta magára. Egy dolog elfogadni valamit, és egy másik dolog fenntartani azt.

Voltak olyan különleges kihívások vagy megfontolások, amelyekkel a galéria szembesült a művek megvásárlásakor? Ha igen, hogyan oldották meg ezeket?

Talán vannak olyan sajátos kihívások, amelyek a múltban nem jelentettek problémát, nevezetesen, hogy sok az olyan magas színvonalú művész, akinek a munkáit szeretnénk a gyűjteményünkben tudni, de a piaci árak olyan magasak, hogy egy közintézmény nem engedheti meg magának a megvásárlásukat. Talán hiányzik az a tudás a társadalomból, hogy ha egy mű egy magángyűjtő kezébe kerül, akkor lehet, hogy a közönség soha nem fogja látni.

Az is fontos kérdés, hogy a művészek milyen felelősséggel tartoznak az ország iránt, ahol művészként tanultak vagy dolgoztak. Talán némi kölcsönös szolidaritás is működhetne. Mindenkinek gondolnia kell a saját túlélésére, de jó, ha a jövőre is gondolunk: arra, hogy mi marad utánunk. Egy kulturális intézményben, egy galériában garantált, hogy a műveket soha nem adják el, hanem megőrzik a jövő generációi számára.

Sok művész számára az árképzés is problémát jelent. Vannak olyan művészek, akiknek nincs hosszú kiállítási múltjuk, vagy akiknek a munkáját még nem ismerték el nemzetközi kontextusban, mégis túlzó összegeket kérnek. Kell, hogy legyenek minőségi mutatók, mert nem lehet egy már befutott, Közép-Európa legnagyobb intézményeiben vagy más galériák gyűjteményeiben képviselt művészt ugyanannyiért megvásárolni, mint egy olyan művészt, akinek kétéves kiállítói múltja van független galériákban.

Említette, hogy a KSZG gyűjteményét tudatosan építik női művészek műveinek megvásárlásával. A női művészektől történő vásárlások új gyakorlatnak számítanak Szlovákiában?

Úgy gondolom, hogy néhány intézménynél már megjelent ez a fajta tudatosság, így már nem annyira kivételes ez az attitűd. Még mindig látunk aránytalanságot, de van néhány kiemelkedő női alkotó, akik bekerülnek a gyűjteményekbe.

Ki tudna emelni néhány konkrét művet a 2020-2023-as beszerzések közül, amelyeket különösen jelentősnek vagy emblematikusnak tart a 20. századi szlovákiai művészet népszerűsítése szempontjából?

Az egyik legcsodálatosabb szerzemény Oto Hudec Vissza, ahová tartozom (Back Where I Belong) című műve. Ez egy nagyon időtálló mű, érzékenyen megmunkált, kellemes vizuális nyelvezettel. A kortárs klímaválságról szól, de az értelmezési rétegei hosszú távra szólnak és új értelmezési szinteket nyitnak meg. Aztán természetesen ott van Denisa Lehocká objektje, illetve egy nagyon érdekes medál Mária Bartuszovától. Beszereztük Erik Sikora öt videóját, amelyeket nemzetközi kontextusban talán nehéz értelmezni, mert a szlovák nyelvvel és a szlovákiai valósággal dolgozik.

A gyűjteménybe került kortárs alkotókról a galéria úgy nyilatkozott, hogy pótolhatatlan szerepük van a kelet-szlovákiai, de az országos művészeti színtér alakításában is. Miben látja a relevanciájukat?

E művészek közül sokan nem műtermi művészek, munkájuk átfedésben van más területekkel is. Oto Hudec például civil aktivistaként és tanárként is tevékenykedik, tehát világos, hogy miben tűnik ki: egyrészt a kortárs világunk égető kérdéseire igyekszik válaszolni a művészetével, másrészt hatással van az elkövetkező művészgenerációk fejlődésére is. Ezt a vonalat erősíti Erik Sikora vagy Svetlana Fialová példája is. Vagy Emília Rigováé, aki roma származású alkotó és nagyon sokat foglalkozik a roma identitással és a roma kultúra egzotizációjának kérdésével.

Intézményként igyekszünk nyitni a különböző kisebbségek felé, mert a kassai környezet sajátos abból a szempontból, hogy sok roma él itt, sokan ráadásul a szegénységi küszöb alatt. Igyekszünk befogadóak lenni, mindenki számára megnyitni a galéria terét; a galéria különböző tevékenységeibe való bevonás nagyon jól működik, például a roma gyerekek a tárlatvezetéseken találkozhatnak a művészettel, új élményekkel gazdagodhatnak, amelyek formálják őket.

Az egyes művészek pótolhatatlanságát a művekben megjelenő témákban, a szélesebb körű elérésben, a releváns és autentikus művészi programokban látom.

Vannak olyan tematikus vagy koncepcionális vonalak, amelyek összekötik az egyes megszerzett műveket?

Ez a kiállítás inkább az elmúlt három év gyűjtőmunkáját térképezi fel. A művek stílusukban és témájukban is változatosak, nagyon nehéz lenne meghatározni a kiállítás fix koncepcióját. Úgy gondolom, hogy az összekötő szálak már a látogatón múlnak. Kereshet társadalmi témákat vagy Kassa történelmét, a nemzetköziségre való törekvést vagy a lokalitás képének lebontását, és a nagyvilág felé való nyitást.

Mik a terveik a jövőbeli vásárlások terén?

Nagy terveink vannak, de most azért küzdünk, hogy megőrizzük a szlovákiai művészettámogató alapok függetlenségét, hogy továbbra is vásárolhassunk új műveket, mert a jelenlegi politikai helyzet Szlovákiában nem kedvező a művészeti és a kulturális szcénára nézve, és ez sajnos megbéníthat valamit, ami már elég jól működik. Ha minden ideálisan működne, akkor kétféleképpen gondolkodnánk a gyűjteményről: az egyik lehetőség, hogy bővítjük a már meglévő művészek alkotásait; a másik lehetőség, hogy az alkotók és az aktuális művészeti irányzatok minél szélesebb skáláját lefedjük, és reméljük, hogy a következő generáció ezt kiegészíti. Most új művészektől vásároltunk, de ők többnyire egy-egy művel képviseltetik magukat.

Továbbra is szeretnénk feltérképezni a kelet-szlovákiai régiót, mert vannak nagyon érdekes alkotóink, akik innen származnak, de a nemzetközi művészeti életben is aktívak: például Jaro Varga, aki már régóta Prágában él, és még nincs képviselve a gyűjteményben. Kopasz Viktor szintén régóta Prágában dolgozik, jelenleg az ő gimnáziumi tanárának, Zdeněk Smiešeknek fogunk kiállítást készíteni. Tehát igyekszünk reprezentálni azokat a művészeket, akik innen származnak, és akiknek műveikben megtalálhatók a származási helyük nyomai is. Páldául Kopasz Viktor Post colony című sorozatában, vagy Jaro Varga Trebišov (Fuck Your School) című sorozatában.

A galéria folyamatosan bővíti a modern és a kortárs grafikai gyűjteményét. Tervezik a jövőben más médiumok – például az iparművészet, a szobrászat, a fotográfia – gyűjteményének a bővítését is?

A grafikai munkák vásárlása a világjárvány következtében kialakult helyzetre adott válasz volt, amikor úgy döntöttünk, hogy kevés pénzzel is tehetünk egy gesztust a művészek felé a grafikáik megvásárlásával. Készítettünk egy kiállítást Grafika – jedno médium (Grafika – egy médium) címmel, ahol megmutattuk, hogy a grafika milyen utat járt be a klasszikus művészeti technikáktól a számítógépes grafikán, a weboldalakon, az animáción keresztül.

A szobrászat is érdekel bennünket, mert Kassán nagyon erős hagyománya van. Azonban a helyünk korlátozott, nincs raktárunk. Az új médiumok tárolása is kihívást jelent, mert a technológia nagyon gyorsan változik: mi egy kis intézmény vagyunk, nincs informatikai részlegünk, amely ebben segítene nekünk és átírná az adatokat. Különböző dolgokat mérlegelünk, de hogy végül hogyan döntünk, az a körülményektől függ. Természetesen fontos, hogy minden médium reprezentálva legyen, hiszen ez határozza meg a kortárs művészetet.

Terveznek olyan kiállítást, amelyben a most megszerzett művek visszaköszönnek majd?

Reméljük, hogy 2024 végén vagy 2025 elején megnyithatjuk az állandó kiállításunkat. A KSZG-nak volt már néhány állandó kiállítása (Kassai modernizmus, A 19. század művészete Kelet-Szlovákiában, Kassa a 19-20. századi festészetben, Grafikai kabinet), de ezek a koncepciók mára elavultak, és úgy döntöttünk, hogy nem ismételjük meg őket.

Nem fogunk új állandó kiállítást készíteni egy kiválasztott időszak vagy téma alapján. Nem is építhetjük fel kronologikus művészettörténetként, mert csak nagyon részleges klasszikus művészeti gyűjteményünk van. Így végül úgy döntöttünk, hogy a kiállítás az egyes műveken keresztül mesél majd el egy történetet. A hátteret Jasusch Antal, a kassai modernizmus egyik képviselőjének A szellem komédiája című szürrealista drámája adja, amely Madách Imre Az ember tragédiája című művére reflektál. A szellem komédiájának ideológiai keretét az emberi szabadság és alkotás kérdése adja, amely számunkra ma is aktuálisnak tűnik.

A művek megvásárlásakor az járt a fejünkben, hogy hogyan illeszkednek majd az új állandó kiállításba. A cél az volt, hogy időtlen párbeszédet teremtsünk a művekről anélkül, hogy a keletkezési idejükre koncentrálnánk. A művek tíz csoportra oszlanak: I. A szellemi világ – spiritualitás, II. Kozmosz – tér – idő, III. Ember és Föld – gondolatok a jövőről, IV. Föld – az ember uralma, V. A Nap embere – az új Ádám, VI. Az ember és a város – a társadalomkritikai hullám, VII. A város portréi, VIII. Kapcsolatok – intimitás és identitás, IX. Apokalipszis – születés és kihalás, X. A lélek dematerializációja.

---