Legyek fehér, mint a hó

Martincsák Kata megnyitószövege Papp Ida Zsuzsanna kiállításához

Kiragadhatunk-e egy mindennapi cselekvést rögzítő képsort az emlékezetünkből, amely mások számára egészen jelentéktelen? Ez a kérdés jut eszembe Papp Ida Zsuzsanna munkáit szemlélve. Továbbá, mennyiben tekinthető társadalomtudománynak, etnográfiai terepmunkának egy képzőművészeti alkotást előkészítő kutatás?

A kézmosás (lat. lavabo, a lavatio manuum kifejezésből): az ember megtisztulásának ősi jelképe, az egészség és a tisztaság alapfeltétele, mégsem gyakori témája a képzőművészeti alkotásoknak. Hívhatjuk-e radikálisnak azt a fiatal képzőművészt, aki olyan szerény cselekvést állít a munkái középpontjába, mint a mosás, kézmosás aktusa?

Véleményem szerint igen, és a zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont kőtárában a hatalmas kövek alól előbukkanó nagymama-kezek, az érzékeny mozgóképrészletek, a finoman áttetsző kollázs-fotók, a ready-made művek mind azt támasztják alá, hogy a családi emlékezettel foglalkozni nemcsak fontos, de érdemes is.

Mint oly sok kortárs kiállítás esetében, Papp Ida Zsuzsanna kiállítását is kiterjedt kutatás előzte meg. A kiindulási pont az alkotó nagymamája, és mindennapi tárgyai, tevékenységei voltak – kiemelten a (mai szemmel nézve) atavisztikus, kézzel végzett mosás folyamata. De a képzőművészeti munkákba a család történetének egyéb szálai is bele vannak fonva: például, hogy nagycsütörtök alkalmából az alkotó maga mossa meg a lábát az összes családtagjának (az utolsó vacsora napján, amely nemcsak vallási ünnep, de szoros összetartó kapocs a keresztény családoknál).

Papp munkáiban finoman, szinte magától értetődően fonódik össze az elbeszélt történelem (oral history) és a társadalomtörténet, amikor a művész tudatosan alkalmaz időmontázsokat: egy már megtörtént jelenetet a saját arcára montázsol, és a nagymama mindennapos tevékenységeit kutatva saját magát mossa fehérre – miközben kezdetet, origót is keres, egyetemes, szilárd talajon nyugvó szokásokra mutat rá, amelyek napjainkra egyre eltűnőben vannak.

A hiány szervezőeleme kiállításának, így cseppet sem meglepő, hogy olyan embereket ültet az akár az utolsó vacsorához is megterített képzeletbeli asztalhoz, akik már nem élnek. Papp Ida Zsuzsanna nem tesz mást, mint megterít nekik egy asztalt, mit sem törődve azzal, hogy köztünk élnek-e, vagy hogy történelmi személyként emlékezünk-e rájuk.^[1] Áthidal így teret és időt: új kapukat nyit a tisztálkodással, mosással kapcsolatos interpretációkra.

Ahogy azt kiemeli, a koronavírus idején nagyon közel került a mindennapjainkhoz a kézmosás, a tisztálkodás, a tisztaság, ahogy a kortárs képzőművészetben ezzel egyidőben megjelenő hidrofeminizmus koncepciója is egyre nagyobb teret hódított magának.

Astrida Neimanis Bodies of Water című munkájában hangzik el a hidrofeminizmus jelmondata, miszerint mindannyian egyenlőek vagyunk, hiszen testünk alkotóeleme és fenntartásunk egyik kulcsfontosságú anyaga is a víz, ahogy tagadhatatlanul a mosás, a tisztán tartás is mindennapjaink részét képezi, csakúgy, mint az alkotóét az alkotás.

Miként azt Papp Ida Zsuzsanna is írja, a legyek fehér mint a hó a tisztítás – tisztaság – megtisztulás hármasára építi asszociációit. A paraszti folklór és a kereszténység által teremtett ősi, erőteljes szimbólumok és mitológiák a mai napig szerves részei világképünknek, jelen vannak szóhasználatunkban, tudatalattinkban, mégha a mindennapi tevékenységeink (kézmosás, mosógéphasználat, zuhanyzás) közben aligha gondolunk rájuk.

Ezek felelevenítésére tesznek kísérletet a kiállításban szereplő installációk és intermediális művek, amelyek a nagymamát dokumentáló videón keresztül olyan mélyre nyújtóznak, mint Roland Barthes Szappanporok és mosószerek címmel írott esszéje a tisztítással kapcsolatos termékek és reklámaik szóhasználatának pszichoanalitikus vetületei kapcsán.

Alkotóként emelett gazdagon merít a népmesei és bibliai elemekből, így kerül elő Pilátus és Dávid király, vagy éppen a menyasszonyfátyol a nagymama (és a mosás) lencséjén keresztül nézve.

A jelentésalakulás, a jelentéskioltás, a szemiotikai értelemben vett képek szintén a művészeti koncepció részei. A művész képalkotó eljárása a montázs-elvre támaszkodik: a fotók mint időmetszetek kerülnek egymásra, és egy harmadik jelentést, többletjelentést hoznak létre (ahogy tette ezt egykor Erdély Miklós, vagy Birkás Ákos). „Minden rendbe szedett képen felsejlik az utalás Istenre – végső soron Isten arca” – mondta Birkás, és képzeletemben ő is helyet foglal a kiállításra meghívottak között.

A mosás és a fenntarthatóság kérdése már ismerős lehet a közönségnek a feminista művészek kontextusában – például Mierle Laderman Ukeles-nak a Wadsworth Atheneum Művészeti Múzeum előtti performansz-sorozata, amelyben nemcsak felmosta a múzeum lépcsőit, de kinyilvánította a Maintenance Art című manifesztumában megfogalmazottakat is, miszerint a házimunka és a takarítás is művészetnek minősül.

Amikor kulturális terméket fogyasztunk – könyvet vásárolunk, moziba, kiállításra megyünk, élő zenét hallgatunk, színházi előadást nézünk –, nem gondolunk arra, hogy a hely, ahova belépünk, megtisztuláson esett át, és ez nem csak a műtárgyak szelekciójára értendő, de a fertőtlenített padlóra is, és azokra a rendbeszedett képekre is, amelyeket Birkás említ. A hiány és a rendbeszedés kiemelkedő szervezői a Maintenance Art-nak, ahogy Papp Ida Zsuzsanna kiállításának is: a legyek fehér mint a hó az alkotó nagymamáján keresztül az eltűnő romániai falusi világban élő nők szokásait, kultúráját keresi fel, kutatja, tereli rá a mindenkori néző tekintetét, egyúttal a miénket is.

A kiállítás az iskolai tanítás ideje alatt, június végéig 8:00–20:00 között tekinthető meg. Ezt követően ügyeleti napokon és a Zsámbéki Nyári Színház előadásainak napján látogatható augusztus végéig. A kapcsolódó eseményekről a művész Instagram oldalán lehet tájékozódni.

Papp Ida Zsuzsanna: legyek fehér mint a hó. Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék, 2024. 05. 31. – 2024. 08. 31.

Fotók: Fazekas Nikoletta

---

[1] Judy Chicago hasonló indíttatású munkáját lásd itt.