Növények és gépek szimbiózisa

Anna Hulačová burjánzó világa

Anna Hulačová munkájában összeolvad a múlt és a jelen, a népművészet és a mitológiák világa ötvöződik a tudományos fantasztikummal, az esztétikum keresése pedig a környezetvédelmi aktivizmussal. Elsősorban betonnal dolgozik, de művei arról is tanúskodnak, hogy a fafaragó művészek eszköztára és a tudományos fantasztikum nem zárják ki egymást. Hulačová a cseh szobrászat fiatal generációjának kiemelkedő alakja. A Jedlé, krásne, neskrotné (Ehető, gyönyörű, szelídíthetetlen) című tárlata a pozsonyi Kunsthalle Pod týmto zvláštnym slnkom (Ez alatt a furcsa nap alatt) kiállítássorozatának keretében nyílt meg február 24-én.

A kiállítás anyagát hét objektum alkotja, melyek három, formailag és tartalmilag is elkülöníthető csoportot képeznek. A látogató figyelmét elsőként három gigantikus, antropomorf jegyekkel rendelkező, fából faragott növény vonja magára – egy gabonaszál, egy nárcisz és egy bogáncs. A növények között további három, beton és kerámia ötvözésével készített objekt helyezkedik el, melyek mezőgazdasági gépek óriási motorjaira emlékeztetnek. Kissé elkülönítve, az L-alakú terem másik szárnyának túlsó falán egy dombormű jellegű műalkotást tekinthetünk meg,

mely egyfajta kulcsként szolgál Hulačová egyéni, a kiállításon megelevenedő vidéki mitológiájának értelmezéséhez. 

Az alkotó a növények lényegi részét emeli ki: a nárcisz virágát, ahogy a szabályosan illeszkedő szirmok körbeveszik a porzót és a termőt, a gabonaszál kalászát, melyen a szár mentén sorakozó magok talán már pont betakarításra várnak, és a bogáncs éppen nyíló fejét, ahogy a szirmok kipattanni készülnek a tüskés golyóbisból. Alapvetően realista ábrázolásmóddal állunk szemben, azzal a különbséggel, hogy a megjelenített növényeket a valóditól sokszorosára nagyított – embernél nagyobb – méretben vehetjük szemügyre, mintha egy gigantikus botanikus kertben járnánk, ahol a fejünk fölé magasodnak a kertet benépesítő növény-óriások. 

A növények lényegi részeit Hulačová fából faragta, az alapanyagot aprólékosan, a legutolsó részletekig kidolgozva. Ezek a faszobrok a paraszti társadalom fafaragó művészeinek munkáira emlékeztetnek: a mimetikus hangvétel, az ember közvetlen környezetében található mindennapi elemek másolása,

a precízen kidolgozott részletek folklorisztikus töltetet adnak a műtárgyaknak.

A fa mint alapanyag az alkotó gyökereivel is összefügg, hiszen Hulačová édesapja asztalos, aki mellett maga is elsajátította a szakma fortélyait. Művészetének értelmezéséhez fontos tehát tudomásul venni, hogy kiindulópontja egy vidéki asztalosműhely – szobraiból elsőként a fát megmunkáló mesteremberek ősi tudása köszön vissza.

A növények szára azonban már nem fából, hanem zöld színű, újrahasznosított műanyagból készült. Ezek a szárak inkább karcsú emberi testként hatnak, mintsem növényi részként: leveleik úgy állnak, mintha emberi végtagok lennének, mindegyik növénynek emberi tartást, egy-egy konkrét gesztust kölcsönözve. Míg tehát a növények fejét valósághű ábrázolással, csak épp felnagyítva jeleníti meg Hulačová, a száraikat úgy formálta meg, hogy a három növényt emberi jegyekkel ruházza fel.

A szemlélőben felmerülhet a kérdés, hogy miért pont erre a három növényre esett az alkotó választása. Ismerősek ezek, az emberi tevékenységhez közel állók. A gabona haszonnövény, mindennapi betevőnk, a legalapvetőbb élelmiszer, a kenyér alapját adja. A nárcisz dísznövény, esztétikai szempontból van jelentősége – ellentétben a gabonával, nem csak, hogy nem hasznosítható étkezési célokra, de erősen mérgező is. Harmadikként a bogáncs, bár nem mérgező, nem tartjuk számon haszonnövényként, tüskés szára és levelei miatt dísznövényként sem értékesíthető – leginkább gyomnövényként él a köztudatban.

Ha belegondolunk, ez a három kategória – haszonnövény, dísznövény, gyomnövény – csupán az ember számára bír fontossággal, míg

a természet szempontjából, ahol az élet alapvetően szimbiotikus kapcsolatokon alapul, a növények kategorizálása teljesen feleslegesnek, sőt, véletlenszerűnek bizonyul.

A haszonnövény, dísznövény, gyomnövény csoportját az ember a növények funkciója alapján határozta meg. Ezek a kategóriák egy olyan világban hatnak magától értetődőnek, ahol a monokultúrákra koncentráló mezőgazdaság kiirtotta a szimbiotikus kapcsolatok lehetőségét a természetben, és nagymértékben behatárolta a növények és az ember kapcsolatában rejlő lehetőségek gazdag tárát.

Hulačová számára alapvető kérdés, hogy az agrártermelés hogyan alakította át a természeti környezetünket és a természet elemeihez fűződő viszonyunkat. A mezőgazdaság agresszív, a terméshozam növelésére koncentráló eljárásai a legtöbb növényi faj sorsát megpecsételték a bolygónkon. A gabona műtrágyával és permetekkel kezelt mezőgazdasági területek produktuma. Termesztése alapvetően átalakította a vidék látképét, hiszen a végeláthatatlan gabonamezők képe szöges ellentétben áll a természetes állapotra jellemző faji diverzitással. Ez a termelési eljárás a dísznövények termesztésére is jellemző – így válik a gabonaszál mellett a nárcisz is a természet kizsákmányolásának, a talaj tönkretételének szomorú tanújává, míg az invazív fajként elkönyvelt bogáncs, melynek irtására vegyszereket és gépeket vetünk be, az agrártermelés áldozatává válik. Ezek a növények részesei, sőt, tragikus főszereplői azoknak az eljárásoknak, melyek bolygónk ökológiai katasztrófájához vezetnek.  

A kiállítás másik három objektumának fő alapanyaga beton. Ezek a műtárgyak óriási gépek motorjaira emlékeztetnek, és mivel a fából faragott növények miatt egyfajta gigantikus kertben érezhetjük magunkat, magától értetődő a mezőgazdasági gépek asszociációja. A gabonaszál, a nárcisz és a bogáncs karcsú, magas, légies formájával ellentétben ezek alacsony, tömör és súlyos érzetet keltő műtárgyak.

Egyrészt a szocialista realizmus szobrászatát idézik, annak tömör, masszívnak ható alakzataira emlékeztetve,

másrészt az alkotó organikus formákat is játékba hoz. Hulačová tehát látszólag ellentétes témákat és belőlük fakadó formai világot ötvöz. A gépies, technikai elemek monoton ridegségét természetes formákkal mossa össze: a motorszerű tárgyak egy-egy kiálló szöglete hullámot vagy épp vízcseppet idéző alakzatban folytatódik, máskor olyan benyomást hoz létre a szemlélőben, mintha rugalmas, szélfútta anyagot látna – például, amikor a gabonamezőt simogatja a szél. 

A szocialista realizmus jegyeinek feltűnése több, mint puszta formai játék: Hulačová szándékos utalást tesz Csehország kommunista múltjára. Az alkotót a kollektivizáció évei foglalkoztatják, az az időszak, amikor a magántulajdon felszámolása mellett megkezdődött a mezőgazdaság gépesítése és a vegyszerek használata, aminek köszönhetően felgyorsult a termelés, a térség pedig óhatatlanul elindult a biológiai sokféleség csökkenésének, a fajok pusztulásának útján.

Hulačová alkotásaiban fontos szerepet játszik környezetvédelmi aktivizmusa. 

Mindemellett a betonobjektumok nem csupán a kommunista kollektivizáció időszakára, tehát a mai, gépesített mezőgazdaság kezdeteire utalnak vissza, hanem annál sokkal korábbra is. Felszínükbe egyszerű motívumokat karcolt az alkotó, melyek a már említett folklorisztikus töltettel ruházzák fel a műtárgyakat, de tekinthetjük őket akár ősi, mitikus múltra tett referenciának is. A munkák így az emberi kultúra hajnalát is felidézik, melynek fontos mérföldköve a mezőgazdálkodás kezdete, az az időszak, amikor az ember első alkalommal bolygatta meg a természet rendjét, az ökoszisztémákat, amikor az emberi tevékenység elindult azon az úton, mely végső soron a természetes egyensúly felbomlásához vezetett.

Az archaikus dimenzión túl a jelenkor égető problémái körvonalazódnak Hulačová aktivista művészetében. A három betonból készült objektumot kerámiából készült betétekkel egészítette ki az alkotó, egyfajta bonyolult intarziával, melyek valamiféle növényi rendszerre emlékeztetnek. (Ezek a kerámia-intarziák egyébként érdekes hasonlóságot mutatnak Nagy Csilla szupergyomnövényeket ábrázoló kerámia-objektumaival, melyeket a Kifakuló föld című kiállításon láthattunk nemrég a somorjai At Home Galériában). A gépeket benövi a növényzet, mintegy visszafoglalva a területet. Valamiféle furcsa, gépek és növények közti szimbiózisról lehet szó? Csakúgy, mint a fejünk fölé magasodó, antropomorf jegyekkel felruházott gabonaszál, nárcisz és bogáncs, ezek a növények is bizarr jellemzőkkel bírnak. Hulačová alkotásai ezzel a génmódosított növények problémáját is felvetik. 

Térjünk vissza egy pillanatra a kiállítás három növényi főszereplőjéhez. Ahogy az már elhangzott, a gabonaszál, a nárcisz és a bogáncs három különböző, ember által kitalált, mezőgazdasági szempontból jelentős kategória reprezentatív képviselői. Hulačová azonban felülkerekedik azon az emberi hozzáálláson, amely haszonélvezeti jogként kezeli a növényvilágot, és amely az alapján értékeli az egyes fajokat, hogy azok milyen hasznot (gasztronómiai, esztétikai) nyújtanak, vagy épp kárt okoznak (gyomnövényként). Ez a hozzáállás már a kiállítás címéből nyilvánvaló:

az ehető gabona, a gyönyörű nárcisz és szelídíthetetlen bogáncs az áhítatos szemlélő hozzáállásáról tanúskodik, aki nem értékel és felülbírál, hanem csendesen szemlél.

Az antropomorf jegyekkel felruházott növények folklorisztikus-archaikus töltettel bírnak. A népi történetmesélés és a mitológiák tipikus tulajdonsága, hogy emberi jegyekkel ruházzák fel az egyéb létezőket: a gabonaszál, a nárcisz és a bogáncs is ilyen meseszerű vagy épp mitológiai karakterek Hulačová kiállításán, akiknek megvan a saját történetük, mesélnivalójuk – csupán nekünk, embereknek kell képesnek lennünk a figyelmes hallgatásra, a befogadásra. A növényi és emberi jegyek keveredése a poszthumán vagy posztantropocén kor fényében is értelmezhető, hiszen Hulačová szemléletmódja egyértelmű kritikája annak a tézisnek, mely szerint az ember áll a természeti rend csúcsán, egy hierarchikus rendszer legtetején. 

A terem másik részében kiállított domborművön Hulačová sajátos mitológiájának elemei egy konkretizált viszonyrendszer szereplőiként elevenednek meg. Miközben visszaköszönnek a szocialista realizmusra jellemző jegyek, a dombormű az alkotó által vizionált mezőgazdasági táj elemeit jeleníti meg. Egy antropomorf szitakötő (vagy rovarszárnyakkal felruházott emberi alak?) ül a gabonaföld felett. Eső- vagy könnycsepp alakú feje fölött felhők tornyosulnak, melyekből csapadék zúdul az alatta húzódó mezőgazdasági területre, melynek egyenletes, hosszú sorai gépi vetésről árulkodnak.

A sorok között azonban keletkezik egy nyílás, melyen belül emberi testtel rendelkező gabonakalászok táncolnak egy körben. A körtánc egyrészt a mitikus őskort idézi, másrészt akár a szocialista rendszer emblematikus eleme, a munka ünnepére való utalásként is felfoghatjuk. A körtánc mellett egy másik körforgás is megjelenik, mégpedig a természet ciklikus rendszere: a felhők esővel hintik meg a terményeket, a talajvízből származó pára ismét felhővé válik. Másrészt óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi történik, ha a közeljövőt fenyegető szárazságok idején végleg felbomlik ez az egyre törékenyebbé váló, ciklikus rendszer. 

Hulačová mitológiájának történetei a jelenkor vészterhes időszakában játszódnak. Miközben felidézi a természet és a magát mezőgazdaságból fenntartó ember kapcsolatának kulcsmomentumait, utalva egyrészt ennek a kapcsolatnak az archaikus kezdeteire, másrészt a modernkori, gépesített mezőgazdaság indulására,

arra figyelmeztet, hogy nem kell a jövőbe néznünk, hogy tudományos fantasztikumot vizionáljunk – ugyanis az már a jelen valósága.

Miközben egy burjánzó kertbe, egy vidéki fantáziavilágba vezet minket, melyben génmódosított növények furcsa szimbiotikus kapcsolatokat létesítenek a gépekkel, az alkotó nem felejt el gyönyörködni a természet tökéletességében, és remélni sem. Hulačová nem fest utópiát, sem disztópiát: míg tudomásul veszi annak fenyegető veszélyét, hogy az intenzív mezőgazdaság okozta károk rövidesen véget vethetnek a természet törékeny rendjének, munkájában ott érezzük a reményt, hogy az utolsó pillanatban, ha képesek vagyunk újraértelmezni kapcsolatunkat a természettel, megmenekülhetünk még az apokalipszistől. 

Anna Hulačová: Jedlé, krásne, neskrotné (Ehető, gyönyörű, szelídíthetetlen), (kurátor: Tjaša Pogačar), Kunsthalle, Pozsony, 2023. 02. 24. – 2023. 04. 10.

Anna Hulačovának a kiállításon szereplő Edible, Beautiful, Untamed című installációja 2022-ben az Art Basel Parcours programjában szerepelt.

Fotók: Leontína Berková