Természetes mesterség, mesterséges természet

Beszámoló a VII. IN SITU művésztelep kiállításáról az At Home Gallery-ben

Miért tüntetne a Duna, ha ember volna? Hogyan materializálódhatnának a természetben hallható zajok, zörejek? Milyen módon jelenhetne meg a viza nevű hal a popkultúrában? Hányféleképpen készíthető el a kukoricagánci a mai gasztronómiai trendeknek megfelelően? És egyáltalán, mihez tud kezdeni a klímakatasztrófa kellős közepén álló, a témára érzékeny alkotó önmagával és a környezetével?

Többek között ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel a képzőművészek az idei – immár hetedik alkalommal megvalósuló – IN SITU művésztelepen készült munkáikban. A művésztelepet hagyományosan a Kis-Csallóközben, a mesterséges felvízcsatorna és az eredeti Duna-meder közti szigeten lévő faluban, Vajkán (Vojka nad Dunajom) rendezik meg. 

E komplex tájban, ahol a természetes dunai ártér és az emberi beavatkozások mementói (bősi vízerőmű, mesterséges Duna-meder) ütköznek, a helyi mikrotársadalom és mikrotörténelem évről évre változatos témákkal szolgálnak az alkotók számára, akik az esemény nevéhez híven (in situ, lat.: természetes, eredeti helyén) helyben, a helyre reflektálva alkotnak, sok esetben a környékbeli, „természet adta” alapanyagokból. Gyenes Gábor, a szimpózium egyik életre hívója szerint ez általában két műfaj felé vezeti az alkotókat: az egyik a természetművészet vagy land art, mely efemer alkotásokat tesz lehetővé, amik a természetben található alapanyagokból készülnek és magukban hordozzák a változás, vagy akár a megsemmisülés lehetőségét. A másik vonal az úgynevezett helyspecifikus művek, melyek vonatkozhatnak a falu történelmi-társadalmi kontextusára, például egy helyi épületre, vagy a helyi emberekhez kapcsolódó történetekre. A korábban egy hetes, az utóbbi években tíz naposra nőtt alkotótábor végén a résztvevő művészek rendszerint helyszíni bemutatót tartanak Vajkán az elkészült művekről, a galériatérbe való beemelés pedig csak ezután következik. Idén először a somorjai At Home Gallery fogadta be a szimpóziumon készült alkotásokat.

Egy hűvös őszi napon kerestem fel életemben először az At Home Gallery-t, melynek Csallóköz egyetlen fennmaradt zsinagógája ad helyet. A kívülről felújított épület orientalizáló freskókkal díszített, megviseltségében nemes belsőt takar, melynek atmoszférája önmagában is lenyűgöző. Többek között ez indíthatta 1996-ban Kiss Csabát és feleségét, Suzanne-t arra, hogy az épületben létrehozza Szlovákia egyik legrégebb óta működő nonprofit kortárs galériáját, mely az elmúlt huszonnyolc évben színvonalas, nemzetközi szinten is ismert és keresett művészeti színtérré nőtte ki magát. A galéria az időszaki kiállításokon túl koncerteknek, workshopoknak, performanszoknak, egyéb kulturális eseményeknek és művészeti együttműködéseknek is helyet ad, valamint a szomszédos épületben rezidenciát is működtet (The Arts House by the Synagogogue). Kiss Csaba elmondása alapján a kiállítások kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy azok kommunikáljanak a történelmi helyszínnel, így az alkotások sok esetben kifejezetten a zsinagóga terébe készülnek, illetve arra reflektálnak (például: Kristián Németh: The Missing Coloumn, 2021; Adam Šakový: 16, 2022; Sheri Wills – John Schettino: Assembly II, 2023). Ez a vizuális és tartalmi összhang az IN SITU aktuális kiállításán is megvalósult, annak ellenére, hogy a művek in situ nem a zsinagóga terébe, hanem a csallóközi természet kontextusában készültek, illetve abból táplálkoznak, arra reflektálnak. 

Bár maga az At Home Gallery-nek otthont adó Somorja is erőteljesen kapcsolódik a Dunához, és a bősi vízerőmű okozta természeti-térhasználati változásokhoz. A városnak korábban organikus kapcsolata volt a folyóval, majd a vízerőmű megépítése után Somorját az épített műmeder vágta el a Dunától és az ártértől. A galériában 2017-ben volt is egy ezzel kapcsolatos kiállítás, amelyen a somorjai születésű Blazsek András dolgozta fel az erőmű és a műfolyó okozta térbeli változásokat History of a Split between Islands and Dams, Circles and Lines című installációjában.

Az idei IN SITU szimpózium kiállításra szánt anyagát meglepően nagy műfaji és médiumbeli sokszínűség jellemezte: food art, képregény, performansz-videók, szobrok, installációk – ez a felsorolás szerteágazónak, sőt, széttartónak tűnhet, mégis ezt éreztem a kiállítás erősségének, mivel előzetes tájékozódásom alapján kizárólag természetművészeti, esetleg performatív munkákra, illetve ezek fotó- és videódokumentációjára számítottam. 

A zsinagógába lépve az az érzésem támadt, hogy különös élőlények tartózkodnak velem együtt a térben. A templombelső hűvös, méltóságteljes csendjébe vegyülő, ismeretlen eredetű búgó-zizegő hangok élő entitásokként váltak érzékelhetővé. Az általam élőlényként érzékelt objektek Richard Aradský munkái voltak, aki a tavaly megkezdett projektjét folytatta (Transcript 2.2). Aradský művészete nem kizárólag a művésztelep idejére hangolódik a természetre: az ott talált formák átlényegítésével, átalakításával Transcription című sorozatában régebb óta foglalkozik, melyből nemrégiben önálló kiállítása nyílt Pozsonyban. A III. Bázis Fesztivál keretében épp Gyenes Gábor tartott tárlatvezetést a kiállításon, mely a fesztivál Youtube csatornáján visszanézhető.

A Vajkán és a falu környéki ártéri erdőben gyűjtött, különböző fa elemekből kiinduló sorozat munkái tavaly a természetes neszek, zörejek, idén pedig az emberi fül számára nem érzékelhető elektromágneses hullámok hanghullámokká alakításából született szobor-átiratok voltak. A sorozat egyik darabja egy náddal kombinált objekt, mely egy régi munkaeszközre, a gerebenre emlékeztet. A gereben a hagyományos kenderfonal-készítés eszköze, amellyel a zabolátlan növényi rostokat fésülik simára – mindez szimbolikusan értelmezhető egyfajta rendteremtési szándékként is, ha az ember rendre utasító beavatkozásaira (folyószabályozás), vagy épp a természet adta anyagok kreatív, rendező elvű felhasználására gondolunk (ahogy az áztatás, törés, majd a gerebenen tilolás után a kenderből fonál, textil, végül pedig ruhadarab lesz).

A Duna megszemélyesítési gondolatával játszik el Szőke Erika és Nagy Csilla munkája, a Jogom van – Mám právo. A galéria padlóján, az oldalsó bejárat felől megközelítve átlósan fekvő mű valójában egy demonstrációs transzparens, melyet – a művészpáros koncepciója alapján – a Duna tarthatna a kezében egy tüntetésen, ha ember volna. A mű lumenprint technikával készült fényérzékeny papírra, a rajta olvasható kétnyelvű, magyar-szlovák szöveget (jogom van folyni – mám pravo tiecť) pedig dunai kavicsok nyomai rajzolták ki. A párosnak nem ez az első közös munkája, 2022-ben épp az At Home Gallery-ben volt önálló kiállításuk Kifakuló föld címmel, ami a haszonnövények és gyomnövények, az archaikus és modern mezőgazdálkodás regionális és globális problémáját járta körül. Szőke munkásságában a természetes anyagokkal történő, innovatív eljárásokon alapuló munka (például energia nyerése kovászból vagy a Duna vizéből), és a környezeti beavatkozásokra, az ember romboló jelenlétére való reflektálás a szimpóziumon kívüli alkotómunkájában is folyamatosan jelen van.

A Jogom van című munka előzményének, folytatásának, vagy kiegészítésének is értelmezhető Egervári Júlia A dolgok egy bizonyos módon című műve, mely a Duna Vajka-környéki felülnézeti rajzából indul ki, és a radikális folyószabályozást, folyócsonkítást jeleníti meg. Az installáció két egymás elé helyezett síkból áll: a falon a Duna kétszáz évvel ezelőtti kanyargó, ágas-bogas képét látjuk textilre nyomtatva, amint környékbeli növények halvány, zöldesbarna lenyomataiból rajzolódik ki. A textillel megegyező méretű, térben a textil elé lógatott plexi lemezen két párhuzamos fekete sáv zárja közre a háttérben látható organikus rajzolatot.

A Duna szabályozásának témájához  kapcsolódik még Pézman Andrea Iszap című installációja, mely a Szlovákia és Magyarország között zajló, a Bős-Nagymaros vízerőmű megépítésével kapcsolatos eredménytelen, protokollárisnak felfogott, az ökológiai szempontokat figyelmen kívül hagyó tárgyalásokat jeleníti meg szimbolikus módon. A zsinagóga centrumában elhelyezett mű egészen tömör közlés: egy asztal két oldalán két széket látunk egymással szemben, a teljes berendezést barna iszapba áztatott textil borítja. Az asztal közepén piros-fehér kordonszalag figyelmeztet egyértelműen az országok között generált mentális határvonalakra, amelyek sokkal inkább elválasztanak, mintsem összekötnek, és figyelmen kívül hagyják a természeti jelenségeket.

A munkák sok esetben a művészeti kutatás jegyeit mutatják és más területeket is bevonnak, jó példa erre Török Bianka Sedimento (Üledék) című alkotása. A hétköznapokban illusztrátorként és grafikusként dolgozó művész kutatói attitűddel fordult a természet felé. A kiállításon szereplő műveinek témái a hiperakkumulátor növények, például a búza és az árpa, melyek képesek megkötni a talajban, talajvízben, szennyvízben és a levegőben lévő nehézfémeket, ezzel csökkentve szennyezettségüket. A munka része továbbá egy textilmű, amely egy cianotípiával készített periódusos rendszert ábrázol, melyen a nehézfémek négyzete üres maradt, szimbolizálva a hiperakkumulátor növényi magok helyét. A mű Török azonos tematikájú, Phytoremediation című önálló kiállításán is szerepelt 2023 őszén a somorjai Városi Művelődési Központban. 

Az At Home Gallery-ben kiállított textilmunkát egy élő installáció egészítette ki: Török a hiperakkumulátor növények csíráztatásához szükséges papírcserepek darabjait – melyeket a Duna vizében áztatott szimbolikus tisztító aktus gyanánt –, ezüst színű cérnával összefüggő formává varrta. Ezzel fedte le a tálba ültetett búza- és árpacsírákat, melyek fokozatosan utat törtek maguknak a burkon át. „Maga a folyamat egy reménytelen, szimbolikus próbálkozás, mondhatni a tehetetlenség érzésének leképezése. Erőteljes vágyódás a föld megtisztulásának némi esélyére” – fogalmaz az alkotó a műről szóló Instagram-posztjában.

A kiállítás számomra leginkább meglepő alkotása Gyenes Gábor A Viza című sárga-fekete színvilágú képregénye volt. A címadó, nagyméretű tengeri halfaj egykor Pozsonyig is felúszott ívni a Dunában, jelenleg viszont a kihalás szélén áll. A képregény azzal a gondolattal játszik el, mi történne, ha a halóriás visszaköltözne a folyóba: vajon milyen tévképzetek és botrányok öveznék jelenlétét? A képregény koncepciója utalás az 1970-es évek thrillerére, A Cápa című filmklasszikusra, mellyel az alkotó a popkultúrában jelenlévő, némely állatfajjal kapcsolatos hamis félelemkeltést is bírálja. A kiadvány csupán néhány feliratot tartalmaz, így nyelvi akadályoktól mentesen bárki számára értelmezhető és élvezhető.

Az alapvetően installatív munkák sorában szintén szokatlan műfajú alkotás Václav Kinga konceptuális, food art jellegű műve. Václav idén is a faluval foglalkozott, akárcsak a tavalyi Colours of Vajka című munkájában, melyben a falu házai homlokzatának színeiből jegyzéket és színskálát készített, majd az adatokból átlagot vonva megállapította a község jellegzetes színét.

A 2023-as IN SITU-n készült, Gánci variációk című műve egy helyi, hagyományos paraszti ételt, a kukoricagáncit (másképpen: kukoricagancit) készítette el különféle változatokban, a 21. századi étkezési trendeknek, diétáknak, igényeknek megfelelően. Így készült többek között vegetáriánus, vegán, keto, raw, laktózmentes, cukormentes gánci is, amelyeket a kiállításmegnyitón bárki megkóstolhatott. Aki erről lemaradt, annak gánci már nem, de a projekt részletes dokumentációja maradt hozzáférhető. A kiállítótérben elhelyezett „terített asztalt” körbesétálva az ételfotók mellett a Gánci variációk tizenkét receptje volt megtalálható szlovák és magyar nyelven, emellett mindegyik recephez egy-egy infografika is tartozott, mely a kortárs öko- és táplálkozástudatosság jegyében az adott variáció kalóriaszámát és karbonlábnyomát, valamint az összetevők származási helyét is tartalmazta.

Václav kétnyelvű receptes naptárat is készített, melynek vizualitása népies ihletésű, a receptek mellett pedig feltételezhetően az alkotótól származó, a konyhai hímzett falvédőkre utaló humoros-ironikus idézetek olvashatók: „Ki meg akarja őrizni az alakját, kerülje a szénhidrát!”; „Egészséges zsírként íme itt az avokádó, Hozzák is már sietve Dél-Amerikábó” – utalva napjaink sokszor ellentmondásos étkezési trendjeire.

Az október 27-i megnyitón megvalósult egy performansz is, mely Pálmai László A Békéért című folyamatosan bővülő happening-videójához kapcsolódott. A kezdeményezés lényege, hogy a művész különböző helyszíneken videófelvételt készít egyénekről vagy csoportokról, amint a zászlószemafor ábécé két jelét (az „N” és „D” betűket) mutatják a testükkel, melyekből a nemzetközi békeszimbólum, a Nuclear Disarmament, azaz a nukleáris leszerelés jele áll össze. Pálmai az IN SITU fő operatőre, és bár munkája nem kapcsolódik szorosan a művésztelep tematikájához, tartalma – sajnos –, nagyon is aktuális. (Aki szívesen csatlakozna A Békéért című folyamatosan bővülő videómunkához, készítsen magáról videófelvételt, amelyen a zászlószemafor N és D jeleit imitálja, és küldje el a palmai.laszlo@gmail.com címre.)

Slávik Bernadett Invasive című munkájában egy invazív, a Duna árterében gyakran előforduló növényt, az aranyvesszőt, és az emberi faj folyton terjeszkedő habitusát állította párhuzamba, melyet egy aranyvessző feldolgozásával készült papírral szimbolizált.

Hasonló technikát alkalmazott Mazán Anikó Kéregfej című munkájában: a helyi újságokból készített papírpépből új héjat, réteget, azaz új kérget adott a kivágott fák törzsének, ezzel a szimbolikus aktussal pedig a környékbeli túlzott fakitermelésre hívta fel a figyelmet. Az alkotás részét képezi egy performansz videódokumentációja is, melyen a művész egy maszkként használt kéregdarabbal az arcán áll a csallóközi ártéri erdőben, míg a háttérben egy munkagép a frissen kivágott fákat pakolja egymásra.

Funczik Mónika egy botanikai memóriajátékot készített helyben gyűjtött növényi és állati részek felhasználásával (Pexeso VND). A négyzet alakú fa dobozka-párok egyazon növényről származó részeket tartalmaznak, a pexeso-játékban ezeket kell összepárosítani: például a dióbelet a dióhéjjal, a nyárfa levelének alsó felületét a levél felső felületével. A műleírást ennél a munkánál egy frappáns tőmondat helyettesíti (Enjoy), hiszen a mű az aktív játék során, tapasztalati megfigyelések útján ismerhető meg, nem szorul különösebb magyarázatra. Funczik munkája alapdarab lehetne a helyi óvodákban, iskolákban. Véleményem szerint az alternatív nevelési intézmények rajonganának az ötletért, hiszen a játék bárhol, akár a gyerekek által is elkészíthető.

Végezetül néhány szó Ferdics Béla Behaviour című munkájáról, ami kétségkívül a legüdítőbb alkotás a tárlaton (bár Gyenes Gábor képregénye és Funczik Mónika játéka is versenybe szállhat a címért). A Behaviour egyik eleme egy indákból kötözött, dupla tölcsér formájú objekt, „emberre szabott, viselhető korpusz”, olvashatjuk a műleírásban. Két személy szükséges ahhoz, hogy működésbe hozza a kalitkaszerű szerkezetet azáltal, hogy magukra öltik és mozdulatokat próbálnak végezni benne, ami persze minden alkalommal groteszk élmény mind a viselők, mind a néző számára. Ezt egészíti ki egy humoros hangvételű videó, melyen az objektet működés közben látjuk. A videó a faluban, annak tipikus helyszínein (például a helyi presszóban) és hétköznapi helyzeteiben (várakozás a buszra) játszódik két „elválaszthatatlan” főszereplővel, akik ha akarnának sem tudnának szabadulni egymás társaságától.

Bár a kiállítás már bezárt, kettős ajánlással élnék: ha tehetik, látogassanak el a jövő évi IN SITU szimpózium bemutatójára a Kis-Csallóközbe, megtapasztalva az ottani táj ihlette munkákat, majd tekintsék meg az azt követő időszaki kiállítást is. Hasonlóan ajánlom a somorjai At Home Gallery tárlatait, mint a szlovákiai kortárs képzőművészeti közeg élő, progresszív színterét, mely kétségkívül figyelmet érdemel.

IN SITU VII., a vajkai IN SITU művésztelep kiállítása (kurátor: Gyenes Gábor), At Home Gallery, Somorja, 2023. 10. 27. – 2023. 11. 26.

Fotók: az IN SITU csapatának jóvoltából