A dolgok öröme

Szőke Erika munkáiról és az Ernest Zmeták Művészeti Galériában látogatható kiállításáról

Szőke Erika képzőművész számára mozgalmas volt a 2023-as év, számos kiállításon szerepeltek a munkái. Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában megnyílt önálló kiállítását (amely a 2018 és 2023 között keletkezett munkáiból válogat), ha nem is tudatosan, de egy olyan alkotói időszakára időzítették, amely tendenciaértékű elmozdulásokat mutat. A 2023. november 30. és 2024. február 3. között látogatható érsekújvári projekt bemutatása előtt azonban érdemes kicsit távolabbról is rátekinteni a munkásságára.

Szőke Erika 2005-ben diplomázott a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem vizuális művészet tanár szakán, azonban sosem lépett tanári pályára, a kezdetektől önálló alkotóként dolgozik. A perifériáról indult: első generációs művész, tehát nem kapott kész társadalmi és kulturális tőkét a művészeti mezőn való eligazodáshoz; mindenféle művészeti centrumtól távol, a Nyitrához közeli Nagykéren él és alkot; képzőművészeti diploma nélkül kénytelen volt végigjárni az autodidakta művészek ingoványos pályaútját. A szakmai önéletrajza arról árulkodik, hogy mindezek ellenére az egyetem befejezésének pillanatától folyamatosan és megszakítások nélkül dolgozik képzőművészként, a portfólióját vizsgálva pedig feltűnik, hogy témái és módszerei organikusan követik, fejlesztik, vagy akár felül is írják egymást. A rá jellemző hitelességet, őszinteséget, naturalizmust és találékonyságot épp abból meríti, hogy saját közegét teszi meg témájaként, miközben nem próbál trendekhez és felkapott témákhoz igazodni.

Mindeközben úgy tűnik, Szőke Erika kitartó munkával a szakmailag elismert szcéna részévé válik, és munkái, témái, alkotói pozíciója is egyre inkább összhangba kerül a kortárs tendenciákkal. A kortárs képzőművészeti mainstreamben, jórészt a klímaválság diskurzusának köszönhetően számos művészeti munka és kiállítás épül a természettel történő (újra)kapcsolódás, az ökofeminizmus, a gondoskodás, a hétköznapi rítusok, a helyi, tradicionális növénytermesztés és növényekkel való foglalatoskodás/gyógyítás, a gombák és a micélium témái köré. A kortárs művészek többsége művészeti kutatások, tematikus felhívások, pályázati kiírások és a környezeti károk megtapasztalása által kerül közel ezekhez a kétségtelenül fontos és aktuális kérdésekhez. Mindezek azonban Szőke Erika alkotói világának a kezdetektől organikus elemei: a kert, a növények, a hétköznapi rítusok, a gondoskodás nemcsak életének, de műtermének is állandó hátterei.

A kortárs paradigmák a művészi pálya más területein is érvényesülnek. Egyre több kritikai hang foglalkozik a művészeti oktatás rendszerszintű problémáival, egyre több szó esik az intézményesített művészképzés hiányosságairól – például arról, hogy milyen válaszokat tud adni a kortárs intézményi-, művészeti piaci helyzetre, az általános bizonytalanságra, a fokozódó mentális terhelésre és a széleskörűen tapasztalható kiégésre. A közelmúltban jelent meg a szlovákiai Kapitál folyóirat 2023/10-es száma, melynek témája a művészeti oktatás aktuális problémái és új gyakorlatai voltak, de említhetnénk az ideális-utópisztikus művészeti egyetemről gondolkodó, kutatásalapú Álmainkban valóra válnak az álmaink (2023. október 18. – december 17.) című kiállítást is, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetemen valósult meg. A fiatalabb generációkat érintő kiégésről komoly visszhangot váltott ki Horváth Bence 2021-es cikke.

A művészeti képzéssel és képzettséggel kapcsolatos kérdések és kételyek felvetnek egy sor alapvető kérdést: mi a művészet, mi tekinthető annak, van-e egy határ, amin túllépve már inkább vizuális nevelésnek, politikai propagandának, fogyasztást támogató kreatív iparnak stb. számít? Az intézményesített művészeti oktatás jelenlegi struktúrája valóban átadja-e a szükséges tudásokat, és felkészíti-e a leendő művészeket a művészlét nehézségeire és kihívásaira, a piaci követelésekkel és a belső feszültségekkel való szembenézésre? Az, hogy ezek a kérdések egyáltalán felmerülhetnek, talán megengedőbb viszonyulást enged egy olyan művész munkásságának megítélésekor, aki intézményen kívülről érkezett, azaz művészeti diploma nélkül boldogul – szemmel láthatóan jól – a képzőművészeti mezőn. A Szőke Erika önéletrajzában megfigyelhető változások legalábbis erre engednek következtetni.

2020-ig számos csoportos kiállítás résztvevője, egyéni kiállításai azonban inkább a művészeti mező perifériáján voltak. Ehhez képest jelentős változásnak tekinthető a 2020-as Speculum Mundi – Házimunkák és egyéb jelentésképző eljárások című önálló kiállítása a pozsonyi Medium Galleryben, melynek kurátora Csanda Máté volt. Bár a megnyitó után egy Pozsonyi Podcast-interjúban Szőke Erika még arról beszélt, hogy a szlovák nyelvű közeg egyelőre nem igazán fogadta be őt (úgy vélte, a képzettségbeli hiányosságai miatt), a kiállítást követően egyértelmű változások figyelhetőek meg. A DOM képzőművészeti fesztiválon 2022-ben és 2023-ban is kiállító művészként vett részt, 2022-ben a Rimaszombati Városi Galériában mutatta be IN VIVO projektjét, ugyanebben az évben Nagy Csillával közösen nyílt meg a talajok tönkretételével foglalkozó Kifakuló föld című kiállítása a somorjai At Home Galleryben. 2023 októberében a malackai Pálffy-kastély képzőművészeti projektjén belül nyílt meg Laniakea című tárlata, ezt követően vendégkiállítóként szerepelt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola festő tanszékének korábbi vezetője, Kosziba Klaudia kiállításán (A mentés ritmusa, Jozef Kollár Galéria, Selmecbánya; 2024. szeptember 29-ig látogatható). Ugyanebben az évben az Irodalmi Szemle 2023/11-es számát Szőke Erika műveivel illusztrálták, végül megnyílt önálló tárlata az Ernest Zmeták Művészeti Galériában.

Az intézményesülés kapcsán meg kell említeni, hogy Szőke műfajközisége is erőteljesen reflektál a művészoktatás strukturális problémáira. A bölcsész- és társadalomtudományokban már szinte közhellyé vált az interdiszciplinaritás szükségessége, azaz annak felismerése, hogy egy-egy kutatás kérdésfelvetéseit és eredményeit lényegesen korlátozza, ha a vizsgálatokat szigorúan egy tudományterületen belül végzik el, ugyanis az egyes tudományterületek felhalmozott tudásai és módszerei kiegészíthetik, segíthetik egymást. Hasonló tendenciák tapasztalhatóak a képzőművészet területén is, elsősorban az intermédia tanszékek megjelenésével, de gyakran lehetünk tanúi annak, hogy festészet, szobrászat vagy egyéb monoszakon végzett művészek lépnek új kifejezésmódok irányába – elsősorban azzal a céllal, hogy megtalálják a témáikat és tartalmaikat leginkább kifejező formákat.

A művészeti területek közötti átjárás Szőke Erika pályájára a kezdetektől jellemző, és a Zmeták Galériában látható anyag kifejezetten jól meg is mutatja ezeket az átjárási pontokat. Munkája során általában egy-egy organikus anyag kerül központi szerepbe, amelyet szinte feltalálói attitűddel tesz kísérletei és kutatásai részévé: az egyik legtipikusabb alapanyaga a kovász és a tészta, 2023-tól pedig a micélium. Ami a hordozóanyagoktól függetlenül folyamatosan jelen van a munkáiban, az a fotográfiai szemlélet, a régi fotók felhasználása és a fotográfiai eljárásokkal való kísérletezés, nem utolsó sorban a saját technikák kidolgozása (guminyomat, spóranyomat, földnyomat, stb.). 2019-től készít videómunkákat, ezek közül különösen erőteljes a 2023-as In Situ művésztelepen készült Ne feledkezz meg a világűrről című. A videóit olykor ő maga készíti, olykor a performanszait dokumentálja ilyen formában.

A művészi portfólió jelentős részét teszik ki a családtagokkal kapcsolatos munkák, részben saját fotókon keresztül, részben régi fényképek felhasználásával. Érezhető a szándék, hogy a művész, ha nem is tudatosan, de átdolgozza magát a saját közegén, a saját örökségén. A családi és környezeti kontextus tudatosítása, számbavétele, az azzal való szisztematikus munka talán épp a közelmúltban juthatott el arra a pontra, hogy a művész már képes túltekinteni saját világának határain – ahogy például Tompa Andrea mondja ebben az interjúban, a legtöbb író is először önmagát írja meg, utána tud csak rajta kívül álló témákhoz nyúlni. Ez a folyamat Szőke Erikánál például az élelmiszertermelés és a földdel való bánásmód témáját feldolgozó Kifakuló föld című kiállításon, illetve a Laniakea című tárlaton volt a leginkább szembetűnő, ahol a főszerepet már nem a családi kert, a családi örökség, az elhunyt és élő családtagok, hanem a gombák és a velük kapcsolatos metaforikus jelentések vették át. 

A gombák a kortárs klímakatasztrófa-diskurzus fontos szereplői, mondhatni trendszerű témái lettek, ám a velük való munka sok tanulást és erőfeszítést kíván, így mégsem lettek igazán a mainstream részei. A Szőke Erikára jellemző feltalálói attitűd (amelynek során például kovászból áramot hoz létre, máskor saját készítésű rotációs multilyukkamerát fejleszt) a gombákkal való kapcsolódását is meghatározza: a fotográfiai kísérletek spóranyomatokban, a hordozóanyag-kísérletek micéliumtestekben öltenek alakot.

A (vélhetően) családi fényképek a Laniakea-kiállítás spóranyomatain is megjelennek, azonban itt már nem a családi legendáriumot szövik tovább, hanem általánosabb emberi tapasztalatok hordozói lesznek. A művészi kifejezésmódban érezhető egy elmozdulás a priváttól a közös felé. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a privát fotók ne hordozhatnának a külső szemlélő számára is értékes tartalmakat. A 2023-ban megalakult Eidolon Centre for Everyday Photography, vagy a szintén tavaly megjelent In Visible Presence. Soviet Afterlives in Family Photos (Látható jelenlétben. Szovjet utóélet a családi fotókon, szerzők: Oksana Sarkisova, Olga Shevchenko; MIT Press) című kiadvány épp a hétköznapi, családi fotókból felfejthető, történelmi-társadalmi jelentőségű rétegekre hívják fel a figyelmet.

Az Érsekújváron látható kiállítás a galéria szűk, ugyanakkor kétségtelenül sajátos aurával bíró pincetereiben nyújt képet Szőke Erika elmúlt öt alkotói évéről. Bár a kiállítótér méretéből adódóan a kurátor, Madarász Decsi Kati nem is törekedhetett arra, hogy reprezentatív képet mutasson a művész munkásságáról, a legfontosabb vonásokat mégis felfedezhetjük. A pincébe érve szemközt a multilyukkamerával készült kísérleti fotográfiák egyik legszebb darabja látható. Az apró lyukakon keresztül beszűrődő napfény a kamera mozgását követve koncentrikus köröket rótt a fényérzékeny papírra, amelyre apró magvak és hajszálgyökerek képe exponálódott. A munka címe (Kívánság, 2018) tág teret ad az értelmezésnek, az elszórt magvak és a napfény magokra „irányítása” a vágyakozó emberi tudatállapotot, a beteljesülésért tett erőfeszítéseket is jelenthetik. 

A saját készítésű fotográfiai eszköz, a multilyukkamera egyenrangú kiállítási tárgyként maga is megjelenik a kiállításon, és megmutatja, hogyan válik ábrázolhatóvá a különböző kerti munkák (Répa betakarítása; Paradicsomszedés, 2019) ritmusa és a munka közben gyűjtött napfény. A kamera egy sajátos tudás, a képalkotás képességének hordozója, ugyanakkor elkészülte a paraszti kultúrára jellemző, a kerti munkákhoz szükséges tárgyalkotás módszertanát juttatja eszünkbe (vagy például a „buherálás” módszertanát, amiről itt olvasható egy nagyszerű szöveg).

A multilyukkamerával a hátán végzett zöldségbetakarítási folyamatot Szőke Erika fotókkal is dokumentálta (ezek a kiállításon nem, de a honlapján megtekinthetők), a képeken pedig két, sok szempontból ellentétesnek tűnő világ találkozik és kapcsolódik egymással: a művész a szüleivel végzi szokásos kerti munkáit, és ezzel egyidőben a szülei világától távol eső művészi munkáját is végzi.

Az osztályváltók, azaz a munkásosztályból a kulturális-művészeti elit közegébe átlépők jól ismerik az osztályváltással járó szorongásokat, az imposztor-szindrómát, a családi örökség integrálásának nehézségeit – fontos és megrendítő hivatkozási pont Borbély Szilárd Egy elveszett nyelv című esszéje, valamint a Művésznek mentem, idegen lettem című csoportos kiállítás, az elmélyedést a témában pedig a tavaly megjelent tanulmánykötet, A társadalmi mobilitás ára segíti.

Szőke Erika munkáiban szükségszerűen és organikusan jelenik meg a különböző világok találkozása, és ha ilyen szemmel olvassuk a műveit, felfedezhetjük az első generációs művész saját megküzdési stratégiáit. Ezek egyszerűen leírhatóak, ugyanakkor ne becsüljük alá a mögöttük rejlő lelki, mentális és intellektuális munkát.

Szőke Erika a lassú integráció útját választotta, azonban mindezt úgy, hogy saját közegéből sem lépett ki. Erről árulkodnak téma- és anyagválasztásai is, amelyek folyamatosan visszatükrözik azt a társadalmi közeget, amelyben felnőtt és a mai napig él. A Zmetákban látható kiállítás egyik videómunkája (Torna a szülőkkel, 2020) mintha ezt az életútválasztást jelenítené meg. Azaz a különböző generációk és életutak szemmel látható különbségeit, mégis szükségszerű, „kötött” egymáshoz igazodását, idomulását – a jelenet hátterét pedig a családot fenntartó, tápláló kert adja. A videón a művészt látjuk, amint – akár a szőlőtőkék – a szüleivel több ponton összekötve végez apró, koncentrációt igénylő tornagyakorlatokat. A gyakorlatsor elvégzése, elsősorban az összeköttetést szimbolizáló kötelek miatt, nem mehetne végbe a szereplők egymásra irányuló figyelme nélkül.

A videómunkák melletti térben látható egy fotópár, egymással szemben elhelyezve (A felkelő nap tükrözése I., II., 2019). Az installálás módja jól illeszkedik a kép tartalmához: az egyik fényképen a művész látható családtagjai társaságában, amint minden egyes szereplő a kezében tükröt tartva befogja és visszatükrözi a napfényt. Tekintetük egy irányba mutat – a szemközti falra került fotón láthatjuk meg, amit ők is látnak, a családi kertben álló hatalmas lombú diófát, lombján pedig a különböző formájú tükrökből eredő napfényt. A jelenet egyszerre megrendezett és végtelenül természetes: a félig betakarított kert ágyásai között álló, ülő és guggoló családtagok láthatóan nem a kép kedvéért öltöztek fel, hanem mintha csak félbe hagyták volna megszokott reggeli rutinjukat a közös, koncentrált rítus miatt. A fénykép, amelyen az arcokat is látjuk, illetve a másik, amely a rítus eredményét mutatja, részben azt meséli el/mutatja meg, hogy a különböző világok egyetlen családon belül is képesek lehetnek az együttműködésre és a közös cselekvésre.

A kapcsolódás és az összefonódás több munkának is központi motívuma: a Délkeleti szél (2020) című videó szintén a családi diófával történő – szó szerinti – összekapcsolódás segítségével tesz láthatóvá szemmel láthatatlan dolgokat. Egyrészt a szelet, másrészt a kapcsolatteremtést a természettel és természeti jelenségekkel.

A kiállításon szerepelnek még többek között a micéliumos kísérletek eredményeként készült újabb munkák (ezek közül az egyik legszebb a Mykoglyf című, micéliumból készült relief); földhantokból készült fotogram (1000g, 2023), amely az egymástól szinte miliméterpontos távolságra elhelyezett földdarabkákkal a modernitás rendszerezési vágyát idézi meg; termográfos képalkotó gép (Gyerekkori emlék, folyamatban), amely szó szerint „ír felül” egy régi emléket, mindezt úgy, hogy a mű a kiállítás ideje alatt készül, a kiállítóhelyiség hőmérsékletének változásával. A kovászos-vetítős munka, amely a Ne feledkezz meg a világűrről című videón is látható, ezen a kiállításon is helyet kapott (épp, ahogy a Kifakuló föld megnyitóján és a Laniakea című kiállításon), bár ez a kovász természete miatt csak rövid ideig volt ténylegesen megtekinthető.

Az érsekújvári válogatás a méretéből adódóan nem igazán nevezhető összegző kiállításnak, azonban fontos elemeit mutatja meg Szőke Erika munkásságának: például a kapott, öröklött környezet szemlélését, elfogadását, befogadását és megélését, az azzal való következetes munkát, majd végül a túllépést és a saját világ határain túlmutató témák megtalálását. Nem utolsó sorban pedig a művészi munkát a saját környezetben megtalálható anyagokkal, és e munka örömét. A dolgok örömét.

Szőke Erika kiállítása (kurátor: Madarász Decsi Kati), Ernest Zmeták Művészeti Galéria, Projekt -1, 2023. 11. 30. – 2024. 02. 03.

A szöveget szerkesztette: Rostás Eni

Borítókép: Szőke Erika: Legyetek hűek a hagyományos hivatásotokhoz! (imarészlet, perforált tésztalapok, 2018); a művész jóvoltából