Egy tájegység dinamikája
A Halhatatlan Bánság 5 szintje című kiállítás a temesvári Kunsthalle Begaban
„Ez a kiállítás egy nyílt felhívás. Ebben a formájában, ahogy Temesváron alakot ölt, Wes Anderson és Juman Malouf projektjét ülteti át, melyet 2018/2019 során valósítottak meg a bécsi Szépművészeti Múzeummal, illetve a milánói Fondazione Pradaval együttműködve, és amely kiállítás a következő címet viselte: Spitzmaus Mummy in a Coffin and other Treasures. Ahogyan az említett projekt célja is az volt, hogy hatást gyakoroljon a reprezentáció hagyományára és befogadásmódjaira, úgy bízunk benne, hogy a RĂSUCIREA (CSAVAR) című kiállítás is formálja majd azon nézőpontot, mely által a múlt és a jelen tárgyaira tekintünk.” – olvasható a kiállítás kurátori szövegében, amely 2024. február 11-ig látogatható a temesvári Kunsthalle Bega-ban.
A temesvári kiállítás motivációit, illetve az alapötlet forrását tekintve valóban összefügg az Anderson-Malouf páros nevéhez fűződő tárlattal, azonban fontos eltérések is felfedezhetők. Az egyik lényeges különbség, hogy míg a Spitzmaus Mummy in a Coffin… leginkább a múlt örökségét igyekezett sajátos megvilágításba helyezni, addig a RĂSUCIREA fő célja, hogy a különböző korokból származó gyűjteményi tárgyak és a kortárs képzőművészeti alkotások közötti párbeszédek előidézésével járja körül azt a háromszög alakú, történelmi és földrajzi tartományt, amely a Kárpát-medence délkeleti részén fekszik, és amelyet Bánságnak nevezünk.
A kiállítás címe RĂSUCIREA, azaz csavar/fordulat, ami a folyamatos mozgásra utal, hiszen a kiállított elemek legfontosabb közös jellemzője, hogy mindegyikük valamiféle mozgást végez, saját ritmussal rendelkezik. A címben és a kiállított elemekben is visszaköszönő fordulat, elmozdulás, visszatérés jelképes jelentéseket hordozhat. Egyfelől szimbolizálhatja a Bánság történelmének dinamikáját, melyet a térséghez kapcsolódó, kultúrspecifikus elemek igyekeznek megragadni. Továbbá arra is utalhat, hogy a múlt állandó mozgásban van a különböző korok társadalmának kollektív emlékezetében, hiszen annak felelevenítésekor nemcsak leképezzük, hanem újra is értelmezzük azt. A kiállítás tehát így próbálja mozgásban és ezáltal életben tartani a Bánság múltját.
Mindemellett legalább ilyen fontos és komplex üzeneteket kódol magába az alcím is: 5 niveluri pentru edificarea Banatului Etern (A Halhatatlan Bánság 5 szintje). Ez utal az öt, időben elkülöníthető rétegre (melyet a kurátori szöveg megjelöl): „1. az írott történelem előtti kor vagy prototörténelem (régészeti, illetve földtani elemek); 2. előmodernség (néprajzi tárgyak); 3. helyi modernség (háztartási eszközök, bútorok, ruházat); 4. egy, a történelmen túlmutató réteg (a vidék eszmei öröksége: tánc, zene, költészet); 5. a kortárs művészet rétege.”
Mindazonáltal a réteg jelen esetben nem pusztán időkategóriát jelöl. A kiállítótér sajátos kialakítása ugyanis lehetővé teszi, hogy a különböző tárgyak által reprezentált időrétegek egymásra épülését térben is megtapasztalhassuk. Mindezt úgy éri el, hogy a tárlat bizonyos elemei a kiállítótér egymás mellett elhelyezett, dobozszerű tárolóegységeinek a megvilágított üveglapjain keresztül tekinthetők meg. A látszólag elszigetelt tárgyak között a párbeszéd a nézői tudatban jön létre, amelyet egyszerre formálnak a kollektív emlékezetben tárolódó információk, illetve az egyéni szemléletmód.
Az alcímben szereplő halhatatlanság tehát utalhat a kiállított alkotások által képviselt korok azon utóéletére, melyet a szemlélőkben képződő különféle összefüggések biztosítanak. A kurátori szöveg így fogalmaz a tárlat temporális sokszínűségéről: „Egy történelmi, bibliográfiai, vizuális és irodalmi forrásokon alapuló széleskörű kutatás eredményeként, illetve a régió örökségét fenntartó állami és privát gyűjteményeknek köszönhetően a RĂSUCIREA tárlata egy jelentős időintervallumot ölel fel az ókortól kezdődően egészen a második világháború modernségéig, sajátos módon társítva a régészeti, a néprajzi, a dekoratív, a használati és a tömeggyártott tárgyakat a 20. és a 21. században készült műalkotásokkal.”
Izgalmas továbbá megfigyelni, hogy a román alcím (5 niveluri pentru edificarea Banatului Etern/A Halhatatlan Bánság 5 szintje) mennyivel specifikusabb az angol megfelelőjénél (Five Provincial Stories from an Empire/Öt provinciális történet a birodalomból), melyben nem szerepel sem a halhatatlanság fogalma, sem pedig a Bánság tulajdonnévként való helymegjelölése. Mindez értelmezhető egy olyan kurátori koncepcióként, amely két, eltérő perspektívát kínál a kiállítás látogatói számára. Ezek közül az egyik egy közvetlenebb, belsős nézőpont azoknak, akik személyesen kötődnek a régió múltjához és kultúrájához, így számukra eszmei vagy nosztalgikus értékkel is telítődnek a kiállított elemek, illetve maga a cím is. A másik pedig egy általánosabb, eszköztelenebb megközelítésmód, többnyire a külföldi érdeklődők számára, mely a szubjektív (halhatatlan) és a helyspecifikus fogalmak (Bánság) mellőzésével igyekszik a kiállított alkotásokra, és ezáltal a bánsági tárgykultúra történetmesélő erejére irányítani a figyelmet.
A kiállításon számos olyan képzőművészeti, irodalmi, használati, illetve ruházati elem tekinthető meg, melyek Temesvárról származnak, így az idők folyamán „rájuk tapadt” történeteken, legendákon keresztül hitelesen és hatásosan elevenítik meg a Bánság múltját.[1] Ilyen például a Lugoskisfalu[2] nevű Temes megyei községből származó 19. századi szerzőnek, Victor Vlad Delamarinanak Ăl mai tare om din lume (A világ legerősebb emböre)[3] című könyve, amely főként azért jelentős, mivel az úgynevezett bánsági nyelvjárásban íródott, melynek a szerző az egyik meghatározó úttörője volt.
Egy másik említésre méltó mű, amely helyet kapott a Kunsthalle Bega kiállításán, a lugosi származású 19. századi politikusnak, Aurel C. Popovicinak Die Vereinigten Staaten von Groß-Österreich című munkája, melyben az Osztrák–Magyar Monarchia konföderatív átalakításának tervét dolgozta ki 1906-ban.[4] Fontos megemlíteni még azt az ismeretlen művésztől származó 20. századi festményt, amely a Peisaj din Bocșa (Boksánbányai tájkép) címet viseli, és amely vizuálisan örökíti tovább a régió látványát. Talán még ennél is érdekesebb a „La Trompetist” nevű 19. századi fogadónak az emblémája, amelyen egy lovon ülő trombitás látható. Mindez azért izgalmas, mivel ezen a helyen számos uralkodó szállt meg, többek között I. Ferenc magyar király,[5] I. Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király, valamint Alexandru Ioan Cuza, az Egyesült Román Fejedelemség uralkodója is látogatást tett itt.[6]
A temesvári ruhadarabok, öltözködési elemek repertoárja is széles skálán mozog a drága, világhírű ruha- és cipőmárkáktól kezdődően az egykor jelentős, de már csődbe ment ruhagyárakon át egészen a különböző romániai régiókra jellemző népviseleti darabokig. Az egyik legjelentősebb temesvári márkanév, amely kiállta az idő próbáját és még ma is üzemel, az Arta Guban nevet viselő cipőgyártóé: egy 1980-ból származó, ezzel a márkanévvel fémjelzett női cipőt is megtekinthetünk az egyik üvegfal mögött.[7] Ez a cipő a történelem lenyomatait oly módon hordozza magán, hogy az Arta Guban volt azon kevés romániai ruházati gyárak egyike, amely nem lett államosítva a kommunizmus idején.
Az 1980-as évek Temesvárának Paltim nevű kalapgyárából is láthatunk egy kalapot. Ez az intézmény azonban kevésbé tekinthető szerencsésnek, mivel nem kerülhette el az államosítást, majd 2006-ban végleg bezárt. Említésre méltó továbbá az a századfordulós népviseleti szoknya, melyet pénzérmék díszítenek, illetve az a tradicionális fejfedő (azaz conci, amely a magyar konty szóból származik, és amelyet a férjezett nők viseltek a kendőjük alatt az ország bizonyos régióiban).
A temesvári tárgyak autenticitását még inkább növelheti, ha maga az alkotó is ebből a városból származott/származik. Ilyen a 19. századi szobrász, Ferdinand Gallas (másnéven: Gallasz Ferdinand, Gallas Nándor, Gallasz Nándor) is, akinek két alkotása, a Hamal înport (Rakodómunkás a kikötőben, 1927), illetve a Ţărancă șezând (Ülő parasztasszony, 1930) is megtekinthető a kiállításon. A másik említésre méltó személy pedig a 2017-ben elhunyt kortárs művész, Lia Eugenia Costin, akinek egy 1975-ben készített, népművészeti motívumokban gazdag makramé asztali dísze is megcsodálható a tárlaton.
Ahogyan a kurátori szöveg is rámutat, a tárgyak egy másik szempont szerint is csoportosíthatók, mely alapján elkülöníthetünk „ikonográfiai elemeket (spirál, kör, kereszteződés), funkcionális tárgyakat (boltív, ajtó, kerék, óra, körző), olyan elemeket, melyek haszonelvű tevékenységeket reprezentálnak (szövés, fonás, varrás, őrlés, halászat), olyanokat, melyek rituálék alapját képezik (tánc, dobolás, megidézés, ima), intellektuális tevékenységek tárgyait (írás, olvasás), lételméleti kérdéseket felvető elemeket (átalakulás, újjáéledés, transzfiguráció, visszatérés, ismétlődés), illetve politikai témákra reflektáló tárgyakat (kivonulás, kivándorlás, bűnbánat, bosszú).”
A projekt a maga nemében azért is tekinthető egyedülállónak, mivel bár a kommunista rezsim idején is léteztek olyan tárlatok, melyek Románia etnikai szuverenitására fektették a hangsúlyt, a jelenlegi kiállítás nemzetreprezentációs törekvései merőben eltérnek azoktól.[8] A RĂSUCIREA oly módon teremt újragondolt és újrafelfedezett összefüggéseket az ország, és azon belül is a temesvári térség történelmi korszakai között, hogy közben kerül bárminemű didaktikusságot vagy propagandisztikus jelleget. Továbbá nagy hangsúlyt fektet a múlt században gyakran marginalizált és cenzúrázott diverzitás láthatóvá tételére és megismerésére, merészen és hitelesen vonultatva fel a térség egymással párhuzamosan létező kultúráit, vallási nézeteit és etnikai közösségeit reprezentáló tárgyakat és műalkotásokat. A kiállítás ehhez különböző művészeti, etikai, illetve tudományos diskurzusok mentén tematizálja és építi fel a tárlat elemeit. A kurátori szöveg szerint a kiállítás témájához hasonló „figuratív, alaktani és spirituális megnyilvánulások a vallás, a retorika, a filozófia, a pszichológia és a tudomány szimbolikus vagy szakmai nyelvezetében is lekövethetők.”
A felsorolt témákhoz fűződő tárgyak, műalkotások nem a tárolóegységekben, hanem szabadon és tetszőlegesen voltak elhelyezve a kiállítótérben. Ilyenek például azok a festmények, illetve szobrok, installációk is, melyek a vallási ideológiák sokszínűségét hivatottak ábrázolni. Ezek közül említésre méltó Horia Bernea 20. századi festőművésznek[9] Prapor (Templomi zászló) című két alkotása,[10] melyek az azonos címet viselő sorozat darabjai. Mindkét festményen egymásba hajtogatott népi kendők láthatók, melyek közepében egy kereszt rajzolódik ki. A művész tehát a néphagyományok motívumait, illetve az ortodox vallás elemeit[11] játssza egymásba ezeken az alkotásokon.
Egy másik érdekes kiállított alkotás Ion Grigorescu kortárs festő- és konceptuális művésznek két elemből álló installációja. Az egyik elem a Hermes-Buddha (Circulaţia energiei în corp/Az energia áramlása a testben, 1982), a másik pedig az afölött felfüggesztett négy zászló (Steaguri/Zászlók), melyek anatómiai jellegű rajzokat tartalmaznak az alatta látható Buddha-szobor testéről. Mindez egyfelől izgalmas ellenpontjaként tekinthető a korábban említett ortodox szimbólumnak, illetve a város kapcsán is sajátos jelentésekkel telítődik, hiszen a nyugatként[12] fémjelzett város találkozik a keleti életfilozófiával és spiritualitással. Továbbá figyelemre méltó a tudomány és a vallás találkozása, együttélése az anatómiai rajzok és a buddhizmus reprezentációiban.
A tudományos szimbolika a tárlat egyéb darabjaiban is nyomon követhető. Ilyen például Sorin Neamţu-nak, a Temesváron élő és alkotó művésznek a roppant sajátos és izgalmas installációja, mely a Bilă-Șezlong/Gömb-Dívány (2013) nevet viseli. Az alkotás egy téglalap alakú állvány egyik sarkán elhelyezett, miniatűr, gömb alakú dívány, mely ezáltal látszólag fölülírja a gravitáció szabályait, stabilan állva a lehetetlen pozícióban. Ehhez az elemhez hozzátartozik még egy fotósorozat is, melynek elnevezése (Acțiune cu Bilă-Șezlong/Interakció a Gömb-Dívánnyal), illetve látványa is a tudományos kísérletek hangulatát idézi. A képeken látható alany ugyanis rendre kiesik az ide-oda gördülő, életnagyságú tárgyból. Az egymásra kontrázó kettősség mintha ironikusan játszana rá a tárlat kettős céljára, mely egyszerre próbálja mozdulatlanságában megragadni és újra mozgásba hozni a Bánság múltját.
Egyes alkotások esetében egyféle pszichológiai szempont, megközelítésmód is érvényesül. Ilyen a Ion Condiescu bukaresti művész által készített Mihai Eminescu-szobor, amely a híres 19. századi költő nevét viseli (Eminescu, 1973). A mű érdekessége, hogy egy olyan pozícióban láttatja a szerzőt, mint aki önnön testét faragja ki. Mindez egyfelől metareflexíven rákérdez a művészet létjogosultságára, stratégiáira, illetve a saját identitás „kifaragásának” a szimbolikus gesztusát is magában hordozza, ami jelen esetben még komplexebb konnotációkkal telítődik a szerző esetében, hiszen a civil és a nemzeti identitás reprezentációi találkoznak benne.
A különböző személyiségreprezentációk pszichológiai kérdésfelvetése felől érdekes még Ciprian Mureșan kortárs képzőművésznek Spectrul/The Specter/A kísértet) című, 2021-ben készült alkotása, melyben a román irodalom három kiválóságának (Mihai Eminescu, Ion Luca Caragiale, Lucian Blaga) híres, de mellőzött szobrait dolgozta össze egy egységes, mégis sajátosan töredezett installációvá. Mindez, címéhez hűen többféleképpen is megidéz számos szellemet. Egyfelől az említett szerzőkét, másrészről a hozzájuk fűződő helyek és korok szellemeit, végül pedig azon szobrászokét is, akik eredetileg létrehozták az alkotásokat. Közülük a Lucian Blaga-szobor megformálója a bánsági Krassó-Szörény megye Dicsény községéből származó 20. századi szobrász, Romulus Ladea volt.
A kiállítás megannyi eleme kódolja magába a platóni filozófia elveit is. A kurátori szöveg szerint számos alkotás megidézi Platón barlanghasonlatát, mi szerint minden, amit látunk, csupán árnyéka, a barlang falára vetülő másolata a valóságnak, mégis gyakran reálisabbnak tűnik annál. Erre a platóni elméletre a kiállítás több eleme is reflektál. Például a magasban felfüggesztett, megvilágított kasza (1920–1950),[13] mely így árnyékot vet a szemközti falra, vagy a zsinóron függő, apró repülőgép-makettek,[14] melyek fény-árnyék játékukkal szintén erre utalhatnak. Mindez a teljes kiállítás kontextusában is fontos lehet, mivel a megidézett múlt is csak egy kivetülése, másolata az eredetinek, mégis, átültetve a saját jelenünkbe, valós és megtapasztalható élménynek tűnik.
A lehetséges filozófiai üzenetközvetítés szempontjából mindenképpen említésre méltó Paul Neagunak, a nemzetközileg elismert 20. századi bukaresti származású, az 1970-es évektől Angliában élő képzőművésznek Cake-Man című fekete-fehér fényképe, melyen egy 1971-es performanszának dokumentációját láthatjuk. A fotón a művész egy nyolcvan cellára felosztott emberi test sziluettjét rajzolja meg krétával. A performansz során öt réteg mézes ostyával töltötte meg ezeket, és minden egyes résztvevőnek, aki az eseményre jelentkezett, meg kellett ennie egy-egy ostyát.
A művész 1969-ben publikált Palpable Art Manifesto című kiáltványa szerint a vizuális művészeteknek teret kellene engedniük a többi érzékszervre ható alkotásoknak is, ezért ő egy olyan szinesztéziás élményt próbált nyújtani performanszával, mely a látásra, tapintásra, szaglásra és ízlelésre egyaránt hatott. Másfelől ez a művészi megnyilatkozás egy román néphagyományt is megidéz, mely során édességet készítenek mézből és gabonából az elhunyt személy lelki üdvéért. A kiáltványban arról is ír, hogyan válik a többi érzék bevonásával a kétdimenziós vizuális élmény háromdimenzióssá.
Ez azért is izgalmas, mivel egy másik kiállított fotóján (Gradually Going Tornado) egy videón megörökített performansz fotódokumentációja látható, melyen a művész alsónadrágban és egyszerű bőrszandálban lépeget, lábát egy béklyóval irányítva egy általa rajzolt spirálon, közepében egy metronómmal. A londoni Tate Modern leírása szerint[15] a videó egy szandál rajzával ér véget. Itt tehát – a másik performansszal ellentétben – a háromdimenziós válik kétdimenzióssá.
A két említett alkotás tehát a dimenzióközi átváltásokkal játszik rá a platóni barlanghasonlatra, mely a múlt és a jelen kapcsolatának relativitását érzékelteti, mivel a két idősík a felelevenítő személy tudatában gyakran mosódik össze vagy cserélődik fel.
Néhány tárgy a nagyobbik kiállítótérre nyíló, kisebb teremben tekinthető meg, és úgy lettek összeválogatva, hogy frappáns és intelligens módon rezonáljanak egymással. Ilyen például a kurátori szövegben is említett hordozható bölcső, melyet a mezőre is magukkal vittek a földművelő nők a 19. században,[16] és amely rímel arra az 1960-ból származó, szintén a kiállításon látható kisfilmre,[17] melyen az amerikai rock and roll énekes, Chubby Checker The Twist című dalából láthatunk egy részletet.
Míg egyes összefüggések egyértelműbbek, addig bizonyos elemek feltételezhető kapcsolatának felismerése csak idővel hasít belénk. Ilyen késleltetett hatást váltottak ki belőlem a már említett repülőgép-makettek és a dalrészletről készített kisfilm közös térben való megjelenítése, illetve annak lehetséges értelmezése. A közismert dalban ugyanis a következő gondolatok hangzanak el: “Is it a bird? (No!) Is it a plane? (No!) Is it the twister? (Yeah!)”, azaz „Talán egy madár? (Nem!) Talán egy repülő? (Nem!) Talán a twister? (Igen!)”. A twist és a repülés hasonlóan felszabadító élménye tehát az amerikai kultúrában is összefonódott.
Az interpretáció horizontját tovább bővíti, hogy a nagyobbik teremben George Marianovicinak, a szerb-horvát twist atyjának a plakátja és bakelitlemeze is megtekinthető. Mindez egy újabb jelentésréteggel árnyalja a tánc és a repülés kapcsolatát, ugyanis egyrészt Marianovici a saját régiója stílusára adaptálta a twistet, regionális jelleggel ruházva fel azt, másrészt pedig a térség 1960-as évekbeli kontextusában a tánc által nyújtott szabadságérzet idéződik meg, tekintve, hogy a korszakban a repülésre, az ország elhagyására nem igazán nyílt valódi lehetőség. Szintén izgalmas megvilágításba helyezi ennek a viszonylag szűkös teremnek a dinamikáját és jelentéssíkjait az a dombormű, amelyet Kugler Pál Ferenc 19. századi szobrász készített, és amely Ferenc József 1872-ben tett temesvári látogatását örökíti meg.
Számos egyéb tárgy is egyfajta közös-kölcsönös dinamikában keretezi újra egymás történetét. Ilyen a bánsági Tiberiu Bottlik Autoportret cu Tania Billayre (Önarckép Tania Billayre-rel) című 20. századi festménye, melyen az átkarolás gyengéd motívuma párbeszédet folytat a mellette kiállított szoborral. Ez a márványból készült, 2-3. századi alkotás, amelyet a Krassó-Szörény megyei Alsópozsgás nevű faluban találtak az egykori római erőd romjainál, Liber és Libera istenségeket ábrázolja, pontosabban egy felsőtesten nyugvó kezet.
Szintén egy bájosan sejtelmes kapcsolat fedezhető fel a Sarmiseghetusából származó márvány sírkő díszítmény, az 1980-as évekbeli medgyesi Vitrometan gyárban készített kristályvázák, illetve az 1920-as évekből származó aranyozott fedelű kék cukorkatartó között, melyek a 20. századi Temesvár, illetve, egyféle szélesebb körű kitekintésben, a teljes Románia hétköznapi életének a tárgykultúráját ragadják meg.
A különböző korszakokból származó tárgyak hét múzeum és négy magángyűjtemény nagyvonalú hozzájárulásának köszönhetően juthattak el a temesvári Kunsthalle Bega tárlatára. Többek között a Bánsági Nemzeti Múzeum (Muzeul Național al Banatului), a lugosi Történeti, Etnográfiai és Képzőművészeti Múzeum (Muzeul de Istorie, Etnografie și Artă Plastică Lugoj), a Resicabányai Hegyvidéki Bánsági Múzeum (Muzeul Banatului Montan), a bukaresti Kortárs Művészeti Múzeum (Muzeul Național de Artă Contemporană), illetve az Aradi Múzeum Komplexum (Complexul Muzeal Arad – Muzeul de Artă) is hozzájárult a kiállítás sikeréhez.
Mindenképpen izgalmas és sajátos projekt ez az intézmény életében, ugyanis a Kunsthalle Bega egy alternatív és kísérleti művészeti kiállítótér, mely 2019-ben létesült Temesváron Alina Cristescu, Liviana Dan és Bogdan Rața jóvoltából a Calina Alapítvány közreműködésével. Az intézmény évente odaítéli a Bega Art Prize nevű díját egy olyan romániai kurátornak, aki innovatívan képes újragondolni ezen hivatás szerepvállalását. A jelenlegi kiállítás kurátorai Călin Dan, illetve Celia Ghyka.
Călin Dan kortárs képzőművész tanulmányait művészettörténet és művészetelmélet szakon végezte. A subREAL nevű művészcsoport alapító tagjaként, illetve az Arhitectura Emoțională (Az érzelmek építészete), az Anturaju’ și alte întâmplări (Anturaju’ és egyéb történetek), valamint az Autorul colectiv (A kollektív szerző) című hosszútávú projektjei által tett szert nemzetközi elismertségre. 1989 után az Arta magazin, illetve a kortárs művészetet támogató bukaresti Soros Központ élére került. Jelenleg a bukaresti Kortárs Művészeti Múzeum (MNAC) vezetője. Munkássága főként a 21. századi képzőművészet szerepére és létjogosultságára kérdez rá.
Celia Ghyka független kurátor, szerkesztő, kutató, az építészetelmélet professzora. Leginkább az emlékezet, a köztéri emlékművek, a szobrászat, a művészettörténet és az építészet képezik kutatásainak tárgyát. Többek között a Köztéri Műemlékek Országos Bizottságának a tagja, illetve a Los Angeles-i Getty Research Institute, a bukaresti Colegiul Noua Europă (New Europe College) és a Fondazione Bogliasco alumnija. Jelenleg a bukaresti „Ion Mincu” Építészeti és Urbanisztikai Egyetem Építészettörténeti és Építészetelméleti Karának vezetője.
A csavarodás, visszatérés témaköre megannyi kortárs művészt is megihletett, így a kiállított elemek egy része nekik is köszönhető: Horia Bernea, Ștefan Bertalan, Ion Condiescu, Roman Cotoșman, Cristian Dițoiu, Constantin Flondor, Dani Ghercă, Ion Grigorescu, Ana Maria Micu, Ciprian Mureșan, Paul Neagu, Sorin Neamțu, Mihai Olos, Șerban Savu, Liviu Stoicoviciu, Napoleon Tiron és Bogdan Vlăduță munkái is megtekinthetők a Kunsthalle Bega tárlatán belül.
A kurátori szöveg így összegzi a kiállítás koncepcióját (mely szerintem méltóképpen összegzi a fentebb említetteket): „Ez egy korokon és médiumokon átívelő, transzdiszciplináris kiállítás, amelyen a különböző műfajok, technikák és történelmi időszakok együttélése egy komplex, többrétegű installációt hoz létre.”
Úgy vélem, hogy ez a bátor és innovatív ötleteken alapuló tárlat méltó emléket állít a Bánság múltjának, miközben a folyamatos mozgásban lévő látvány újrafelfedezésre is invitálja a nézőt. A kiállítást szemlélve rádöbbenhetünk arra, hogy a történelem ott van valahol a tények, a szubjektív emlékeink és a jelenlegi percepciónk határán.
Csavar. A Halhatatlan Bánság 5 szintje (kurátorok: Călin Dan, Celia Ghyka), Kunsthalle Bega, Temesvár (2023. 10. 13. – 2024. 02. 11.)
Borítókép: Ciprian Mureșan A kísértet című szobra A Halhatatlan Bánság 5 szintje című kiállításon (fotó: Vlad Cîndea)
[1] A Temesvárról vagy Temes megyéből származó tárgyak a Bánsági Nemzeti Múzeum (Muzeul Național al Banatului), a lugosi Történeti, Etnográfiai és Képzőművészeti Múzeum (Muzeul de Istorie, Etnografie și Artă Plastică Lugoj), a Resicabányai Hegyvidéki Bánsági Múzeum (Muzeul Banatului Montan), valamint az Aradi Múzeum Komplexum (Complexul Muzeal Arad – Muzeul de Artă) tulajdonát képezik.
[2] A község ma románul az említett szerző nevét viseli.
[3] A mű a temesvári Facla Kiadónál jelent meg 1978-ban.
[4] Az elképzelt államforma a Nagy-ausztriai Egyesült Államok nevet viselte volna, azonban a terv soha nem valósult meg.
[5] Feltehetően 1807. május 12–14 között járt a fogadóban.
[6] Cuza pedig vélhetően 1866. március 7-én látogatott el oda, három hintó kíséretében.
[7] Az említett női cipő az akkori Victoria gyárban készült, de a gyártás azóta már székhelyet váltott.
[8] A Romániában 1947 és 1989 között fennálló szocialista rendszer leginkább a közösségcentrikusság, egységesítés, a homogén nemzetállamban való gondolkodás elveit hirdette, mely hatására az ország etnikai kisebbségei (magyarok, németek, szerbek) még inkább perifériára szorultak. Mindez a korszak művészi reprezentációiban is érzékelhető volt, melyek nem igazán engedtek teret a vallási, etnikai vagy egyéb alapú sokszínűségnek. Ezzel szemben Călin Dan és Celia Ghyka tárlata több szempontból is a diverzitás ábrázolására törekszik, melyet az alkotások eklektikus elrendezésétől kezdődően az évszázadokon átívelő kronológiai távlaton át (a 2-3. századtól a kortárs elemekig) az eltérő etnikai és vallási identitásreprezentációkig több kurátori döntésben is tapasztalhatunk.
[9] Bernea a neo-ortodox mozgalom fontos képviselője volt.
[10] A nagyobbik festmény (130×130 cm) 1981-ben készült, a kisebbik (35×35 cm) pedig 1983-ban.
[11] Az említett templomi kendő az ortodox vallási és liturgiai hagyományokra vezethető vissza.
[12] Temesvár számos intézményének a nevében hordozza a nyugat jelzésértékű fogalmát.
[13] Az említett kasza a lugosi Történeti, Etnográfiai és Képzőművészeti Múzeum gyűjteményéből származik.
[14] Temes megye Bozsor nevű községében található a Traian Vuia Múzeum, ahol az első repülő szerkezet életnagyságú makettje látható, mely a Vuia 1. nevet viseli. A jelenlegi kiállításon pedig a Vuia 2. miniatűr makettje tekinthető meg.
[15] A leírás itt olvasható: https://www.tate.org.uk/art/artworks/neagu-going-tornado-t07893
[16] A bölcső származási helye: Ocolul Silvic (Forest District), Orșova, származási ideje: 1880–1895.
[17] A kisfilmet Lucy Dawkins és Tom Readdy rendezte 2020-ban a Yes Please Productions-nél.