Hajnaltól végzetig

1974-től 2022-ig

A pozsonyi FOG Gallery Eternal Dawn (Örök hajnal) című kiállítása Csáder Judit fotóművész tíz munkáját és az AUSGANG Studio három fényobjektjét mutatta be. A FOG a „fotó galériából” képzett betűszó, ami a kereskedelmi galéria profiljára utal: művészeit a kelet-európai fotó- és újmédia művészet területéről válogatja, emellett pedig generációs sokszínűségre törekszik, amely az Eternal Dawn esetében rendkívül szembetűnő.

Csáder Judit két késő-neoavantgárd sorozatából – Reflections-Awakening / Tükröződések-Ébredés; Imprints / Lenyomatok – válogatott fekete-fehér fotográfiái önmagukban is képesek teljes kiállításélményt nyújtani. Ehhez képest kell tehát a két fiatal alkotóból (Radovan Dranga és Alex Zelina) álló AUSGANG Studio Bio Core című tárgysorozatát a térben és a befogadó horizontján is elhelyezni valahova. Az alkotók között magától értetődő kapcsolat nincs, ebből adódóan az a legnagyobb kérdés, hogy az arculati építkezésen kívül indokolja-e bármi az intergenerációs koncepciót.

Az Eternal Dawn-ról a for-profit galériák bevételorientált működését és kiállításrendezését befolyásoló piaci kritériumrendszert nem teljesen szem elől tévesztve, de az esztétikai minőségeket és az alkotások érvényesülését is szem előtt tartva érdemes gondolkodni.

A kurátor (neve nincs feltüntetve) rendkívül jól választotta ki a különböző művészeti irányzatok jellegzetes jegyeit viselő alkotásokat, amely izgalmas esztétikai mátrixot eredményezett. Telítettségéből adódóan viszont nehéz a konkrét munkáktól kissé elrugaszkodó művészetelméleti körítés nélkül írni róla.

A FOG nagy üvegablakos kirakata az utcáról nézve gyakorlatilag teljes rálátást nyújt az első kiállítótérre, viszont az Eternal Dawn esetében az ebből adódó fényviszonyok odabent éppen az alkotások lényegét fedték el, amit a mesterséges fényekkel sem sikerült kiküszöbölni: a fekete-fehér fotók előtti plexiről a saját arcom tükröződött, és az előttük, a kirakathoz legközelebb elhelyezett fényobjektek a túlvilágított térben szintén nem jutottak érvényre. Megpróbáltam a szerencsétlen fényviszonyokat kicselezni – a fotókat oldalról megközelíteni, és az objekteket érő fény útját a kirakatnak háttal állva elvágni. 

A kihelyezett kurátori koncepció a művészek között például az anyaghasználat és a kísérletező kedv alapján húz párhuzamot, amely az üveg és a folyadék megjelenésére, illetve Csádernél a fotómanipulációra, az AUSGANG Studionál az anyagkombinációkra utal. Ezenkívül a művek dekódolásához szükséges aktív befogadói fantázián, a nyitott történetszerűségen keresztül köti össze az egymástól egy teljes generáció által elválasztott művészeket. Habár az említett támpontok nyújtanak némi kapaszkodót a befogadásban, a kiállítás általam felfedett legfontosabb állításait csak sejtetik. 

A kiállítás valódi értéke nem a kapcsolatokban, hanem a kirajzolódó drasztikus különbségekben rejlik, melyek a több évtizedes eltéréssel született munkák egymásmellettisége mentén fontos alkotói attitűdváltást rajzolnak ki.

A művészek máshogy viszonyulnak a környezethez, az anyaghoz, magához a művészethez, és a műtárgyhoz. Persze a művészetfelfogás nullpontján túlnyúló különbözőségek megfogalmazásához szükség van legalább egy további közös pontra. Ebben a szövegben arra jutok, hogy a közös pont létezik, de mivel e kapocs felfedése a művek velejéig vezet, és nehéz lenne belőle visszakanyarodni, előbb szeretném a műtárgyakat jelentésüktől kissé elszakítva, az anyaghasználat felől megközelíteni. 

Csáder Judit Reflections-Awakening című, 1974-1979 között született sorozatának nyersanyaga a női akt. A jelentésrétegek az „experimentációt” képező utókezeléssel, fotómanipulációval – tükrözéssel, kollázsolással, montázsolással – halmozódnak a műre. A domború felszínek visszatükröződéseire emlékeztető görbületek térbelivé teszik a sík fotófelületet. Csáder kompozíciói illuzórikus hatást keltenek, de lévén, hogy a fotográfia kísérleti-technikai játékáról van szó, a látomások is realisztikusan jelennek meg. 

A későbbi, 1980-1987 között készült sorozat, az Imprints testrészek finomszemcsés homokban hagyott nyomait rögzíti. A test lenyomataként létrejött homokdomborulat – mely a természetművészetet idézi meg – a fotó rögzítésének előzménye, és mint a születő műtárgy képi tartalma, elengedhetetlen előfeltétele is.

A kétdimenziós képi síkot láthatatlan testi gesztusok tágítják ki.

Csáder Judit műveinél a gondolatot, ötletet, érzetet követő művészi eljárás beállít, rögzít és utógondoz: az anyagi valót mindvégig az anyagtalan gondolathoz rendelve teremt egy új műtárgyat. 

A kifejezetten az Eternal Dawn-ra készített Bio Core tárgysorozat esetében az AUSGANG Studio radikálisan máshogy kezeli a művet kiadó anyagot. A három darabos széria gombát (micéliumot, vagyis gombafonalat) és bio-organikus műanyagot kombinál a hétköznapi környezetben tömegesen fellelhető high-tech fragmentumokkal. A fényobjektumok alapját képező idegen anyagok: az üvegtároló, a kábelek, valamilyen folyadék, a LED izzók, és ezek mellett a természet egyik legreziliensebb élő organizmusának kontrasztja nemcsak a kész produktumot jelenti, hanem kiindulópontot nyújt és mozgatja az alkotók gondolatiságát is. (A jövőbeni környezetbarát megoldások optimizmusa és a bevalottan disztópikus jövőképen alapuló művészeti praxis szemérmetlen ellentmondásától, ezt a zárójeles mondatot leszámítva, a továbbiakban igyekszem elrugaszkodni.)

A mű mondandója olyan erősen kötődik az anyagszerű valósághoz, a matériához, hogy teljesen azonosul vele.

A Bio Core nem egy megközelítőleg letapogatható gondolat teste, sokkal inkább egy fantáziavilág egészéből kiszakított darab, amelyhez environment is tartozik, de a koncepcióból adódóan erre ez a kiállítás nem nyújthatott teret.

Csáder Judit műveit vizsgálva már a címadások és az éveket felölelő időperiódusok is elmélyült befelé figyelést sejtetnek. Anyagkísérletei a fotómédium felpuhításával hozzák létre a befogadó elé tárt intim és enigmatikus kompozíciókat. Radovan Dranga és Alex Zelina művészeti gyakorlata ezzel szemben a külső környezet megfigyelésén alapul, amelyet aztán bekebelez: anyaghasználatuk már önmagában az elidegenedettség érzését kelti. Az AUSGANG Studio kombináló-építő folyamatát a kísérletezésnél pontosabban jellemzi a „kraftolás” vagy a „buherálás”. Csáder filozofikus-meditatív fotói inkább a múlt és a jelenlét felé fordulnak, míg az AUSGANG kifejezetten a jövőről spekulál. Csádernél erősebbnek tűnik a belső késztetés, az AUSGANG művészete pedig már előfeltételénél, az ökotudatosságnál fogva, egy kívülről érkező és kifelé tartó direkt közlés. Tehát a művészi eljárásmódot illetően magának a műtárgynak a megközelítésére és a művészeti gyakorlatra vonatkozó, alapvető különbségek fejthetők föl. E tekintetben a kiállítók korszak- és irányzatbeli elválasztottságát nem mossa el a közös kiállítás.

A műveket a test motívuma tartja össze. A test Csáder Juditnál mint a sorozatait szervező központi elem, az AUSGANG Studionál pedig mint formai ráutalás, az eleven életet idéző szimbólum jelenik meg. Csáder két sorozata izgalmas dialógusban áll egymással: a Reflections-Awakening vizuális origójának, a meztelen női testnek már csak nyomait jeleníti meg a későbbi Imprints. Annak ellenére, hogy a test kivonul a képről, nem szűnik meg lényegnek lenni: jelenléte és hiánya egyformán hangsúlyos. A beállítottnak tűnő pozíciók és a mozdulatlan aktok, testrészletek a testet úgy kezelik, mint a művészet egy médiumát. Az álomszerű kompozíciókat az „experimentáció”, a görbületek, a fátyolos felületek, az Imprints esetében pedig a testnyomatok helyén ottmaradt „súly” és a homok plasztikussága dinamizálja.

Csáder szélesre tárja az értelmezés lehetőségeit, de a tárgyalt művek esetében a test konzekvens megjelenítése – vagy pont nem-megjelenítése – sokatmondó. A két fotósorozat képei egymás mellett összefüggéseket, egy tiszta motívumrendszert fednek fel. A természet szövetében hagyott (anyagtalan) nyomok a homokot gazdatestté teszik, amely a múlt történéseinek – a test pillanatnyi dermedt állapotának – elraktározója lesz. És a Reflections-Awakening emberalakjai is valamiképp ezt sugallják: a (gazda)test megannyi anyagtalan, külső és belső zajlás, az érzelmi és testi öntudatra ébredés archívuma. 

Az Imprints számomra a kiállítás legérdekesebb anyaga. A sorozat nemcsak képi síkon absztrakt, de a címben használt nyomat fogalmi síkon is egy jelentésektől telített és metaforikus felhangnak ágyaz meg. Ennek ellenére Csáder itt szembemegy a költőiséggel és a leginkább magától értetődő illusztrációt használja (nyomok a homokban), ezzel meghagyja az absztrakció organikus belső feszültségét. A kép fentebb is említett kitáguló idővonala, amely a fotó elkészítése előtt közvetlenül jelenlévő testből ered, ismét a hiányt, a befogadó számára láthatatlan dimenziót hangsúlyozza. A címadás (Eternal Dawn) először az Imprints esetében köszönt vissza egyértelműen, pontosabban az eternal kifejezés, mely magyarul azt jelenti, örök. Lévén, hogy a finom homok nyomatait az első gyengébb széllöket is elsodorja, a fotó a természet egy valóban pillanatnyi állapotát örökíti meg. 

A kiállításcím fonalán tovább haladva, az AUSGANG Studio az emberi élet hajnalán jellemző kezdetleges állapotot merevíti ki, ahogy fentebb is említettem, a test szimbolikussá válik: utal az eleven életre, de nem azonosul vele. A folyadékban az embrióállapotot imitáló kábelkötegek lebegnek. A tárgyak a (születendő) életet nem a természetes és eleven emberi testen keresztül, hanem idegen, mesterséges anyagok felől közelítik meg, így a magzatformát az emberi életre (annak emlékére) utaló szimbólumként használják. Tekintve, hogy egy robot különböző alkatrészek összeillesztésével és programozásával születik meg, ehhez mérten természetes fejlődési közeget sem igényel, a robotembrió pontos és érzékletes kifejezője az alkotók közölnivalójának: az élet már nem magától értetődően a természet teremtményeihez kötődik, élő környezetünket az ember mesterséges teremtményei népesítik be. 

A fény központi vizuális szerepe miatt a FOG Gallery belső, ezáltal sötétebb kiállítóterében elhelyezett mű a kirakatban szereplő másik kettőhöz képest jobban érvényesül. Annak köszönhetően, hogy a Reflections-Awakening három okosan kiválasztott fotója fogja közre, ebben a sarokban a Bio Core is a kiállítás szervesebb részeként jelenik meg.

A befőttes üvegbe zárt magzat a sci-fi világ vizuális kultúrájában hamar kanonizálódott őskép. (Ilyen tárgyaknak a legnagyobb internetes vásárlói felületeken saját piaca is kialakult. Fetus in a jar.) A Bio Core objektek az internetkultúra egyes szegmenseit jellemző, a szakirodalomban neogótikusnak is nevezett esztétikába illeszkednek. Ezen a ponton a tudományos-fantasztikus hangulatvilág, és a fénnyel való játék mentén felsejlik a művek közötti organikus kapcsolat.

Nemcsak Csáder címadása állná meg a helyét egy cyberpunk regény esetében, de a fotókban lebegő testek és a képmélységek is a korai sci-fik látványvilágát idézik. 

A mesterséges anyagok hangsúlya ellenére, vagy talán pont ebből adódóan nyilvánvaló, hogy az AUSGANG Studio működésében rendkívül fontos a természethez való viszonyulás kérdése. E téren tudatos, szinte aktivista állásfoglalás jellemzi őket. Ma már konszenzuális, hogy a klímaváltozás, a klímavédelem, a klímaszorongás globálisan a fiatal generációkat foglalkoztató egyik legfontosabb problémakörnek számít. Ennek fényében újabb érdekes kontraszt Csáder Judit és az AUSGANG Studio természetkezelése. Csáder az Imprints-ben a természettel közvetlen kapcsolatot alakít ki, tulajdonképpen az intervenció eszközével él a homok-domborművek létrehozásához. Gesztusa szelíd és átmeneti, a mű mondandójának nem különösebben hangsúlyos pontja.

Az AUSGANG Studio viszont explicite beemeli és propagálja, a műtárgy részévé teszi magát a természetet (a micéliumot), illetve a kortárs anyaghasználat másik környezetbarát alternatíváját, a bioplasztikot. Ez a direkt gesztus és általánosságban az ökotudatos hozzáállás praktikusan fel is készíti a műtárgyat a kortárs művészet bővülő kritériumrendszerében való helytállásra. Káros környezeti hatása ugyanis alacsonynak minősül: a nem lebomló anyagokat magába építve meghosszabbítja azok életciklusát (értsd: újrahasznosítja, tehát egyelőre nem válik hulladékká), és más biológiailag lebomló anyagokat használ (arra az esetre, ha majd maga is hulladékká válik). Az élő gombafonalak mint a jövő építészeti és tárgyi kultúrájának nyersanyagai figyelemfelkeltő és előremutató aktivista állásfoglalásként működnek, viszont egy kereskedelmi galéria terében, a művek mellett feltüntetett árral és garanciaidővel az anyaghasználat ismét önellentmondóvá válik:

a szennyező anyagokra igen, de az élőkörnyezet kisajátítására és kizsákmányolására – legalábbis saját ízlésem szerint – továbbra sem nyújt alternatívát.

A törekvés, amely igyekszik minimalizálni a műtárgy, és a mögötte álló munkafolyamat környezeti hatását, magát a természetet konvertálja árucikké a művészet égisze alatt. 

Végső benyomásom az Eternal Dawn-ról rendkívül ambivalens: egyfelől esztétikailag megalapozatlan arculatépítési szándékot látok benne, másfelől viszont diskurzusteremtő erővel bír. A művek között egyenlőtlen hierarchia alakult ki, mert Csáder Judit fotográfiái jól belakták a két kiállítóteret, így a látogató a fotómunkákhoz képest kényszerült kezdeni valamit a Bio Core-ral, ami viszont nem való white cube-ba. Ezt az is alátámasztja, hogy az objektek a weboldalon és a katalógusban megjelenő reprodukciókon is tompán hatnak, de igazából elég végigtekinteni az AUSGANG Studio portfólióján ahhoz, hogy kiderüljön, maguk a művészek sem mozognak otthonosan a steril térben. Radovan Dranga és Alex Zelina atmoszférikus művei nem képesek egy esztétikailag radikális ellenpólust képviselő műtárgyegyüttes kontextusában kibontakozni, mert térigényük és optimális bevilágításuk teljesen más. Ideálisabbnak tartottam volna, hogyha Csáder Judit fotói önálló fizikai és értelmezési teret kapnak, és külön teremben kerül bemutatásra a Bio Core 01-03. Az intergenerációs kísérleti koncepció tehát gondolatébresztő, de meglehetősen széttartó. Félsiker.

Eternal Dawn (Csáder Judit; AUSGANG Studio), FOG Gallery, Pozsony, 2022. 12. 08. – 2023. 02. 25.