Műtárgyak az anyagiságon túlra

A szentendrei MANK Galériában október 12-én nyílt meg a Kontempláció című kiállítás, amely egy válogatás a DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep több mint egy évtizedes gyűjteményéből. Mayer Éva, somorjai származású képzőművész 2011-ben azzal a céllal alapította a telepet, hogy új szellemi közösség épüljön a kortárs képzőművészet szakmailag elismert és tehetséges fiatal alkotói számára. Az elmúlt évek folyamán a művésztelepen tizenhat országból százhatvanan vettek részt, a meghívottak pedig műfaji megkötés nélkül alkothattak egy megadott szakrális vagy transzcendens tematika mentén. Mayer Éva és Majoros Áron Zsolt kurátorok a kontempláció fogalmával igyekeztek összefogni az elmúlt évek munkáiból összeálló válogatást.

 

Hullámhossz, lélekmérleg, transzvízió, lélekbázis, gondviselés, belső utakon, fényküszöb, ereklye, levitáció, kontempláció, időkapszula – e hívószavak köré épültek az elmúlt évek tematikái, a 2022. október 21-30. között megrendezett tizenkettedik találkozó központi témája pedig a Csend volt. A  somorjai zárókiállításoknak évről évre helyet adó szakrális helyszínek, a XII. századi román-gótikus református templom, 2014 óta pedig az ún. Korona Udvar, azaz a valamikori katolikus kolostor kerengője, befolyással voltak az elmúlt évtized tematikáira, amint ez a kiállítás prospektusából kiderül. 

A kontempláció a lélekbe forduló szemlélődést, elmélkedést, elmélyedést jelenti, amely tudatos kíváncsiságot, nyitottságot feltételez: az elfogadás maximuma szükséges hozzá. A misztikus kontempláció a jógik és keresztény szerzetesek körében ugyanúgy a leghatékonyabb megismerési technikának számít, hiszen e gyakorlat során eggyé válhatnak a megismerés tárgyával, így annak működését és a legbensőbb lényegét is megismerhetik. 

A kontempláció gyakorlata túlmutat a verbalitáson, a figuralitáson, sőt, az anyagiságon is, így a Szentendrén látható válogatásnak is közös jellemzője, hogy a legkülönbözőbb módokon megformált anyagok önmagukon túlmutatva egy szellemi tartalom felé irányulnak. A kiállítás megtekintése során felvetődik a kérdés, hogy a műalkotás a kontempláció következménye és tárgyiasult produktuma, vagy – a látogató nézőpontjából – a szemlélődés tárgya és kiindulópontja? Hiszen a gyűjtemény darabjai eleve lelassulásra, elcsendesedésre, elmélyülésre késztetik a befogadót. Legyen szó akár objektről, plasztikáról, festményről vagy animációról, az egyes műtárgyak képesek megszólítani és párbeszédet kezdeményezni önmagunk belső énjével, amelytől oly távol tudunk kerülni a hétköznapokban. Dialógus indul az identitásról, az önazonosságról, a hitelességről, hitről és hiedelmekről, talmi és valódi értékekről.

A kiállítótér bejáratnál egyszerre több szempár ragadja meg a tekintetünket Richter Sára Sorsminta című 2017-es installációjáról.  A textilművész vászonra rögzített elsárgult portréfotói csak felületként szolgálnak, amely mögött sorsok rejtőznek és szövődnek össze. Az alkotás egyszerre utal a görög mitológiából ismert moirákra, az emberi életek fonalát szövő, gombolyító, illetve elvágó három istennőre, továbbá Eric Berne sorskönyvelméletére. A tranzakcióanalízis kidolgozójának központi fogalma a sorskönyv, azaz egy nem tudatos forgatókönyv, amely gyermekkorban a szülői megerősítések, majd később az igazolást nyert életesemények alapján íródik. Berne elméletének egyik lényegi kérdése, hogy a szülői programozás valójában milyen mértékben befolyásolja az egyént saját sorskönyvének kialakításában, illetve a személyiség mennyire lehet autonóm és szabad? Richter Sára alkotását tekintve az a kérdés is felvetődik, hogy vajon milyen mintákat adunk tovább gyermekeinknek? Hogyan fonódik össze a sorsunk másokéval? A textilszálak szándékoltan kilógnak, utalva ezzel a folytatás, a lezáratlanság lehetőségére, mintha maga a műalkotás is tetszőlegesen bővíthető, kiegészíthető lenne. 

Ugyanebben a teremben Gombos Andrea L.K.I. című 2020-as alkotása a létra szimbólumának segítségével szintén életutakat jelenít meg, egy homályos üvegbura mögé zárva. A létra Jákob lajtorjája óta a fölemelkedés, a fejlődés leggyakrabban használt szimbóluma. Amellett, hogy az ég és a föld közötti kapcsolat jelképe, a felemelkedés fokozatosságát is képes megjeleníteni. Honnan indultunk? Hol tartunk most? Hova szeretnénk el/feljutni? Az egymásnak dőlő vagy éppen egymást támasztó létrák reprezentálják, hogy az ember nem önmagában álló lény, hanem közösség tagja, és egymással párhuzamosan, egymás alatt, felett és mellett futnak a különböző irányú, alapvetően mégis nagyon hasonló életutak.

Szigeti Gábor Csongor 2015-ös F-Radar című installációja a rádiólokátorokat idézi meg, amelyek segítségével tárgyak helyzetét lehetséges meghatározni. A függőleges főtengelyen egy keresztformából ágaznak tovább a fraktálszerűen fokozatosan kisebbedő keresztek, az ezekből összeálló radar pedig robosztus látványt nyújt a kiállítótérben. A modern kor vívmányának párosítása a kereszténység legelterjedtebb jelképével, a transzcendencia és az immanencia találkozása asszociációk sorát indíthatja el az Istent kereső ember vágyáról. A materialista világban ragadt ember érzi a hiányt, választ és oksági magyarázatokat keres gyötrő kérdéseire. Tapasztalati úton érzékelhető jelekkel akar bizonyosságot szerezni. Szigeti előszeretettel dolgozik fával, az F-Radar – függőleges tengelyével, és az abból kinyúló elágazásokkal – pedig első ránézésre szintén egy fához hasonlít.

Mindeközben Rajcsók Attila Csutka (2015) című alkotása esetében a fa használata egy egészen más gondolatsort indíthat el. Első pillantásra humoros hatást kelt a sokszorosára felnagyított almacsutka, amelyen a faragás a rágás nyomait idézi fel. Ám ha jobban belegondolunk, kevés olyan jelkép van, amely annyira végigkövette volna az emberiség kultúrtörténetét, mint az alma. A paradicsomi tudás fájától kezdve a Heszperidák aranyalmáin vagy Newton almáján keresztül egészen az amerikai multinacionális informatikai cég logójáig. A csutka, azaz a teljesség megcsonkítása azonban nemcsak a gyümölcsre, hanem annak hiányára is felhívja a figyelmet. A valaha volt teljességből már csak egy közönséges és kiábrándító almacsutka maradt. Vajon jól sáfárkodtunk-e mindazzal a tudással, amivel fel lettünk vértezve, ha most klímaválság fenyeget? Mintha Rajcsók alkotása a Földet megdézsmáló emberi civilizáció kritikája is lenne.

Majoros Áron Zsolt 2014-es Pad című objektje minimalizmusával vonzza magához a szemlélődőt. Első ránézésre valóban „csak” egy padnak tűnik, de a függőleges lécek törésvonalában egy emberi test formája rajzolódik ki, amely paradox módon épp a hiányával van jelen. Az alkotás egy hétköznapi használati tárgyhoz fűződő személyes viszonyunkat, érzelmi lenyomatunkat képes bemutatni. Ha sokáig használunk valamit, az évek során nyomot hagyunk rajta, lekoptatjuk, s lassan a mi formánkhoz igazodik. Ahogy Majoros alkotásában is, amely egy test negatívját őrzi. Másrészről a használati tárgy emlékeket idéz meg rólunk azok számára, akiknek az életében már nem (vagy éppen nem) vagyunk jelen. A pad, funkcióját tekintve valakit tart, megtart, használója nyugalomra, pihenésre találhat rajta, maga az alkotás így a stabilitás, az erő, a biztonság látszatát sugallja.

Sztojánovits Andrea A Tapasztalás eszközei (2017) című installációjában, Margita Titlová-Ilovsky Zasaď se do pole (2017), valamint Csontó Lajos Két Hold (2017) című alkotásaikban a fénnyel való játék a közös elem. A Bibliában a fény, a világosság Istent szimbolizálja: „A napod nem nyugszik le soha, sem a holdad meg nem fogyatkozik, mert az Úr lesz örökké tartó világosságod, és véget érnek a gyász napjai” (Izajás könyve, 60, 20). Ám a kiállított munkák esetében nem egy kívülről jövő, hanem egy belső, belülről kifelé világító fénnyel találkozhatunk. A háttérvilágítás felerősíti világos és sötét kontrasztját, amely nagyon erőteljesen húzza be a szemlélőt. Az alkotások azonban nem a fény és sötétség harcaként tűnnek fel, sokkal inkább egy egyensúlyi, nyugalmi állapotot tükröznek, ahol a kettő kiegészíti egymást: az egyik nem létezik a másik nélkül.

A somorjai művésztelep gyűjteményes válogatásából a teljesség igénye nélkül még Vincze Ottó 2011-es Ex Nihilo című installációját emelném ki, amely nem más, mint két felfüggesztett, így a lebegés látszatát keltő kék ballon. A forma és a szín egyértelműen a vízre utal, ezért lehetnének akár vízcseppek egy köztes állapotban, de bóják is, amelyek egy vizes közeg felszínén lebegnek. Rajtuk egy-egy piktogram, érdekes rájátszással a billiárgolyók formatervezésére. Egyiken egy lángoló szív látható, mint az isteni és emberi szeretet szimbóluma: a Bibliában a szív legfontosabb sajátossága, hogy Isten szavának meghallására és bölcsességre hivatott. A másikon a franciakártyából ismert pikk szimbólum lefelé fordított változata, amely akár egy lándzsa hegyét is megidézheti, ennek következtében Jézus lándzsával átszúrt szívét is eszünkbe juttathatja. A két ballon alatt, mondhatni azok takarásában a Bibliából ismert Creatio és az Ex nihilo kifejezések olvashatók, ami a semmiből való teremtésre, a semmi anyaggá válására utal. Ez nemcsak teológiai szempontból, hanem a művészi alkotás  (tulajdonképpen teremtés) szempontjából is fontos és örökérvényű kérdéskör. 

Érdekes tapasztalás a szentendrei kiállítás kapcsán, hogy a műalkotások a tér profán jellegének ellenére sem vesztettek szakrális jellegükből. Mintha a MANK Galéria egy templombelsővé alakult volna át. Egyetlen hiányérzetet az hagy maga után, hogy bár a kurátori szövegben felsorolják az eddig megrendezett összes művésztelep tematikáját, sajnálatos módon az egyes művekről nem tudjuk meg, hogy elkészülésük évében milyen kulcsfogalom mentén alkottak a művészek.  A válogatás darabjai azonban különbözőségük ellenére is párbeszédbe tudnak lépni egymással, ezáltal a látogató többféle megközelítéssel és értelmezéssel is találkozhat. Ráadásul egészen új megvilágításba kerül a szakralitás fogalma (összevetve a liturgikus értelmezéssel): az intuitív úton is befogadható művek önreflexióra ösztönöznek, szellemi tartalmukkal képesek arra, hogy elcsendesedjünk és közelebb kerüljünk a kontempláció gyakorlatához.

Fotók: Csákvári Zsigmond

Kontempláció (kurátorok: Mayer Éva, Majoros Áron Zsolt), Mank Galéria, Szentendre, 2022.10.13 – 2022.11.19

Kiállító művészek: AKNAY János (HU), Reshat AMETI (MK), Sergej ANDREEVSKI (MK), BERKES Csilla (SK/HU), BLAHÓ Borbála (HU), B. RAUNIO Mária (FIN), CSONTÓ Lajos (HU), Stanislav BUBÁN (SK), ERŐSS István (HU), ESSE BÁNKI Ákos (HU), Vladimír FRANZ (CZ), F. BALOGH Erzsébet (HU), GÁSPÁR Annamária (HU), GOMBOS Andrea (HU), HORVÁTH Ágnes (HU), JAKATICS-SZABÓ Veronika (HU), KIRÁLY Gábor (HU), KÓTAI Tamás (HU), KOPASZ Tamás (HU), KÖNYV Katalin Éva (HU), M. KISS Márta (SK), MAJOROS Áron Zsolt (HU), MAYER Éva (SK / HU), MÁTYÁSI Péter (HU), NÉMETH Marcell (HU), OBERFRANK Luca (HU), RAJCSÓK Attila (HU), RICHTER Sára (HU), Dick ROBERTS (USA), SIPOS Levente (HU), Jiří STANĚK (CZ), SZIGETI Gábor Csongor (HU), SZTOJÁNOVITS Andrea (HU), SZURCSIK József (HU), Margita TITLOVÁ-ILOVSKY (CZ), TOLNAY Imre (HU), Martina UHLÍŘOVÁ (CZ), VINCZE Ottó (HU), ZEMAN Zoltán (HU/SK)