Nehezen mérhető értékek

Interjú három művésztanárral

A pozsonyi Liszt Intézetben 2024. január 29-én megnyílt, Nekem a papír csak anyag című kiállítás kísérlet a vizuális nyelv átadásának nyomon követésére, fókuszában pedig a művészetoktatás jelentősége áll. Itt nemcsak az egyetemi oktatásra kell gondolni, hanem azokra a (gyakran több iskola diákjait összefogó) művészekre is, akik óráikon és szabadidejükben löketet adnak a gyerekkorból éppen kilépő fiataloknak a művészeti pálya megkezdéséhez. Ezek a szakkörök és felvételi előkészítők a klasszikus stúdiumok megalapozásán túl sokszor a tudatos vizuális gondolkodás első csíráit is jelentik. A kezdeti szárnypróbák ritkán kerülnek az alkotók fő műveinek sorába, az élmény mégis évtizedekre meghatározhatja későbbi gondolkodásmódjukat.

A szöveg a kiállító művészekkel: Bakos Tamással, Sütő Petre Rozáliával és Papp Ida Zsuzsannával készített interjúk összefoglalása. A beszélgetések a művészettel kapcsolatos tanórák és szakkörök (művészettörténet, vizuális kultúra, rajzóra, felvételi előkészítő stb.) labilis helyzetét járták körül, a sok irány azonban egy tanulság felé mutat: a képzőművészet oktatásának eredménye sokszor nem verbális, hanem vizuális megközelítéssel érhető tetten. Minél kevesebben kapnak valós tudást a művészet megértéséhez, annál kevesebb az „értő szem”, amely meg tudja látni, hogy mik a művészetoktatás hasznos eredményei.

Sütő Petre Rozália és Bakos Tamás művészetében meghatározó szerepet tölt be az oktatás. Sütő rajztanárként dolgozott Martonvásáron 1999-ig, ezt követően magán művészeti szakkört indított SPR Művészeti Csoport néven ugyanitt, mely máig működik. A csoport tagjai számos országos és nemzetközi ifjúsági- és gyermekrajz pályázaton értek el kiemelkedő eredményeket. 

Bakos 1988 óta az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán tanít vizuális nevelést, majdnem húsz éven keresztül (2002 és 2020 között) a Vizuális Nevelési Tanszék tanszékvezetője volt. Anyagokra fókuszáló alkotói nyelvük erősen hatott tanítványaikra, ami különösen a papír, kézi szövésű textilek, talált tárgyak, szerves anyagok felhasználásában figyelhető meg. Papp Ida Zsuzsanna kisiskolás korától a gimnázium végéig az SPR Művészeti Csoport aktív tagja volt. 2020-ban az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán diplomázott, majd ugyanitt vizuális kultúra tanárként szerzett mesterfokozatot. 

vizuális oktatás

Sütő szerint a vizuális oktatás fontossága abban rejlik, hogy alkotás közben a gyerekek átélhetik az elmélyülést, ami néha meghatározóbb a befejezett mű létrehozásánál – ez pedig merőben különbözik a teljesítményt megkövetelő tantárgyaktól. „Egyszer egy szülő azt mondta: Rozi néni, ez a gyerek nem ül meg, nem hallgat senkire, de rajzolni szeret. Mondtam neki, hogy semmi gond. Sokáig járt hozzám ez a fiú és mindig teljes nyugalomban alkotott.”

Bakos oktatói tapasztalata szerint az elmúlt időszakban megnőtt az igény a gyerekekben, hogy elmélyülten alkossanak, azonban sokkal kevésbé tudják ezt verbalizálni. Mindez összefüggésben állhat a művészettörténeti ismeretek hiányával, ami az új oktatási rendszer hatására egyre kézzelfoghatóbb lesz. Nyitrai Péterrel a vizuális kultúra óra módszertani javaslatának kidolgozása során megpróbálták a feladatokba beépíteni a művészettörténeti ismeretek átadását, azonban a kettőnek külön tantárgyként kéne működnie, egymást kiegészítve. Bálványos Huba közreműködésével 2000-ben kidolgozták a vizuális művészet oktatásának felosztását, mégis gyakran szembesül vele, hogy az iskolákban még az 1960-as évek rendszerét alkalmazzák.

A technikai feltételek biztosítása önmagában sokat változat az oktatás sikerességén – emeli ki Papp Ida Zsuzsanna. Ideális, ha egy iskolában felszerelt rajzterem van, és kis csoportokat lehet létrehozni. A magyarországi Nemzeti Alaptantervben szereplő „alkotva befogadás elve” valóban működőképes, a művészettörténeti példákat pedig aktív alkotással párosítva könnyebb megérteni, de akár a kortárs művészetet is. Ezt azonban nem kéne korosztályhoz kötni. Tapasztalata szerint a kisebbek is élvezettel szemlélték például Alexander Calder művészetét – az ehhez kötődő, alapszíneket ismertető feladattal pedig az emlékezetükbe is beépültek a művész munkái: az egyik diáknak például a kedvenc művésze lett Calder, akit később is emlegetett.

a hibában rejlő lehetőség

„A hibákat benne hagyom, sőt, gyakran azokat választom kiindulópontnak. Azt a részt, ahol lyukas, egérrágta, kiégett” – emeli ki Sütő Petre Rozália a vászonból készült alkotások kapcsán. Alkotói attitűdje a tanári praxisban is megállja a helyét. A gyerekeknek biztosított elfogadó környezet a kísérletezéssel együtt a hibázásra is lehetőséget ad.

Bakos Tamás szerint az oktatás lényege a szemléletformálás, nem az ismeretközlés. Ez nem egyirányú: ha van tér a kísérletezésre, a hibázásra, az új ötletekre, akkor a tanár is tanulhat a diákoktól. Többek között Papp transzparens anyagokat felhasználó munkáit is inspirálónak tartotta.

Papp Ida Zsuzsanna gyerekként Sütő szakköreire járt, ahol a hibák művekben való felhasználása során szabadságot élt meg: „Ha kifolyt a fekete tus a színes képre, azt mondta: nem baj, használd fel.” Mindez fontos alapot adott számára, hogy megértse, a művészetet mindig befolyásolják véletlen (előre nem látható) folyamatok. Később az egyetemen Bakos óráin is találkozott hasonló feladattal: olyan képet kellett létrehozni, ami a pacák véletlenszerű formáiból indult ki. A szimbolikus jelentőségű élményeket később Papp tanárként is megpróbálta átadni, hasonló feladatok kidolgozásával.

a folytonosság és a változás eszközei

Sütő Petre Rozália legújabb műveiben édesanyja és nagymamája által készített kendervásznakat használ fel. Ez összegzése is lehet az anyagokkal való különleges kapcsolatának. A matéria kiválasztásának a vizuális jegyeken túl szellemi jelentősége van – a felmenők hatalmas munkáját szeretné továbbvinni. A családi hagyomány folytatását azonban nem didaktikusan érti. A művekhez felhasznált textilek a hozzájuk kötődő emlékek felidézésével a múlt újraértelmezéseinek is tekinthetők. 

Bakos Tamás gyermekkori emlékeiben fontos szerepet kap az anyagokkal való játék, mivel otthon édesapja, Bakos Zsigmond textiltervező munkái vették körül. Jelenlegi műveiben is az anyagok filozófiai többletjelentése foglalkoztatja, aminek fontos része a természettel való érintkezés. Szerinte nem pusztán a munka végeredménye számít, hanem maga a folyamat is, a közben felismert törvényszerűségek – például, hogy nem alakíthatjuk a természetet következmények nélkül. Ezt a szemléletet a leendő tanároknak is szeretné átadni a Vizuális Nevelés Tanszéken kiadott feladatokban. A projektek között a természetművészet is megjelenik – például az „1 négyzetméteres land art készítése” megnevezésű hallgatói feladatban.

Papp Ida Zsuzsanna alkotásaiban is központi témaként jelenik meg az emlék, az identitás, és a természettel való viszony. Korábbi műveiben felmerül az ökoművészet és spiritualitás kapcsolata, ami tágabb értelemben a lelki gyógyulás szimbólumaként értelmezhető. Legfrissebb videómunkájában azt vizsgálja, hogy Szlovákiába költözött magyarként hogyan éli meg a nyelv meghatározó szerepét, mindezt a szöveg és saját, vizuálisan megjelenített testérzeteinek összekötésével.

a művészeti nyelv végtelen palettája

Sütő képein a legkülönfélébb anyagok – plexi, üveg, ág, viasz –, és szokatlan technikák – roncsolás, égetés, ragasztás – jelennek meg, műveit legtöbbször mégis grafikának nevezi. „A textil textúrája is a vonalat jelenti számomra, a grafikát.” Egyik korai alkotásán két bőrhatású papírt „öltött össze” egy megfestett zsinórral, ami a kollázs és a festői gondolkodás izgalmas vegyítése. A kollográfiát Feszt Lászlótól tanulta, a technikát pedig szakkörei miatt elevenítette fel – ezzel párhuzamosan saját művészetében is egyre gyakrabban alkalmazta.

Bakos művei a papírt nemcsak hordozóként értelmezik, annak struktúrája, belső szerkezete érdekli – mintha a papír belsejét szeretné kifordítani, megmutatni minden irányból. Markója Csilla megfogalmazása szerint „olyan pályaívet mondhat magáénak, melyet leginkább a kétdimenziós struktúráknak a harmadik dimenzió felé tágításával jellemezhetünk”. A természet mintha ehhez adna végtelen palettát, amiből a művész-pedagógus szó szerint merítést végez, hiszen a Pozsonyban kiállított művei főképp egyedi papírmerítési technikával készültek. A síkon elrendeződő matéria azonban összefüggésben áll korai rajzaival is, amelyek a markáns anyaghasználat nélkül is hasonlóan panteisztikus hatást keltenek.

„Nehezen tudnék konkrét emléket felidézni, amikor az anyaghasználatról beszélek. Ez valószínűleg a felszín alatt szivárgott át. Inkább a minta volt erős.” – emlékszik vissza Papp a tanáraira, akiknek vizuális nyelve szemmel láthatóan visszatér alkotásaiban.

A fenti szöveg a kiállításon is bemutatott szövegek szerkesztett változata; szerzője Farkas Aliz, a kiállítás kurátora.

Nekem a papír csak anyag (kurátor: Farkas Aliz), Liszt Intézet, Pozsony, 2024. 01. 29. – 2024. 03. 12.

Fotók: Pap Ida Zsuzsanna