A síkból kiemelkedő látvány katarzisa

Suzana Fântânariu retrospektív kiállítása a Temesvári Szépművészeti Múzeumban

Egy életműösszegző kiállítás azért izgalmas, mivel az adott művésznek nem csupán egy bizonyos korszakát és az ahhoz fűződő látásmódját ismerhetjük meg, hanem egy teljes ívet bejárhatunk tele nézőpontváltásokkal, vagy éppen az adott nézetek fokozatos megerősödését követhetjük nyomon. A legérdekesebb mégis azokat az összefüggéseket és visszatérő motívumokat felfedezni, amelyek a művészt egész élete során foglalkoztatták, és amelyek védjegyszerűen egyedivé teszik a munkáit. Suzana Fântânariu retrospektív tárlata, amely a Catharsis la o margine de lume (Katarzis egy világszélen) címet viseli,  remek lehetőséget nyújt arra, hogy részletes képet kaphassunk annak a kiváló kortárs művésznek a sajátos, elvont világáról, aki már több mint harminchét éve alkot Temesváron. A kiállítás május 30-ig tekinthető meg a Temesvári Szépművészeti Múzeumban (Muzeul Național de Artă Timișoara).

Suzana Fântânariu 1986-ban telepedett le Temesváron, miután tizenkét évet töltött Craiován, ahol a Marin Sorescu Művészeti Gimnáziumban megalapította a grafika szakot. Majd 1988-1989 között a Temesvári Művészeti Gimnáziumban tanított, illetve meghatározó szerepet töltött be a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen (UVT) működő Művészeti és Tervezőművészeti Kar grafika szakának megalapításában. Fântânariu élete során több mint hatvanöt országos és nemzetközi egyéni kiállítást tudhat magáénak,^[1] illetve négyszáz körüli a csoportos kiállításokon való részvételeinek száma. A megannyi országos és nemzetközi díj és elismerés mellett 1985-ben ő lett a római Román Akadémia tanulmányi ösztöndíjának a győztese, illetve elsőként vehette át a párizsi Nemzetközi Művészeti Központ Constantin Brâncuși ösztöndíját 2005-ben.

1975 és 1990 között alkotói stílusára nagy hatást gyakorolt a japán nyomatok és fametszetek irányzata. Majd az 1990-2010 közötti időszakában, főként Ileana Pintilie művészettörténész és Alexandra Titu művészetkritikus munkásságából merítve, a kétdimenziós alkotások háromdimenziós térelemekké, installációkká alakításával kísérletezett. Művészi pályafutásának harmadik korszakában, azaz 2010-2023 között pedig leginkább a tárgynak mint jelképnek a funkcióját és üzenetközvetítő szerepét igyekezett újragondolni. A Catharsis la o margine de lume ezeket a meghatározó alkotói periódusokat csoportosítja, és egyben bontja elemeire.

A tárlat egy szisztematikus logika szerint vezet végig Fântânariu életművének jelentősebb időszakain. A tematikus megnevezéssel ellátott kilenc teremben ugyanis időrendi sorrendben mutatják be a művész munkáit. A kiállítás több mint 130 alkotást vonultat fel, amelyek különböző eljárásokkal készültek: van köztük nyomat, rajz, tárgy, kollázs, installáció, performansz. Mindezek egy gazdag dokumentációs anyaggal egészülnek ki, amelyet fényképek, multimédiás elemek, videófelvételek alkotnak.

Az első terem a Studenția și începuturile (Az egyetemi évek és a kezdetek) címet viseli. A kurátori szövegből (amely a termek falán lévő táblákon is olvasható) kiderül, hogy Fântânariu 1968 és 1974 között a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem^[2] grafika szakán folytatta tanulmányait. A művész alkotói pályája kezdeti szakaszában leginkább mélynyomatokat készített, amelyekben sejtelmesen visszaköszön az 1970-es évek kommunista Romániájának korképe. Ilyenek azok az 1971-ből származó munkái, (Narațiuni Istorice/Történelmi narratívák; Învingătorii pedepselor impuse/A megbüntetettek győzelme), amelyek a művész és tanára, Feszt László szakmai irányításával jöttek létre.

Fântânariu ezidőtájt egyéb témák iránt is érdeklődött. Egyes, az 1970-es években készült alkotásaiban hangsúlyossá válik a geometriai formák és a tárgyak térbeli elhelyezése iránti vonzalma. Erről tanúskodik a Geometrie lirică, azaz Lírai geometria címet viselő 1972-es rézkarc, amelyet a Doina Konert matematikussal ápolt barátsága inspirált, illetve az 1974-ben készített rézkarc, amelynek a Spațiu liric (Lírai tér) címet adta. A tudományosság és a filozófia, illetve a kétdimenziós és a háromdimenziós látvány határán egyensúlyozó témák jelentették számára a kiindulópontot a későbbi installációi és performanszai megalkotásához. Ezekkel a témákkal, illetve a mozgó tárgy térbeli dinamikájának ábrázolási lehetőségeivel kísérletezik Inelul lui Möbius (Möbius-szalag) című, 1973-as fametszetén.

Korai munkáiban továbbá az is izgalmas, ahogyan a választott művészi eljárás, a mélynyomás sokszorosító technikája egyféle metareflektív üzenettel is felruházható. Ez a módszer ugyanis szintén a kommunista rezsim egységesítő ideológiájára, a közösség és az individuum sajátos kapcsolatára, illetve az egyéni önkifejezés lehetőségeire és ellehetetlenülésére kérdez rá. A rendszer elleni visszafogott lázadás, illetve annak leképezése, tükrözése követhető nyomon a művész pop art felé való elmozdulásában is, amelyet egyfelől a harsány színek nonkonformizmusa, másfelől viszont az ismétlődő minták tömbszerű egysége jellemez.

Fântânariu 1975-ös diplomamunkájának néhány alkotása is megtekinthető ebben a teremben, amelyek a foltmaratás (aquatinta) eljárásával készültek. A négy elemből álló sorozat a Structuri ternare, azaz Hármas szerkezetek címet viseli, amely egyfelől a többszörözési technikával készült alkotások egyéni jegyeit igyekszik kidomborítani, variációkat kínálva egy ismétlődő témára, másfelől pedig utalhat a nyomatok triptichonszerű hármas térfelosztására is. Ami mindenképpen említésre méltó ebben a kiállítótérben, az a középen elhelyezett, öt csőszerű oszlopból álló installáció, amelyek kidomborodnak a kétdimenziós nyomatok teréből, ezáltal izgalmasan szemléltetik a művész érdeklődését a háromdimenziós ábrázolásmód iránt.

A második terem a Cartea-obiect (A könyv mint tárgy) címet viseli. Ezekben az installációkban Fântânariu egy izgalmas intermediális párbeszédet teremt látvány és tartalom között, újragondolva a könyv tárgyfunkcióját és üzenetközvetítő szerepét. A könyv ezekben a kevert médiumú, kollázs technikával készült alkotásokban nemcsak az információhordozás- és megőrzés eszközeként, hanem egy elveszett múlt reprezentációjaként is értelmezhető. A művészt a 2000-es évek elejétől foglalkoztatják a könyv-installációk. A teremben láthatók közül mindenképpen említésre méltó a Cartea familiei (A család könyve, 2021) című installáció, amelyet Fântânariu hommage-ként és emlékként állított nagynénjének, akinek a nevét viseli, és aki tizenhárom évig raboskodott politikai börtönben a kommunizmus idején, amiért nem volt hajlandó bizonyos, birtokában lévő könyveket elégetni.

Egy szintén ehhez a témához kapcsolódó, erőteljes üzenetű alkotás a Tocătorul de cuvinte (A szavak vágóhídján, 2023), amelynek elemei egy megégett vágódeszka és egy fából készült húsbárd, amelyen töredezett versrészletek olvashatók. Mindez többszörösen hordozza a könyvpusztításnak, könyvégetésnek, és ezáltal a tudás cenzúrázásának a szimbolikáját. Továbbá a húsbárd szokatlan anyaga arra is utalhat, hogy a fát, illetve minden egyéb megmunkálható matériát az ember egyaránt felhasználhatja a kultúra terjesztésére és ellehetetlenítésére is.

Az egyik kiállított elem az információhordozó-eszközök metamorfózisára és a technológia fejlődésére is ráirányítja a figyelmet, így az installáció alapját képező tárgy jelen esetben nem egy könyv, hanem egy szétszerelt digitális készülék hardvere. Az installáció a Topos/Toposz (2013) címet viseli, és leginkább az teszi izgalmassá, hogy az irányítópanelhez szárnyak vannak erősítve, ami filozofikus és spirituális jelentéssel is felruházható, átmenetet képezve a tudományosság és a természetfölötti között. Továbbá arra is rákérdezhet, van-e lélek a digitális térben, és hogyan hat a megváltozott információfeldolgozás a mi lelkünkre.

A harmadik terem tárlatának címe 1989 în Timișoara, azaz 1989 Temesváron, és mindössze két kiállított elemet tartalmaz, azonban üzenetértékük talán minden alkotás közül a legsúlyosabb. Ebben a kiállítótérben ugyanis két ajtó látható,^[3] amelynek üveglapjára a művész elmosódó, karikatúraszerű, riadt arcokat festett, körülöttük pedig vérvörös festék csöpög végig az ajtó deszkáján. Ez a felkavaró látvány egyértelműen utal az 1989-es romániai forradalomra, amely legelőször Temesváron tört ki, majd a teljes országra átterjedt.

Az indulatos tüntetések bűncselekményekbe, lopásokba, betörésekbe csaptak át, a forradalom tetőpontját pedig a Ceaușescu-házaspár meggyilkolása, illetve a diktatorikus rezsim megbuktatása jelentette. A művész ekkor 42 éves volt, és azóta is erőteljesen élnek benne a történtek emlékei. Még izgalmasabbá teszi az installációkat, hogy Fântânariu az ajtókhoz használt faanyagot a forradalom temesvári emlékhelyéről szerezte be, így az még inkább magában hordozza a történelem lenyomatát. Továbbá az ajtók a történelem két periódusa közti átmenetet, korszakhatárt, illetve a kollektív és az egyéni emlékezet közötti átjárást is szimbolizálhatják.

A negyedik teremben a kiállított installációk a következő gondolatisággal rezonálnak: Excepția ca semn al inițierii, azaz A kivétel mint a kezdeményezés jelképe. A kiállítótérben látható, monumentális méretű alkotások közös vonása, hogy egy mély, filozófiai diskurzus lehetőségét kínálják. Az installációk ugyanis olyan személyeknek állítanak emléket, akik ideológiájukkal, sajátos gondolkodásmódjukkal és nézeteikkel nagy hatást gyakoroltak a környezetükre. Igazán izgalmas, ahogyan Fântânariu Jézusnak (Cuiele lui Hristos/Krisztus szegei, 2013), illetve a fiatalon elhunyt temesvári újságíró barátjának, Cosmin Lungunak (Cele 365 de zile ale lui Cosmin Lungu/Cosmin Lungu 365 napja, 2011) az elméleti és verbális, tehát „kétdimenziós” örökségét igyekszik vizuális és térből kidomborodó, háromdimenziós alkotásokká materializálni. Ennek teoretikus hátterét Fântânariu 2004-ben írt doktori disszertációjában dolgozta ki (Spațiu și semn, o dialectică a devenirii imaginii între planeitate și obiect/Tér és jelkép, a kép létrejöttének dialektikája a sík felület és a tárgy között).

A disszertációból kiderül, hogy Fântânariu a művészi önfeláldozást egy elengedhetetlen megnyilvánulásnak tartja: azt, ahogyan az alkotó lényének egy töredéke meghal, hogy az alkotásban élhessen tovább. Azonban az említett installációk esetében a jelképes és a tulajdonképpeni halál képzete összefonódik, ugyanakkor megjelenítődik bennük az öröklét dimenziója is, amelybe Fântânariu átmenti a reprezentált személyek kultuszát. „Úgy tűnik, hogy a Cosmin Lungu iránt érzett hiány nem múlt el és nem is fog elmúlni. Az emlékére készített alkotás (Cele 365 de zile ale lui Cosmin Lungu) egyre több fényt áraszt, hiszen a naplemente gyakran napfelkelte is egyben” [saját fordítás] – ezt nyilatkozta néhány napja Suzana Fântânariu a közösségi oldalán. Mindez azért különösen szép, mivel a vegyes eljárással készített installáció színátmenetes elemein valóban úgy törik meg a fény, hogy az a naplemente vagy a napfelkelte látványát idézi.

Az ötödik teremben, amely a Corpul ca ambalaj, azaz A test mint csomagolás megnevezést kapta, egy hosszabb alkotói folyamat és látásmód változásait követhetjük végig. Fântânariut ugyanis már az 1990-es évek óta foglalkoztatják a test sajátos reprezentációi. Ekkor kezdte el Ambalaje pentru suflet (A lélek csomagolása) című installációsorozatát, amelynek az alapját mumifikált és bepólyált testekre emlékeztető, kevert médiumú, háromdimenziós elemek alkotják. Ezen testábrázolás egyik lehetséges motivációja az anonimitás, a személytelenség erősítése, illetve a beazonosítás ellehetetlenítése, amely a tömegsírokban eltemetett személyek identitásvesztésének és feledésbe merülésének lesújtó üzenetét is hordozhatja.

Továbbá izgalmas lehet megfigyelni azt a kölcsönös hatást, amit Fântânariu ezekkel a sajátos testreprezentációkkal elér, ugyanis miközben a dehumanizált testek tárgyakká, eszközökké válnak, az installációk kollektív emberi tulajdonságokkal és testtapasztalatokkal is telítődnek. Az évek múlásával a művész ezen munkáiban jelentős változás tapasztalható, ugyanis az 1990-es évek háromdimenziós, életnagyságú testszobrai egyre inkább átköltöznek a kétdimenziós térbe. A későbbiekben Fântânariu már nemcsak azzal kísérletezik, hogyan válhat az emberi test tárgyszerűvé, hanem azzal is, miként gondolják és definiálják újra a hétköznapi tárgyaink a testünkhöz fűződő viszonyunkat. Erre mutat rá az az installációpár, amelynek két eleme külön-külön is értelmezhető, azonban a párbeszéd lehetőségét is felkínálják, ezáltal erősítve és keretezve egymás üzenetét.

A falon látható installáció a Corp rescris, azaz Újraírt test címet viseli (2016−2017): a művész védjegyének számító, bepólyázott test sziluettje rajzolódik ki egy vásznon, a mellkasi, illetve lábszár-részhez pedig egy-egy billentyűzetet erősítettek szikszalaggal. Mindez sokféleképpen értelmezhető, de mindenképpen utalhat azokra a megváltozott szokásainkra (testtartás, testmozgás elhanyagolása), amelyeket a technológiacentrikus életmódunk implikált. Alatta pedig egy régebbi klaviatúra látható, rajta egy régi típusú egérrel és megrongálódott lemezekkel, fölötte pedig a szétszerelt gép hardvere úgy fest a mellette elhelyezett játékbabával, mint egy újragondolt babaház. Ez az alkotás a Copilărie rescrisă, azaz Újraírt gyerekkor (2016−2017) címet kapta. Maga a címadás izgalmas konnotációkkal telítődik mindkét esetben, ugyanis az újraírás szándékos szóhasználata a lemezek újraírására enged asszociálni: Fântânariu frappánsan játszik rá arra, hogy nemcsak mi alakítjuk és irányítjuk az eszközeinket, hanem azok is „újraírnak” bennünket és szokásainkat, életmódunkat.

A hatodik terem a következő felirattal van ellátva: Aspecte performative (Performatív jelleg), és az előző terem tematikájának a folytatásaként is értelmezhető. Ugyanis azt mutatja be, hogyan gondolta tovább Fântânariu performanszként a mumifikált testeket ábrázoló installációit. 1991-ben az Ileana Pintilie által szervezett Keleti Zóna elnevezésű temesvári performanszfesztiválon (Festivalul Zona de Est) Fântânariu a szintén temesvári képzőművésszel, Florin Hațegannal közös performanszt mutatott be Fântânariu temesvári műhelyének udvarán, amely a Cercul alb, azaz A fehér kör elnevezést kapta. A performanszra egy másik néven is hivatkoznak (Întâlnire cu necunoscutul/Találkozás az ismeretlennel).

Mindez azért izgalmas, mivel mindkét cím fontos üzeneteket hordoz. A fehér kör egyértelműen utal arra az aszfaltra rajzolt körre, amelyben Fântânariu a múmiaként befáslizott Hațegant lassú, ismétlődő mozdulatokkal „kicsomagolja”. Egyben a cselekvés repetitív, már-már rituális jellegét is sugallhatja. A másik cím (Találkozás az ismeretlennel) pedig az adott kor politikai helyzetére reflektálhat, a kommunista rezsimből kiszabadult polgárok új világra való rácsodálkozását, egyféle újjászületését szimbolizálva. A terem falán a performanszt dokumentáló, különböző fotók tekinthetők meg. Fântânariu tevékenysége azonban nemcsak statikus fényképekként lett megörökítve, hanem egy kisfilm (Pămîntul/A föld) is készült 1992-ben Gheorghe Șfaițer rendezésében, amely azt mutatja be, ahogyan Fântânariu azon a tizennégy elemből álló sírhely-installáción dolgozik, amelynek anyagait az egykori Barokk palota (a jelenlegi Temesvári Szépművészeti Múzeum) épületének omladozó részeiből gyűjtöttek be.

A hetedik teremben, amely a Xilogravura ca incizie (A metszés művészete) címet viseli, a fametszetek kerülnek egy sajátos, metareflektív megvilágításba. Az eljárás eredményének tekinthető, mintákkal díszített cellulózlapok helyett ugyanis magára a nyomófelületre, a fasablonra, az eljárás „eredettárgyára” irányul figyelem. Így a művész által Craiováról beszerzett nehéz akácfatáblák az alkotás eszközeiből maguk is alkotássá lényegülnek. A tárgyak kultikussá válása, totemizálódása izgalmasan rezonál a rajtuk látható mitológiai témákkal, melyeknek visszatérő motívumai a sárkány és a madár. Továbbá erőteljesen érzékelhető rajtuk a japán fametszetek hatása és keleties hangulatvilága (Atelier Xilo/Xilo-műhely, 1975−2011).

A nyolcadik terem tematikus megnevezése: Utopia unei lumi recuperate, azaz Egy visszaszerzett világ utópiája. A kiállítótérben Fântânariu Jurnal Utopic (Utópisztikus napló, 2018−2023) című sorozatának öt alkotása látható, amelyek főként kollázstechnikával készültek, és különböző, hétköznapi tárgyakat vonultatnak fel egy vászonra nyomott, ismétlődő, ablakszerű mintán. A művész emellett számos egyéb eljárást is alkalmaz a vásznon, mint például a vasalóval történő égetés, a festékszórás vagy földszínű festékek szándékos lefolyatása, amellyel régies és archetipikus hatást ér el. Az ablakszerű mintákba gyűjtött tárgyak között találunk kulcsokat, dióhéjat, csontot, gyógyszert, kártyalapot, puzzledarabot és régi karácsonyfaizzót is. Mindez szürrealista és eklektikus jellegével olyan hatást kelt, mintha a minták portákként vezetnének át bennünket egy ismerős, nosztalgikus világba, amely biztonságérzetet és otthonos melegséget áraszt.

A kilencedik és egyben utolsó terem a kiállításnak és egyben Fântânariu életművének egyféle összegzéseként is értelmezhető, ezért kaphatta a tárlat címét (Catharsis la o margine de lume). Elsősorban a művész Ambalaj pentru suflet (A lélek csomagolása) című sorozatából tekinthetők meg különböző eljárással készített, eltérő típusú alkotások, amelyek azonban ugyanazt tematizálják: a Fântânariu teljes művészi pályáját meghatározó mumifikált testeket. Egy 1989-ből származó, monumentális méretekkel rendelkező (1200x148cm) rajzon is ez a visszatérő téma látható. Bal oldalon mellette, illetve előtte pedig egy-egy 1990-ben készített testszobor látható. Mindez hatásosan foglalja össze a művész munkásságának két alapvető jellegzetességét: a kétdimenziós és a háromdimenziós reprezentáció közti átmenetet, illetve a test újrafeltalálásának sajátos stratégiáit.

Suzana Fântânariu retrospektív tárlatán a művész ugyanis egy dimenzióközi utazásra invitálja a nézőt. A kiállítás egyszerre nyit kaput a különböző történelmi korszakok, a kétdimenziós és a háromdimenziós térlátásunk, illetve tárgyaink és lényünk dimenziói között. 

Suzana Fântânariu: Katarzis egy világszélen (Catharsis la o margine de lume), Temesvári Szépművészeti Múzeum, 2023. 12. 07. – 2024. 05. 30.

---

[1] Suzana Fântânariu néhány jelentősebb egyéni kiállítása az alábbi intézményekben és években valósult meg (a teljesség igénye nélkül): jászvásári „Cupola” Galéria (1976), bukaresti „Galateea” Galéria (1980), római Román Akadémia (1985), Nápolyi Akadémia (1986), Városi Műcsarnok, Wassenaar, Hollandia (1995), budapesti Art9 Galéria (2003), londoni Román Kulturális Központ (2007), Modern Művészetek Múzeuma, Saitama, Japán (2011), zsilvásári „Grigore Ștefulescu” Történeti Múzeum (2017), brassói „Transilvania” Egyetem Kulturális Központja (2023).

[2] Korábbi megnevezése: „Ion Andreescu” Képzőművészeti Egyetem.

[3] A tárgyak a 89 din ușă/89 az ajtóból című 2014-es projekt elemei.