PETRA RJABININ

Mi történik velem? Kérdezte az olvadó jégsapka

Cséfalvay András Future Role of the Church in the Forthcoming Environmental Transformation című albumáról

Már 2022 szeptemberében megjelent, de éppen 2023 első napjaiban akadtam fenn Cséfalvay András hosszúcímű (Future Role of the Church in the Forthcoming Environmental Transformation, magyarul: Az egyház jövőbeni szerepe a bekövetkező környezeti átalakulásban) albumán. A zenélés és a zenei performanszok nem idegenek Cséfalvaytól, és 2013-ban megjelent operája, a Funeral the Musical szintén album formájában került fel a Bandcampre, tehát ez a hosszúcímű már a második ilyen megjelenése. 

Cséfalvay naiv zenéje elképesztően szuggesztív, benyomásom szerint a különös atmoszféra megteremtésének eszköze. Nehéz feladat szavakkal leírni ezt a zenei élményt; ezért ez a szöveg is inkább a legfontosabb benyomásokról, és nem a megfejtésről szól. A lemezt dramatikus íve és intimitása végett egy jól szigetelő fejhallgatóval, egyhuzamban ajánlom meghallgatni. 

A szerző képzőművészeti portfóliója gazdagabb, de igazából nem érdemes műfajok szerint különválasztani a munkásságát: zenei és vizuális alkotásai témájukban és esztétikájukban is koherensek egymással. A 35 perces album 12 zenei művének hallgatása közben vakuemlékek villannak be videómunkáiról, a Plútó-ügyről, vagy a levegőbe emelkedő tollas dinoszauruszos A Paradicsom madarairól. A videók narrációjából jól ismert hang és tonális gesztusok megzenésített költeményegyüttessé változtatják ezt a “zenei albumot”. 

A történetmesélés – médiumtól függetlenül – esszenciális Cséfalvay művészetében. A fantáziakarakterek mellett történelmi személyeknek és hangnélküli, önmaguk történetét elmesélni képtelen entitásoknak kölcsönöz szinkronhangot. Ehhez természetesen játékosság és bizonyos mértékű pimaszság, ezen entitások kisajátítása szükséges, amelyet azonban ártalmatlanná tesz a tény, hogy a megszólaltatott/kisajátított létezők nem az emberiség hatalmi pozícióban lévő része által kisebbségként azonosított embercsoportokat jelentik. 

Egy bolygó, egy dinoszaurusz, Newton, vagy egy őscickány mint alteregók a filozofikus lényeg megfogalmazói, akik verbalizált interakciók által jelenítik meg a mondandót. Például egy párbeszédben, monológban, a szóban forgó zenésített művek esetében pedig dalszövegekben. Cséfalvay művészeti nyelvezetének visszatérő toposzai így átszövik a zenés mini verseskötet dalszövegeit is. 

Fotó: Cséfalvay András jóvoltából

A valóságos motívumokból kreált összetett mitológia azonban mindig rejteget újdonságokat: számomra például most felfedezett szál a Gyűrűk ura idézése. Leonard Roseman 1978-as Mithrandir című szerzeménye (amely később helyet kapott a Gyűrűk ura filmzenéjében is), azonos címmel (Mithrandir, ami egyébként Gandalf egyik névvariációja) egy puritán feldolgozás formájában jelenik meg az albumon. További dalokban elfek, a jellegzetes szakrális hangzás, illetve egy több Cséfalvayból összeálló háttérkórus utal a tolkieni ihletettségre, amely összességében nem tűnik idegennek az eddig általam feltárt művészi portfólió esztétikájától. (Később tájékozódtam, hogy a 2018-as Marx and Orcs című videómunkájában már megjelentek orkok is.)  

Cséfalvay önmagára mint művészre mindössze  az első dalban utal. A Music That Has Drums in It, mint egy inverz költői hitvallás, in medias res körülírja a rossz művészetet: „Art that makes you tired is from the devil” (azaz, „A fárasztó művészet az ördögtől való”).  A továbbiakban azonban önmaga és mindannyiunk emberi mivoltáról, és egyébként is inkább természetről, mint művészetről beszél. A természetet, a történelmet, a tudományt, az embert és a transzcendentálist helyezi el egy történelmi-fikciós viszonyrendszerben. A többes szám első személy visszatérő használatában mindezen „összetevőket” érintő közösségvállalás nyilvánul meg.

A lemez első része verbalitásra képtelen entitásokat szólaltat meg (mesél róluk, vizslatja őket); mindez a szépirodalom ökoköltészeti hullámát juttatja eszembe. (Annak, akit bővebben érdekel az ökolíra, ajánlom a Prae Kiadó A ránk bízott kert című magyar nyelvű antológiáját, amely éppen Cséfalvay albuma után egy hónappal, 2022 októberében jelent meg.) 

Az Europa például egy jégsapka vagy gleccser Jupiterhez és holdjaihoz intézett ódája. A szerző itt elhagyja az emberi elsődlegességet a környezet értelmezésében, melynek eredménye, hogy filozofikus tételmondatait (és kérdéseit) az emberi perspektíva helyett a horizontális természeti teljesség ideológiája (értsd: az ember nem magasabb rendű, mint az állat, növény, táj, stb.) mentén fejti ki. 

“We did everything right except for…: quality / except for: quantity. except for: intensity”

(“Mindent jól csináltunk, kivéve…: a minőséget / kivéve: a mennyiséget / kivéve: az intenzitást”). 

“So you think, because the dinosaurs lived earlier, we are smarter?” 

(“Szóval azt gondolod, hogy csak, mert ők korábban éltek, okosabbak vagyunk a dinoszauruszoknál?”) 

(Europa)

A lemezt egy „abruptio”, az Intermission osztja ketté. Ez a törés a dalszövegek versszerű megközelítésekor, az elbeszélő személyében és nézőpontjában is jól megmutatkozik. Az album második felében továbbra is a felvezetett természeti traumatizáltság bomlik ki, de már tisztán az ember nézőpontjából. Cséfalvayra jellemző módon az érzületek a „depi kontra happy” feszültségén futnak végig. A 8-12. sorszámú dalok egyszerre foglalják magukba a katasztrofális és visszafordíthatatlan környezeti helyzetértékelést, a szorongást és a gyönyörködést, vagy a játék lehetőségét a (megmaradt) tájban. Így a halál beállta előtt (Facing Death) a befogadó kap egy barátságos kikacsintást (menekülőutat, szusszanásnyi időt) az utópisztikus elmélyülés és a képzelőerő könnyedségébe:  

“With open eyes I meet the invisibles” 

(“Nyitott szemmel találkozom a láthatatlanokkal”)  

(Thanksgiving)

A Future Role of the Church in the Forthcoming Environmental Transformation hangzása összességében atmoszférikus és puha. Kellemes gitárjáték, ének, zsoltárszerű betétek. A zenei alapot majdnem mindenhol egyszólamú gitárpengetés vagy zongorajáték jelenti. A szerzeményeket az teszi eklektikussá, hogy az egyszerűségbe különös toldalékok vegyülnek: hangmutációk, mély mormogás, fejhangú magas tónusok, időnként mantra- és operabetétek. A hangjátékokat Cséfalvay igen erős és változatos szónikus jelenléte dinamizálja. 

A végkifejlet, azaz az utolsó, Facing Death című dal  egy musicalszerű kompozíció, amelyben a hallgató egy újabb alteregó, a kocsmába betérő magányos cowboy gondolatfolyamába nyer betekintést. És habár Cséfalvay a Waterdance-ben érzékletesen festi le a kortárs embert lefegyverző rettenetes szorongást („Its a dense dance / We cannot move”; „Ez egy sűrű tánc / Mozdulni sem bírunk”),  az album a cowboy sokszor ismétlődő felszólításával zárul, és végkicsengése értelmezéstől függően akár bizakodó is lehet: 

“Be brave! Be brave!” 

(„Bátorság! Bátorság!”)

Borítókép: Petra Rjabinin

A Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakán végzett 2021-ben. 2019-től a Trafó Kortárs Művészetek Háza munkatársa, 2020-tól a Trafó Archívum felelős szerkesztője.