Festékrétegek a fotón

Bodó Éva A részvétel látszata című kiállításáról

Bodó Éva olyan helyszíneket választ alkotói folyamata kiindulópontjául, amelyek jellemzően érzékelésünk perifériájára szorulnak, bár meglehet, hogy naponta elhaladunk mellettük: urbanizált környezetünk lepusztult, elhanyagolt terei. Dojem účasti (A részvétel látszata) című kiállítása, mely március 15-én nyílt a pozsonyi Közép-Európai Fotográfia Házában, olyan alkotásokat vonultat fel, melyek a fotó és a festészet eszközeivel gondolják újra ezeket a tereket.

Bodó 1979-ben született Dunaszerdahelyen, jelenleg Somorján él és alkot. 2022-ben végzett a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem festészet szakán. Több csoportos és önálló kiállítása volt Szlovákiában, Csehországban és Ausztriában. Jelenleg a kihasználatlan városi terek problematikája foglalkoztatja, A részvétel látszata pedig a második kiállítása, amelyet a témának szentel.  

Azonos téma, eltérő eszközök: a kiállítótérbe való belépéskor három nagyformátumú kép fogadja a látogatót – egy fotó, egy vázlatrajz és egy festmény.

A témát a Somorjához közeli Keszölcés község külterülete, egész pontosan a Duna felvízcsatornáját átszelő kompkikötő épülete nyújtja.

A monokróm fotó erős napsütésben készült, a tető éles árnyékot vet a falra, csakúgy, mint a környező betonoszlopok és az épületet körbefutó rácsszerű kerítés. Nincsenek itt emberek, sem élőlények, betont és kopár gyepet látunk csupán. A kép elhagyatottság és elhanyagoltság érzetét kelti a szemlélőben.

A fotó mellett elhelyezett fekete-fehér vázlatrajz mindössze az előbbi kulcselemeit ragadja meg. Markáns kontúrok jelzik az alkotó által lényeginek érzékelt elemeket. A létrejött vonalrendszer hosszan tartó latolgatás, válogatási folyamat lenyomata, mely során Bodó a kontúrvonalak közti összefüggéseket vizsgálja, miközben a realitás és a kép közötti kapcsolat lassanként halványulni kezd. 

A sorozat harmadik, élénk színekkel megfestett darabját szemlélve az absztrahálási folyamat következő lépéséhez érünk. Az alkotó számára ekkorra már kikristályosodott, melyek a legfontosabb vonalak – az ezek által behatárolt mezőket színes akrilfestékkel töltötte meg. A festményről teljességgel eltűnik a térbeli hatás, a hangsúly a vászon kétdimenziós felületére kerül. A sorozat előző két alkotásával ellentétben a képet a színek játéka uralja: Bodó olyan színeket használt, melyek a valóságban, a képek kiindulópontjául szolgáló helyszínen bizonyosan nem találhatóak meg.

A végeredmény egyfajta utópikus topográfia,

amely színhasználatával életet lehel az urbanizált környezet unalmas szürkeségébe. A művek konkrét és valós helyszínekből indulnak ki, az alkotót a városi vagy épp elvárosiasodott környezet kihasználatlan terei érdeklik. A festést megelőzően a fotográfia és a grafika, majd a digitális média is fontos szerepet töltött be alkotói folyamatában.

Bodó jelenlegi munkássága azokról a hatásokról tanúskodik, melyek az egyetemen érték. Ezt megelőzően alapvetően az absztrakt festészetre koncentrált, azonban egy meghatározó művészeti tapasztalat hatására a realitás felé fordult. Tanulmányai befejezését követően ez a második önálló tárlata, melyet a városi terek problematikájának szentel. Míg az előző (melyet Urban Voids címmel láthattunk a pozsonyi Čin Čin Galériában) a  munkafolyamatának végső produktumára, azaz a festményekre koncentrált, most a köztes szakaszokba, a művész alkotói folyamatába is bepillantást kapunk, úgy, hogy ezúttal a fotográfia kerül a középpontba. 

A fotográfia szerepe több szemszögből közelíthető meg Bodó munkásságában: egyrészt az alkotás eszköze, egyfajta kísérletezés, miközben a végcél továbbra is a festmény elkészítése marad. Ugyanakkor dokumentarista jelleggel is bír, hiszen a munkafolyamatot örökíti meg. Harmadrészt pedig önálló műalkotásként is értelmezhető.

Bodó Ivan Csudai műtermében tanult festészetet, ahol eszköztárát nagyformátumú festmények és intenzív színek határozták meg. Egy véletlen folytán jelentkezett be egy fotós tantárgyra, amely a városi terek témáját vizsgálta. Bodó számára ez a véletlen produktív impulzusnak bizonyult, hiszen a fotografikus szemlélet segített keretet adni a festményeinek, a fotó tárgya pedig a festmény témájába vetült át – az addigi teljes absztrakció helyét átvette tehát egy új, realitásból kiinduló látásmód.

Elsőként otthona, Somorja városi tereit kezdte felfedezni a fényképezőgép lencséjén keresztül. Minden egyes helyszínt alaposan feltérképez, a képeket mindig több nézőpontból készíti.

Figyelme leginkább lepusztult épületekre, ütött-kopott utcarészletekre összpontosul.

Somorján elsőként a város központját járta be, majd a periféria következett, később egyre távolabbi helyszínekre látogatott el, mint például a Duna-mente és a komp környéke (útvonalát nagyrészt a kijárási korlátozások határozták meg a pandémia idején). 

Először véletlenszerű, intuitív hozzáállásból építkezett, útjai során fokozatosan sajátította el a festő szemének addig ismeretlen szemléletet. A fényképezőgép lencséjén keresztül új összefüggésekre, új részletekre lett figyelmes –  hol egy korlát, hol az aszfalt struktúrája, hol a kerítés vagy épp egy lámpa körvonalai ragadták meg a figyelmét. Az így készült fotók a dokumentarista fotográfia jegyeit hordozzák: annak tanúi, hogy lakókörnyezetünk egyes részeit hogyan hanyagoltuk el; illetve a kihasználatlan közterek unalmáról, eseménytelen jellegéről árulkodnak.

Az így készült fotók egyrészt a grafikáknak és a festményeknek nyújtanak kiindulópontot, másrészt Bodó alapanyagként is használja őket a színekkel, struktúrákkal való kísérletezéshez, a fényképezőgép pedig az alkotói folyamat további szakaszainak dokumentációs eszközeként kap szerepet. Munkáinak létrejöttét hosszas kísérletezési eljárások határozzák meg: a fotópapírra nyomtatott fotókra festéket visz fel, olykor több rétegben is, az így kapott képeket újrafotózza –  ezzel az alkotásnak mintegy visszaadja a  fotográfiai jellegét, a műveket pedig egy ciklikus folyamatban helyezi el. Megint máskor áttetsző fóliára nyomtatja a képet, a fólia mögé előzőleg megfestett felületet helyez, mely átsejlik az áttetsző részeken, hogy a színek összefüggéseit tanulmányozza.

A tárlaton ezeknek a folyamatoknak lehetünk a tanúi. Bodó egyenes, geometrikus sávokban viszi fel a festéket a fotókra, de előszeretettel alkalmazza a szitanyomás technikáját is. Ezek a fotók nem széles látószögből készültek, inkább egy-egy részletre fókuszálnak –  például a keszölcési komp épületének elemeire, vagy a kerítés rácsozatára. Az alkotó a fotóra húzott szitán préseli át a festéket, hogy az így kapott képen a fotó részletei és a szitanyomat által kialakított festékstruktúrák összjátékát hozhassa létre. 

A szemlélőben felmerül a kérdés: vajon egy rozsdás kerítés vagy egy megrepedezett aszfaltcsík esztétikailag elfogadhatóbbá válik-e, miután az alkotó festékrétegekkel borítja be azokat a fotópapíron?

Bodó folyamatai aktivista hajlamról árulkodnak,

melyek azt sugallják, hogy az alkotó reménykedik, hogy a művészi alkotás impulzust adhat urbanizált környezetünkkel való kapcsolatunk újraértelmezéséhez.

A rétegzési folyamat nem csupán fizikailag megy végbe, hanem virtuálisan is – Bodó a munkafolyamat különféle stádiumaiban digitálizált alkotásaiból animált GIF-eket, azaz digitális mozgóképeket készít –,  melyeket egy vetítés keretén belül lehetett megtekinteni a kiállítás megnyitóján. A képeket úgy eleveníti meg, hogy a színek váltakozásával éri el a mozgás látszatát. Ez a digitális posztprodukciós folyamat elsődlegesen arra szolgál, hogy az alkotó a színskála lehetőségeit, az egyes színek kombinációit vizsgálja általa.

Bodó Éva kiállítása a fotográfia műfaji határait feszegeti.

Mivel az alkotó a festészetből indul ki, a fotográfiához olyan módszerekkel közelít, melyek elsősorban a festészetre jellemzőek. Munkafolyamata azonban több, mint formai játék: az alkotó környezetéhez való tudatos hozzáállásáról árulkodik. Az, amire Bodó rámutat, túlmutat az esztétikai kellemetlenségeken, hiszen környezetünk elhanyagoltsága, lepusztultsága mélyebb társadalmi problémákban gyökerezik. A kiállítás címe – A részvétel látszata – ezért ironikus kijelentésként értelmezhető, hiszen ha igazán cselekedni szeretnénk, akkor nem csupán a részvétel látszatát keltenénk.

Bodó Éva: Dojem účasti (A részvétel látszata), Közép-Európai Fotográfia Háza, Pozsony, 2023.03.15. – 2023.04.15.