Kis kagyló a kék pólód zsebében, vagy a Cejl egy darabja a hátsó zsebedben

Klára Fantová és Lucie Cimburková kiállításáról

A kiállítás megnyitója a 2023-as Brno Art Week programjának részét képezte, ami egy évente ismétlődő fesztivál, melybe a város összes művészeti intézménye bekapcsolódik, az állami múzeumoktól kezdve, a képzőművészeti iskolákon keresztül, az off-space galériákig. Az egy hetes esemény minden napján találni képzőművészeti fókuszú programokat, amelyek nem kizárólag a szakmának szólnak, hanem igyekeznek megszólítani a szélesebb közönséget is.

Klára Fantová (1997) és Lucie Cimburková (1998) kiállítása egy tengerparti vakáció, amire mindenki vágyik a hosszú tél után. Az alkotóknak sikerült egy olyan oázist teremteniük Brünn kulturális perifériáján, ahol mi magunk is sátrat vernénk, amíg beköszönt a nyár. Sajnos a kiállítás nem tart ki júliusig, de az idő, amíg itt üdülünk, talán elegendő lesz ahhoz, hogy kibírjuk a szeszélyes tavaszi időjárást. 

A két művész munkájában erősen tükröződik a színház és a film vizuális nyelve, az alkotók a művészet performatív aspektusaival, interakciót ösztönző elemekkel közelítenek a kiállításlátogatókhoz, így teremtve  meg egy alapvetően egységes, komplex alkotást.

A két barátnő ezzel a kiállítással szeretett volna emléket állítani egy 2016-os közös nyaralásuknak. A Tiny Little Seashell In The Pocket Of Your Blue Shirt címet viselő tárlat erről szól, egy nyaralásról és annak emlékéről, semmi többről. Nincs benne rejtett társadalmi mondanivaló, sem égető közéleti kérdésekre való reflexió, csupán napsütés és tengerpart, na meg elrejtett tokenek, amelyeket a szemfüles látogató az ideiglenesen, a kiállítás ideje alatt felállított bárban frissítőre cserélhet. Fantová és Cimburková épp ezzel a gesztussal szeretné eltörölni a határt a kiállítótér és a néző között, és arra buzdítani, hogy az utcáról belépve mi magunk is a kiállítás részévé váljunk: fedezzük fel, játsszunk vele, majd hagyjunk hátra egy emléket, búcsúzóul.

A kiállítótérbe lépve egy sátor szúr szemet, hívogatva a látogatót. Bunker ez, ahol megpihenhet, elbújhat, és élvezheti ennek a szokatlan nyaralásnak a hangulatát. A párnák között egy MP3 lejátszót és egy papírt találunk, rajta elkezdve a mindenki által jól ismert név-állat-város játék, ami csak arra vár, hogy befejezzük. A sátor a kiállítás kezdőpontjaként szolgál, viszont – az egyébként kis méretű – kiállítótér közepén fekszik, így vissza-visszatérünk hozzá, ahogyan a tengerparton leterített törülközőinkhez. Ezt öleli körbe a többi installáció: a tenger, a tengerparti város és az olcsó szállás, ahova épp csak az estéinket töltjük.

A tengerparti sarok fő eleme a kagyló, amit megtalálunk a földön, a falon, és a homokban elrejtve. A mi dolgunk, hogy kitúrjuk a homokból, hogy „hazavigyük”, és a szigorúan kagylóknak fenntartott fürdőszobai üvegedénybe helyezzük. A következő sarokban egy kosárt találunk, mellette üres képeslapok, benne pedig a „feladottak”. Innen mindenki magával vihet egy-egy képeslapot egy másik látogató emlékéről, a sajátjáért cserébe. A helyiség utolsó sarkában felfűzve lógnak a fahéjas csigák, amiket a kirándulás előtt sütöttünk, hogy biztos, ami biztos, legyen nálunk némi ennivaló arra az esetre is, ha a Google Maps instrukciói ellenére is eltévednénk. Fantová és Cimburková betekintést engednek egy meghatározó emlékükbe, ahol nincs szükségünk Uberre ahhoz, hogy A-pontból B-be jussunk.

A kiállítás tökéletesen beleillik a Cejla projektgaléria víziójába, amely inkluzív intézményként definiálja magát. A kiállítóterem helyén 2023-ig a SOLO offspace nevű galéria működött, majd annak megszűnésével a FaVU (Fakulta výtvarných umění Vysokého učení technického; Műszaki Egyetem Művészeti Kar) öregdiákjainak,

az intermédia és videó stúdió hallgatóinak lehetősége nyílt átvenni a helyszínt, így megalakulhatott a Cejla kollektíva. 

A Cejla egy öt fős csoportosulás, melynek tagjai: Kristýna Gajdošová, Barbora Ilič, Risto Ilič, Monika Rygálová és Tereza Vinklárková. A közösség nyílt célja egy olyan, vállaltan feminista intézmény fenntartása, amely decentralizálni kívánja a lokális művészeti és kulturális szférát, és része kíván lenni a nem-növekedési mozgalomnak. A galéria koncepciójának központi eleme maga a helyszín is: a Cejl, avagy a „brünni Bronx” (a név Zábrdovice városrészt jelöli, és nem a szerző névválasztásából ered; a helyiek számára az elnevezés egyfajta újraírása az eredetileg pejoratív kicsengésű névnek). 

A város ezen részének nincs a legjobb híre a helyiek közt, legfőképpen azért, mert itt tömörül a társadalmilag kirekesztett lakosság. A 20. század elején számos textilipari és egyéb üzem működött itt, amelyek többsége a zsidó polgárok tulajdonában volt. A második világháború alatt a zsidók kivándorlása és a holokauszt következtében a zsidó lakosság helyét a helyi németek vették át, akiket a háború után szintén száműztek a városból. Ezt követően a megüresedett épületekbe szlovákiai romákat telepítettek be.

Így mára a lakosság azon rétege lakja a környéket, akiről a többségi társadalom a legtöbb esetben nem akar tudomást venni.

Ez az underground jelleg azonban egyre többeket ösztökél arra, hogy épp a Cejlt válassza a különböző kulturális programok és terek otthonául: a cejli börtön (Káznice) épülete 2020-tól kulturális központként működik, 2011 óta évente rendezik meg a Ghetto fesztivált, itt székel a brünni Roma Múzeum, 2016-ban Kateřina Šedá kiadott egy „útmutatót” a környékhez Brnox Guide név alatt, illetve egy fotós instagram oldal is működik, ami igyekszik új szemszögből láttatni a környéket.

A Cejla a fenti példákhoz hasonlóan egy közös teret biztosít, ahol az egyetemista hallgató, a műszakjából hazatérő munkás, és a tíz éves gyerek ugyanolyan befogadói lehetnek az adott tárlatnak. Amit az állami és kereskedelmi intézmények – bármennyire is tűzik zászlójukra az inkluzivitást – nem feltétlenül tudnak megteremteni (legalábbis az én tapasztalatom szerint).

A Cejla célja, hogy a legfiatalabbaknak is értelmezhető kiállítási programot biztosítson.

A Tiny Little Seashell In The Pocket Of Your Blue Shirt kísérőprogramja például az volt, hogy a gyerekeknek lehetőségük volt megfesteni a saját művészeti alkotásaikat, amiket aztán a kiállítás zárónapján ki is állítottak. A megnyitóra a környékbeliek, gyerekek és felnőttek egyaránt úgy tértek be, mintha a galéria már hosszú évek óta az életük része lenne. Nagyon friss intézményről van szó (hivatalosan 2023. február 22-én nyílt), de ez a közvetlenség, ami a kiállítóteret meghatározza, lehet, hogy egy-két év múlva a környék kulturális törzshelyévé teszi a Cejlát. 

Bár Fantová és Cimburková kiállításának nem célja az érzékenyítés, az ide betévedők fülében sikeresen elülteti a bogarat, hogy legyen szó akár osztály-, akár nyelvi vagy kulturális különbségekről, mégsem létezik mi és ők. Bármilyen viszonyban is áll egy adott kisebbség a többségi társadalommal, a Cejlához hasonló terek ezt a szakadékot szűkíteni igyekeznek. A Cejla ezt azzal éri el, hogy ingyenesen látogatható, amivel megszűnik a pénzügyi akadály, de ami talán a legfontosabb, hogy nem úgy akarja a kortárs képzőművészetet prezentálni, hogy azt csakis azok tudják értelmezni, akiknek megfelelő háttere van, például egy absztrakt kifejezésekkel túlzsúfolt kurátori szöveg értelmezéséhez. 

Brünn hemzseg a Cejlához hasonló, alulról szerveződő galériáktól,

amelyek főként, sőt, legtöbb esetben csupán pályázatokból tartják fenn magukat. Ez a jelenség nem újkeletű, a városban 2009-től megfigyelhető a vitringalériák és egyéb off-space helyek létrejötte, amelyek mind ugyanezen az elven működnek. A pandémia során újabb galéria-alapító hullám következett, amely egyfajta reakció volt az aktuális bizonytalanságra, a kiállítási akadályokra, illetve a pályakezdők nehézségeire, legyen szó teoretikusokról vagy képzőművészekről.

Az ilyen alternatív terek továbbá sokkal jobb helyszínként szolgálnak az interakción alapuló alkotások számára, mivel a néző nem érzékeli őket olyan sterilnek, ahogyan például egy white cube tér hatni tud. Így a látogató hamarabb mer aktív résztvevőként és nem csak szemlélőként mozogni a művek között.

Nincsenek kordonok, üvegfal, vagy a sarokban ülő teremőr,

aki rászól az emberre, ha túl közel megy egy kiállított tárgyhoz. A szociális különbségek relevanciája is halványulni látszik, eltűnik a műalkotást körülölelő pátosz, ami elválasztja azt a nézőtől. 

Fantová és Cimburková kiállítását nem megérteni vagy interpretálni kell, hanem befogadni, részt venni rajta. Olyan találkozást tesznek lehetővé a művészettel, ami sok esetben valóban a pályakezdők privilégiuma. A művészetnek nem szabadna elérhetetlennek lennie, sem fizikailag, sem értelmezhetőségében, és ez a kiállítás épp azt az üvegplafont volt képes áttörni, ami sokszor a kortárs képzőművészet és a publikum között húzódik. Tette mindezt azzal, hogy egy-két órára kikapcsolódást biztosított az ide betévedőknek. A kiállítás „csak” egy nyaralás és annak emléke, de azzal, hogy a szemlélők (gyerekek és felnőttek egyaránt) maguk is interakcióba léptek a művekkel, ők maguk is a részévé váltak ennek a nyaralásnak. Így a már említett becserélt képeslapon kívül egy újabb emlékkel térhetünk haza, amire még sokáig emlékezni fogunk.

Klára Fantová – Lucie Cimburková: Tiny Little Seashell In The Pocket Of Your Blue Shirt (Apró kis kagyló a kék pólód zsebében), (kurátorok: Kristýna Gajdošová, Barbora Ilič, Risto Ilič, Monika Rygálová, Tereza Vinklárková), Cejla, Brünn, 2023. 02. 22. – 2023. 03. 08.