Hívj, ha szükséged van rám

Beszámoló a 2022-es Oskár Čepan-díjasok kiállításáról

2023. február 23-án tartották meg a pozsonyi Kunsthalleban a 2022-es Oskár Čepan-díjasok Call Me if You Need Me című kiállításának megnyitóját. A pályázó 57 képzőművész közül a nemzetközi zsűri öt művész – Lenka Adamcová, Peter Kašpar, Monika Pascoe Mikyšková, Michal Mitro és Ján Skaličan – pályaművét választotta ki, amelyek 2023. május 15-ig megtekinthetőek a Kunsthalle épületében. A nemzetközi bizottság tagja volt Aaron Cezar (a londoni Delfina Foundation alapítója és igazgatója), Amira Gad (a Light Art Space Berlin igazgatója), Edith Jeřábková (a PLATO Ostrava vezető kurátora) és Lilia Kudelia (a New York-i Residency Unlimited vendégkurátora).

Az Oskár Čepan-díjat 1996-ban alapították a Trust for Mutual Understanding alapítvány kezdeményezésére, a mai nevét pedig egy szlovák művészetteoretikus, Oskár Čepan (1925-1992) után kapta 2001-ben.

A pályázat a kortárs alkotók támogatását szolgálja, ugyanakkor célja a kortárs képzőművészetről szóló diskurzus ápolása, ahogyan a befogadó közeg tágítása is.

A pályázat nyitott, és nem korlátozódik konkrét médiumra, az egyetlen kritérium, hogy a pályázó 40 év alatti legyen. A díj a nemzetközi Young Visual Artists Awards-hálózat része, amelyet Közép- és Kelet-Európa országaiban szerveznek. 

A kurátori szövegből kiderül, hogy a kiállítás elsősorban egy olyan, – kortárs tapasztalatainkra reflektáló – bizonytalan és újszerű helyzetben hivatott navigálni, amely tele van elvárásokkal és az abból fakadó nyomással. A cél ezért az volt, hogy az elavult folyamatokat átalakítsák, és magát a pályázati-díjazási eljárást is más irányba mozdítsák el.

Egy olyan intézményi keretben, amelyben a teljesítmény és a termelékenység alapköveivé váltak a művészeti rendszer fenntartásának, a zsűri úgy döntött, hogy ezt a paradigmát megtörve, idén először nem választ nyertest.

Arról, hogy a New York-i rezidencia programban ki vehet majd részt az öt nyertes közül, sorsolás dönt majd, amelyre 2023. május 15-én, a kiállítás utolsó napján kerül sor a Kunsthalleban.

A felsorakoztatott művészek nem a kulturális termelés produktumai, hanem annak résztvevői, akik különböző módon szemléltetik érzéseiket, ugyanakkor egyikük sem fél ennek folyamataként elmerülni a saját belső világában. Ahogy a kiállítás kurátora, Ema Hesterová is írja: „Nagy darabokat tárnak elénk önmagukból, hogy megmutassák, a világot másképp is érzékelhetjük, mint ahogyan megszoktuk; ugyanis annak nincs egyetlen és helyes értelmezése. Emlékeztetnek, hogy ne csak arra hagyatkozzunk, amit látunk, hanem arra (és főleg arra), amit érzünk“.

Lenka Adamcová Hunt on Unknown Species című installációjának központi eleme a hang, amely a korlátozott térbeli mozgással együtt erős érzelmi munkának teszi ki a látogatót. A tér egy folyosó, ahova egy bohóc száján keresztül lehet egyesével belépni: a hely, vagy épp annak hiánya már eleve frusztrációt kelthet, de a fény- és hangjátékkal a szorongást csak tovább mélyíti. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet, erősen ajánlott elidőzni az installáció falain belül. Mire a látogató túltelítődne negatív érzelmekkel, felvillan a fény, elhalkul a zaj, és a néző maga is eljuthat a saját démonaival való megküzdéstől a megnyugvásig.

Ján Skaličan munkája nem kevésbé aktuális témára reflektál, mint a klímaváltozás. Temporality as a Perspective című helyspecifikus (fotó, hang és egyéb médiumokból álló) installációja a kiállítás egészében szigetként/oázisként funkcionál. Ugyanakkor míg a való életben az oázis a reményt szimbolizálja, Skaličan műve nem ezt közvetíti. Helyette a természeti környezetünk változásait, illetve az emberi tevékenység behatásait dokumentálja. A falon látható, kivilágított térképen a bősi vízerőmű és az ahhoz tartozó Új-Duna meder (azaz a betonból épített műfolyó) látható, a filmen pedig vélhetően ugyanez a táj (azaz a felső-csallóközi Duna-táj). Néhol az eredeti meder természeti diverzitása (pontosabban: ami ebből megmaradt), néhol a betonmeder habzó vize. Hesterová leírása alapján a látogatónak lehetősége nyílik realizálni a kárt, amit társadalmilag okoztunk, és arra ösztönöz, hogy felocsúdjunk, illetve magunk is felkészüljünk rá, hogy a természet úgyis visszaveszi majd, amit mi nem voltunk hajlandóak visszaadni.

Michal Mitro audovizuális installációjában Adamcovához hasonlóan szintén a hang- és fényelemekkel hat a nézőre. A SAD Light Therapy, ahogy az a kurátori szövegből kiderül, a szezonális affektív zavarra (seasonal affective disorder) reagál. Ez az állapot akkor jelentkezik, amikor a téli hónapokban az ember nem kap elegendő napfényt, ami aztán hatással van az egyén hangulatára. A néző egy fülhallgató segítségével kényelmesen elhelyezkedhet az intenzív fehér fényt kibocsátó lámpa előtt. Mitro terapeutikus tere a kiállítás közepén található, ahol a látogató megpihenhet, ha túltelítődött a vizuális hatásokkal, vagy ha olyan helyre vágyik, ahova elmenekülhet a külvilág elől.

Monika Pascoe Mikyšková alkotásainak fő inspirációja és témája a természet. Ez már az előtérben vetített portréfilmből is kiderül, amiben a művész a természettel való kapcsolatáról mesél. Munkáiban viszont nem mimetikus természeti motívumok köszönnek vissza, sokkal inkább absztrahált formák, amelyek ezeket idézik. Pascoe Mikyšková Vnímať bielu (Érzékelni a fehéret) című sorozata egy újfajta interpretációja a természet arculatának, aminek kidolgozásában részt vettek a hallás- és látássérült gyerekeket foglalkoztató Červenice-i iskola diákjai is. A gyerekekkel való együttműködés így egy újabb síkot nyit a felsorakoztatott művek értelmezéséhez. Hesterová szerint Pascoe Mikyšková művei azt az élményt idézik, amikor az erdőt járjuk. A néző feladata ebben az esetben ugyanaz, mint a művész munkásságának, azaz, hogy a kiállított rajzokat és plasztikákat ne a szemével érzékelje, hanem teljes testével és lelkével.

Peter Kašpar Kunsthalleban megjelenő Sonic Coding című alkotása egy 3D videóanimáció, ami első pillantásra valami egészen másnak tűnik. Kell pár pillanat, mire a néző felfogja, hogy nem élő dolgokat, hanem gépileg alkotott alakokat és tárgyakat lát. A tizenöt perces animációban látunk graffitit, DJ-pultot, hip-hop táncost és rappert, miközben a videót meditatív zene kíséri. Ez a képi és hangi ellentmondás annyi kérdést és érzést szülhet, ahányan részeseivé válnak az élménynek. A kurátori szövegből kiderül, hogy a mű a szlovák rap szcénát érintő kérdéseket tematizálja, de a videót nézve ugyanígy felmerül az a kérdés is, hogyan válik kapitalista termékké a kultúra, a művész és a művészet. Ez a kérdésfelvetés pedig nemcsak a kiállító művészeknél, de a kiállítás teljes koncepciójában és a díjazás megváltozott menetében is tetten érhető. Ilyen értelemben pedig a bemutatott művészek tökéletesen eltalálták azt az aktuális érzelmi hálót, amiben legyünk akár művészetfogyasztók, akár nem, mindannyian élünk.

A 2022-es év Oskár Čepan-díjasainak kiállítása (kurátor: Ema Hesterová), Kunsthalle, Pozsony, 2023. 02. 23. – 2023. 05. 15.

Borítókép: A 2022-es Oskár Čepan-díj jelöltjei (fotó: Karina Golisová)