Saját utakon

Recenzió Kiss-Szemán Zsófia: Jaszusch Antal – Égi vándorok című monográfiájáról

Kiss-Szemán Zsófia 2017-ben szlovák nyelven megjelent, igényes kivitelezésű monográfiája egy olyan művészéletmű összefoglalását adja, amely az Osztrák-Magyar Monarchiában vette kezdetét, és Csehszlovákiában bontakozott ki. A szerző ezzel a Jaszusch Antal (1882-1965), szlovák változatában Anton Jasusch^[1] kassai festőművészről szóló munkájával a közép-európai művészettörténet adósságát törleszti. A kötet a Pozsonyi Városi Galériában 2007-ben bemutatott Jaszusch-kiállításhoz kapcsolódik, amelyet még ugyanebben az évben a kassai Kelet-szlovákiai Galériában is bemutattak.

Az első, és Kiss-Szemán Zsófia kötetéig az egyetlen Jaszusch-monográfia 1966-ban jelent meg Tomáš Štrauss tollából. Az előbbihez képest Štrauss munkája személyesebb, hiszen ő még ismerte Jaszuscht, és vele együtt dolgoztak a könyvön is. Emiatt a szerző nem végzett alapos forráskutatást, helyette a művész elbeszélésére támaszkodott. Kellő forráskritika hiányában így kerültek a szövegbe az akkoriban elterjedt mítoszok is, amelyeket Jaszusch ugyancsak előszeretettel táplált. Ehhez képest Kiss-Szemán kizárólag levéltári kutatásra és szakirodalomra alapozta monográfiáját, amely így kellő távolságból mutatja be a művészt.

A kötet szerkezete

A monográfia négy fő fejezetből tevődik össze. Az első fejezet a bevezető, melyben a szerző a kassai modern művészet jellegzetességeit, illetve Jaszusch abban betöltött szerepét taglalja. Emellett bemutatja a kor történelmi kontextusát és annak Jaszusch művészetére gyakorolt hatását.

A második fejezetben, amely további alfejezetekre oszlik, ismerhetjük meg Jaszusch munkásságának részleteit. Kiss-Szemán az életművet nem időrendben, hanem témák szerint tárgyalja, ugyanis a témák többsége minden alkotói periódusban visszatér. A harmadik fejezet foglalja össze a kassai művész életútját. Ehhez a szerző a levéltárakban talált dokumentumokat és fotókat hívta segítségül, melyek a kötetben is helyet kaptak. Külön kiemelendő az a géppel írt, egyoldalas önéletrajz, melyet maga Jaszusch írt, és az aláírása is szerepel rajta. Ez utóbbi értékes forrásdokumentum arra nézve, hogy az akkor majd nyolcvanéves művész hogyan tekintett vissza életútjára.

A monográfia komplexitását az ugyancsak ebben a fejezetben megtalálható, Kiss-Szemán által Jaszusch művészetéről 1909-1925 között megjelent újságcikkekből összeállított rész is növeli. Az olvasó számára ez azért különösen érdekes, mert a cikkek által ízelítőt kaphat a festő műveiről folytatott, sokszor szenvedélyes diskurzusból. A fejezetet Jaszusch irodalmi műve zárja: A szellem komédiája című háromfelvonásos dráma.

Egy festőművész a történelem forgatagában

A kötet egyik fő jelentősége, hogy a szerző a művész életművét a szlovák, a magyar és a közép-európai művészettörténeti keretek között egyaránt megvizsgálja. Rámutat Jaszusch Antal munkásságának a magyar művészeti kánonból való hiányára, és a szlovákba való késői beillesztésére. Mindezt a Jaszusch élete során megélt történelmi és társadalmi változások viszonyában teszi átláthatóbbá az olvasónak.

A könyvben megismerkedhetünk a kassai modern művészet sajátos jellegével, amelynek köszönhetően Jaszusch Antal munkáit és életét is jobban megérthetjük. E közeg legfontosabb jellemzői közé tartozott a társadalmi nyitottság, a multinacionalitás és a városias kultúra.

Kassa 1920 után a magyar művészeti élet egyik perifériájának számított. Ahogyan arra György Péter esztéta is rámutatott, az ilyen perifériák egyik előnye az volt, hogy egyrészt közel voltak Magyarországhoz, másrészt az itteni művészek számára az utódállamokban létrejött művészeti mozgalmakhoz való csatlakozás is lehetővé vált.^[2] Kassán a 20. század 20-as éveiben, amikor Jaszusch művészete igazán kibontakozott, kedvező feltételek adódtak a modern és az avantgárd térnyeréséhez, és a város sajátos alkotói közege jó táptalajt biztosított az új művészeti irányzatok, mozgalmak számára.

A kassai modernitás egyediségén kívül Jaszusch művészeti eszköztárát a kor vívmányai, valamint az emberek mindennapjainak rohamos változása is formálták. A modernizáció, az urbanizáció, az ipar- és az infrastruktúra-fejlesztés, a villamosítás, valamint az út- és vasútépítés jelentősen befolyásolták az emberek életmódját és gondolkodását. Ezek tükrében nem véletlen, hogy a kassai modern művészet legtipikusabb témái a városi ember hétköznapjaiból származtak, és feltűntek rajtuk az ipari fejlődés és az építkezés szimbólumai (hidak, gyárak stb.). Újdonságnak számítottak a sporttal kapcsolatos témák is, hiszen a művészek között is voltak lelkes sportkedvelők (Jaszusch például a labdarúgást szerette különösen).

A fenti példák is mutatják, hogyan sarjadhat ki a társadalomban lezajlott változásokból egy-egy téma, amelyek pedig az emberek új gondolkodásmódjának ágyaznak meg. A kassai modernista művészek munkáiban ez úgy mutatkozott meg, hogy addig tabunak számító témákhoz nyúltak: egyre nagyobb teret kapott a rútság és a különösség esztétikája, és a hangsúly a művész személyes tanúságtételére, valamint a személyes látásmódja által átalakított képre helyeződött át.

Ilyen közegből indulva hozta létre Jaszusch művészetének sajátos jellegét. Kassai kortársaihoz hasonlóan rá is hatottak a müncheni és a párizsi posztimpresszionista törekvések (többek között Paul Gauguin vagy a francia naturalizmus), és bár munkáin sok olyan elem is fellelhető, amely a modernre, az avantgárdra, az expresszionizmusra, a futurizmusra vagy a szecesszióra jellemző, követendő példaképet mégsem talált. Pályája kezdetén, 1905 és 1907 között a magyar művészeti szcénába kezdett el beilleszkedni, sőt, még kezdeti sikerek is érték, azonban a magyar kritika egy részének művei túl radikálisak és újszerűek voltak.

Kiss-Szemán szándékosan kerüli a Jaszusch művészetével párhuzamba hozható alkotók felsorolását, azonban néhány inspirációs forrást mégis kiemel. Említésükkel arra mutat rá, hogy Jaszusch művészetének kialakulása, annak minden különcsége ellenére, mégsem izoláltan történt. A magyar művészek közül az egyik legfontosabb hatásként Rippl-Rónai Józsefet és Mednyánszky Lászlót említi. Ez utóbbi különösen Jaszusch tájképfestészetére volt nagy hatással. Rippl-Rónai jelentősége pedig abban rejlett, hogy pályája kezdetén a kassai művész figyelmét a korabeli párizsi művészeti áramlatok felé terelte. Jaszusch ekkor figyelt fel Paul Cezanne-ra, akinek Párizsban a kassai festőművész látogatásával egyidőben, 1907-ben volt a nagy visszhangot keltő posztumusz kiállítása. A francia mester hatása Jaszusch munkáin a kompozíciós összetételeken és a szürkés-kékes koloritok jelenléte által fedezhető fel.

Jaszusch végül 1908-ban végleg visszatért Kassára, azonban nem sokkal később, az első világháború kitörésével katonának vonult be, a kassai művészeti élet vérkeringéséből ezáltal hosszú évekre kiesett. A hadifogságból visszatérve úgy vetette bele magát a munkába, mint aki be akarja hozni az elvesztegetett éveket. A felgyülemlett élmények, érzések és gondolatok termékenyen befolyásolták művészetét. Újszerű szemlélete és képi világa ezekben az években bontakozott ki, és ezzel kezdetét vette művészetének legkreatívabb és legkimagaslóbb korszaka, mely egybeesett Jaszusch szimbolista képciklusainak megszületésével.

Az egyik ilyen képciklus például a Jaszusch által írt A szellem komédiája címet viselő színházi drámájával hozható összefüggésbe, amit Madách Imre Az ember tragédiája című műve ihletett. A tíz darab hatalmas vászonból álló sorozatot 1922-ben kezdte el festeni, és központi témája az ember szerepének és helyének keresése volt a világban. A dráma közelmúltig lappangó kéziratát Kiss-Szemán sikeresen kutatta fel, és segítségével a képciklus egyes alkotásait is sikerült azonosítani. Mivel a kézirat a kötetben is szerepel, az olvasó is megbizonyosodhat Jaszusch sokoldalúságáról.

A háború utáni évek felfokozott munkatempója meg is hozta gyümölcsét, hiszen 1924-ben Jaszusch több önálló kiállítással is bemutatkozhatott, immár Csehszlovákiában. Először Kassán, majd a megszokott közegből szándékosan kikacsintva, Pozsonyban is. A tárlatok az addigi munkásságát összegezték és alkotásainak legjavát vonultatták fel. A reakciók azonban nagyon ellentmondásosak voltak. Pozitív értékelést főleg a kassai közönségtől kapott, hiszen, ahogy említettük, a modern és az avantgárd művészet ebben a közegben már nem volt ismeretlen. Jaszuschra olyan művészként hivatkoztak a helyi lapokban, mint aki a háború utáni ember idealizálástól mentes tükrét állította fel. A siker mértékét jól mutatja, hogy a kassai kiállításról maga Ignotus is elismerően írt, akinek írásai a Kassai Naplóban rendszeresen jelentek meg.

 A pozsonyi közönség ezzel ellentétben felháborodással és meg nem értéssel reagált Jaszusch munkáira, és a kiállítás körül élénk vita alakult ki, mely a művek moralizáló témáján túl Jaszusch magyar nemzetisége és germán gyökerei körül zajlott: ebből kiindulva a szlovák kultúra számára idegenként állították be. A szenvedélyes diskurzus emellett a férfi-női viszony ábrázolásának tengelyén mozgott. A diskurzus kiéleződése állt amögött is, hogy Jaszusch drámáját a Szlovák Nemzeti Színház végül mégsem mutatta be. A pozsonyi kiállításra adott negatív vélemények sokaságában azonban feltűnt egy-egy pozitív kritika is, köztük Gwerk Ödöné, akinek 1924-1925-ben készült képein egyértelműen felfedezhető Jaszusch Antal hatása.

Bár a Jaszusch munkásságáról folytatott szakmai diskurzust összefoglaló fejezet szokatlan módon a könyv közepén található, külön kihangsúlyozandó, hogy a szerző a korabeli szlovák és magyar sajtó reakcióit egyaránt szerepelteti. Az olvasó előtt így kirajzolódhat az első világháború utáni utódállamok állampolgáraivá vált, kisebbségbe került magyar nemzetiségű művészek sajátos szerepe és kettős megítélése, sehova sem tartozása. Jaszusch művészete ezt úgy sínylette meg, hogy a pozsonyi kiállítást követő reakciók hatására a regionális jelentőségű művész kategóriájába sorolták be, a szlovák művészettörténeti kánonba pedig csak az 1990-es években került bele. Ezzel egy időben a magyarországi művészettörténet sem talált neki máshol helyet, csak a határon túli művészet kategóriájában.

Mindezek ellenére Jaszusch tagadhatatlanul a kassai modern művészet kulcsfigurájának tekinthető, amit Kiss-Szemán Zsófia róla szóló monográfiája sokoldalúan mutat be és támaszt alá. Habár egyértelmű követőket nem mondhat magáénak, művészetének egyedi, saját útját járó jellege máig inspirációs forrásként szolgálhat.

Kiss-Szemán Zsófia: Jaszusch Antal – Égi vándorok (Anton Jasusch – Pútnici nebies), Pozsony, Pozsonyi Városi Galéria, 2017, (szlovák nyelvű kiadvány)

Kiss-Szemán Zsófiával a Gwerk Ödön-kiállításról készült videónk itt megtekinthető.

---

^[1] Bár a kötetben a művész vezetékneve több változatban is szerepel, az alábbiakban a név magyar formáját, a Jaszusch-változatot fogom használni.

^[2] György Péter: Az elsikkasztott forradalom. In: A valóság, 29. évf. 8. sz., 1986, 68. old.