Sárral festett valóság, klasszikusok diaképekről és Vajda Lajos-inspirációk

Beszámoló a 2022-es Barcsay-díjasok kiállításáról

A 2022-es Barcsay-díjakat M. Kiss Márti és Szabó Franciska festőművészeknek, valamint Krizbai Gergely (Krizbo) képzőművésznek ítélték oda, az ünnepélyes díjátadásra 2023. január 26-án került sor a szentendrei Új Műhely Galériában. Ezzel egy időben pedig megnyitották a díjazottak alkotásaiból álló kiállítást is, amely március 3-ig látogatható.

Barcsay Jenő (1900-1988) a 20. századi magyar festészet egyik ikonikus alakja, a konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége volt. Az erdélyi születésű festő 1929-től kötődött Szentendréhez: kezdetben a nyaranta megrendezett művésztelep vonzotta a Duna-parti városba, majd később házat is vásárolt ott. 1945-től tanított a Képzőművészeti Főiskolán, ahol az anatómia és a szemléleti látszattan professzora lett. Művészeti anatómia című, klasszikussá vált könyve idén ünnepli megjelenésének 70. évét, amelynek sikerét talán nem is az bizonyítja leginkább, hogy tizenhét nyelvre lefordították és külföldi egyetemeken tankönyvként használják, hanem sokkal inkább az, hogy a művészeti oktatásban a mai napig alapműnek számít. Barcsay életművében tehát ugyanolyan jelentős szerepet töltött be a progresszív festői tevékenység, mint a klasszikus művészeti anatómiával összefüggő munkásság.

A Barcsay-díj 1988-as halála után egy évvel húga, Barcsay Erzsébet kezdeményezésére jött létre. Az évente odaítélendő elismerés hagyományát a jogörökös Kónya-házaspár vitte tovább a Szentendrén alapított Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvánnyal. Az alapítvány egyik kiemelt célja a Barcsay-életmű gondozása mellett a fiatal tehetségek felismerése és támogatása.

A díjra a már végzett, 35 év alatti (határon innen és határon túli) magyar képzőművészek pályázhatnak minden évben.

Az alkotóknak nem kell feltétlenül kötődniük Barcsay absztrakt művészeti látásmódjához. A díjakat olyan pályakezdő, fiatal művészeknek ítélik oda, akiknek alkotásai méltó módon idézik és őrzik Barcsay Jenő szellemiségét, valamint a művészet iránt tanúsított alázatát. A kuratórium évente három díjat oszthat ki, az ünnepélyes átadót pedig mindig Barcsay Jenő születésnapjához, azaz január 14-hez közeli időpontban rendezik meg.

2022 végén csaknem harminc pályázatból válogathattak a kuratórium tagjai: Aknay János, Bereznai Péter és Baksai József képzőművészek, valamint Kónya Ferenc Barcsay-jogörökös, illetve Feledy Balázs művészeti író, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az idei három díjazott egészen eltérő karakterrel rendelkezik, a kiállított munkák nem is különbözhetnének jobban egymástól. 

A csallóközi származású M. Kiss Márti igazi organikus festő, képein életörömtől telítve fonódik össze a természet és az ember. Az Új Műhely Galériában olyan képeket láthatunk tőle, melyeknek témája a művész közvetlen környezete, otthona. A kiállításon az elmúlt időszak anyagkísérletének lehetünk tanúi, ahol a szintetikus anyagok (akril, ragasztó) használata mellett már feltűnnek a természetes anyagok (természetes pigmentek és kötőanyagok, sár, olaj) is. Ez talán visszavezethető M. Kiss azon törekvésére, hogy művészete hiteles és önazonos legyen. „Festészetem a hitelességre törekszik. Ez a témában is megmutatkozik, mert a családtagjaim élettereit ábrázolom, az olyan tipikus szituációkat, amelyek úgy érzem, önmaguk reprezentálásán túl is sokat elárulnak az emberi kapcsolatokról, az emberi munka és időtöltés természetéről. A képeken hangsúlyos szerepet kapnak az ember és természet összefonódó, elválaszthatatlan együttélései” – nyilatkozta a művész a kiállításhoz készült brossúrában. 

Novotny Tihamér M. Kiss festészetét egyenesen a kortárs identitásfestők közé emeli Birkás István, Somogyi György vagy Bukta Imre mellé (írása a Kortárs folyóirat 2023/02-es számában olvasható). Életképein az ábrázolt valóság elemeire hullik szét, de a kép mégis a megbonthatatlan egész és kiegyensúlyozottság benyomását kelti. Például a Dinnye evés (papa és Bálint) című, 2021-es festmény emberalakjainak fotószerű realisztikussága éles ellentétben áll a nagy ecsetvonásokkal vászonra vitt eleven színkavalkáddal. Anyu eteti a kiskacsákat (2022) című festménye is egy mindennapi jelenetet ábrázol:  jó példa arra, hogy a művész azt festi le, amit lát, nem többet, nem kevesebbet, ám a képről mégis árad a hamisítatlan elfogadó szeretet az ábrázolás tárgya iránt, amint az a Bőségben a szeretet (2022-2023) című képen is érződik.

A budapesti Szabó Franciska festményei már sokkal inkább távolságtartásról tanúskodnak, tanulmányszerűek. A művész 2009-ben már elnyerte a Barcsay-jutalmat, amelyet olyan, tanórákon kívüli munkákra adtak a Képzőn, melyek kapcsolódnak a Barcsay-hagyományhoz, az anatómiai emberábrázoláshoz. A mostani kiállításon a Diák a művészettörténetből című sorozatának festményei láthatók, amelyek a korábban a művészettörténet-oktatásában felhasznált, de aztán elszíneződött, roncsolódott diaképek alapján készültek. Tehát a valóság ábrázolása itt sokszoros áttételen megy keresztül; míg Munkácsy, Rubens, Velázquez híres képei új kontextusba is kerülnek. Mintha csak Horatius Ars poeticájának sorait visszhangoznák: „Rég-ismert anyagot joggal mondhatsz magadénak, / csak ne időzz hosszan – taposott úton toporogva, / s szórul szóra ne is visszhangozz régi regéket” (Bede Anna fordítása). 

Szabó Franciska művészete ugyanis a figurális, látványhű festészet hagyományaihoz kapcsolódik. Ám a leselejtezett, kifakult diákon olyan részletek kerülnek fókuszba, amelyek az eredeti alkotásokon talán nem, ráadásul a „kivágással” alapvetően egy új kompozíció, ezáltal pedig egy új alkotás jön létre. Festményein leginkább a fény-árnyék dinamikájára helyezi a hangsúlyt. 

A Diák a művészettörténetből sorozat darabjait értelmezhetjük tisztelgésnek a nagy mesterek előtt, másrészt túl is lép a festészet hagyományos témáin azzal, hogy roncsolódott, elszíneződött diákat fest meg.  

Krizbai Gergely (Krizbo) képzőművész munkáinak összefoglaló címe: Széthulló világok között. A szentendrei kötődésű művész e címválasztással tudatosan játszik rá Vajda Lajos 2018-as nagyszabású, Világok között című életmű-kiállítására, amely a szentendrei Ferenczy Múzeumban volt látható. 

Vajda munkássága bevallottan hatott a fiatal alkotó művészetére: „A vonalrajzos fogalmazási mód, az egymást keresztező motívumok kölcsönhatásai és a montázselmélet fontos inspirációim” – nyilatkozta a kiállításhoz készült kiadványban. Azonban nemcsak Vajda Lajos, hanem a közelmúlt eseményeinek hatása is egyértelműen érzékelhető a Széthulló világok-sorozat darabjain. A koronavírus-járvány, a szomszédunkban dúló háború ugyanúgy, mint a mesterséges intelligencia térnyerése és beláthatatlan hatásai. 

Krizbai Gergely festményein a külvilág gyakran fenyegető, ijesztő, amit az egyén nem élhet túl, csak darabokban: ahogy Ady írta, „Minden Egész eltörött”. Az egyén kicsivé és jelentéktelenné válik, nekem legalábbis ezt sugallják az arctalan, minden egyedi vonást nélkülöző monokróm figurák. Krizbo képei mintha azt a kortárs tapasztalatot tükröznék, miszerint az ember befolyással, hatással van a környezetére, nemcsak lokális, hanem akár globális szinten is, mégsem képes mindent az irányítása alatt tartani.

A 2022-es év Barcsay-díjasainak kiállítása, Új Műhely Galéria, Szentendre, 2023. 01. 26. – 2023. 03. 03.

Címlapkép: M. Kiss Márti festményeinek részletei a Barcsay-díjasok kiállításán (fotó: Csákvári Zsigmond)