Súlyos kérdések egy nyári fesztiválon

A 2023-as Pohoda képzőművészeti felhozatala

Az 1997-ben indult trencséni Pohoda eleve kitűnik az általam eddig látogatott fesztiválok közül azzal, hogy a szervezők nem csupán zenei fesztivált nyújtanak a közönségnek (bár nem kérdés, hogy nagyon erős és minőségi zenei repertoárral dolgoznak). A Pohoda elsősorban egy összművészeti fesztivál, tehát a rendezvény színházi, irodalmi és persze képzőművészeti programokban is gazdag.

A 2023-as képzőművészeti programok helyszíne, a fesztivál struktúrájához igazodva a Visual Stage nevet viselte, ami a többi színpaddal ellentétben nem egyetlen helyszínt jelölt. A képzőművészeti alkotások elszórva jelentek meg az egész fesztivál területén, a látogató csak úgy belebotlott egy-egy műbe. A különböző helyszínek elhelyezésében nem ismerhető fel tudatosság, bár voltak olyan művek, amelyek organikusan illeszkedtek más terekhez, például Németh Kristián LMBTQ-kérdéseket érintő kiállítása a Tepláreň^[1] mellett volt látható.

A „színpad” tehát egyfajta virtuális platform, amelynek kurátora Németh Ilona képzőművész volt, továbbá az előkészületekben közreműködött Daniel Dida  képzőművész és Michal Kaščák, a fesztivál alapító-főszervezője is. A kiállítások koncepcióján érezhető, hogy a szervezők törekedtek az aktuális társadalmi problémák tematizálására: olyan témákkal dolgoztak, mint az ökológiai válság, az ukrajnai háború, a bizonytalanság érzése, vagy a tavaly októberben elkövetett terrortámadás a pozsonyi LMBTQ közösség ellen.

A fesztivál keretein belül bemutatták Tamara Kametani The End in Three Parts, Part One című 2021-es videóját, és Peter Kašpar Sonic Coding című 3D-videóanimációját, amelyek a 2023-as Oskár Čepan-díj döntősei voltak (2023-ban a díjnak nem volt egyetlen győztese; az erről szóló cikkünk itt olvasható). Felbukkant Stano Masár Zjavujúca sa pamäť/Pozdrav môjmu zajtrajšiemu ja (Megjelenő emlékezet/Üdvözöld a holnapi énemet) című interaktív installációja, ami egy régi újságos standot gondol újra, és invitálja az embereket, hogy képeslapot küldjenek az ismerőseiknek. Továbbá felbukkant Mário Coufal és Volodymyr Serhachov BAHNO 974 név alatt futó művészi duójának Castorin című objektuma, ami a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola közreműködésével került kiállításra.

A felsorakoztatott művek olyan természetességgel olvadtak be a fesztivál forgatagába, hogy bár Šimon Chovan Dear Thearlings címet viselő puha szobrokból álló sorozatának darabjai a lehető legváratlanabb helyeken bukkantak fel, mégis organikusan illeszkedtek a közegbe. Hiába láttam, hogy Chovan szobrai kampóról lógnak, így emberi munkával kellett őket kifüggeszteni, néha azon kaptam magam, hogy arra gondolok, esetleg mégiscsak valamilyen állat alakította-e ki őket? A Pohoda weboldalán található leírás alapján a folyamatosan készülő sorozat elemeit szilikonból készült ipari anyagok, például ételtartályok és ipari edények természetes pigmentekkel ellátott öntvénye alkotja. Ezeket Chovan többnyire a Štiavnické hory hegységből származó okkersárga földdel borítja be, ami az objektumok „bőreként” funkcionál. Ez a furcsa textúra mintha egyfajta ősanyagra emlékeztetne, míg maguk a formák a rovarok gubóit vagy deformált méhkasokat idéznek.

Chovan egy interjúban kifejtette, hogy a szobrok egy organikus folyamat során születnek, ahol az ösztönök, vágyak és intuíciók ütköznek a fizikai anyagokkal és azok tulajdonságaival. Az objektumok váza tudatosan emlékeztet egy „rövid életformára”, azaz gubóra, a textúrájuk pedig az ásványokból származó pigmentek lassú ülepedésére, ami hosszú-hosszú időt kíván. Chovan úgy is jellemzi műveit, mint a szorongás, a nyugtalanság megtestesüléseit, ami abból adódhat, hogy az agyunk különböző részei, esetleg genetikai emlékeink veszélynek észlelik ezeket az ismeretlen tárgyakat. A művész előszeretettel reflektál az ember és a természet kapcsolatára, legfőképp arra, ahogy az ember az élőlényekről gondolkodik, azokat antropomorfizálja, hogy a saját ismeretei alapján magyarázza a viselkedésüket ahelyett, hogy a természetben lévő folyamatokat önmagában vizsgálná.

Hasonlóan eggyé vált a fesztivál környezetével Oto Hudec zászlója, ami a Vlajka modrej planéty (A kék bolygó zászlója) nevet kapta. A 2019-es alkotás az összefogás fontosságát szeretné hangsúlyozni. A zászló tudatosan idézi A Föld zászlóját, amelyet John McConnell tervezett 1969-ben, a Föld napja alkalmából. Hudec azonban a Föld helyére lyukat helyezett: a műhöz készült videójában az űrhajósokat említi példaként, akik az űrből kék gömbnek látják a Földet, amelyen kirajzolódnak a kontinensek határvonalai. Az államhatárok azonban láthatatlanok maradnak, és épp erre akar rámutatni Hudec is: a klímaválság olyan globális probléma, amelyet nem tudunk együttműködés nélkül megoldani. Ráadásul a fejlődő és fejlett államoknak többletfelelőségük is van a kérdésben, lévén, hogy sokkal nagyobb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után, ami aztán a fejletlen országokra van a legkedvezőtlenebb hatással.

Nem Hudec munkája volt az egyetlen zászló a fesztiválon. Megjelent Rudolf Sikora 2023-as Nie politika, ale múdrosť ochráni našu spoločnosť! (Nem a politika, de a bölcsesség fogja megvédeni társadalmunkat!) című műve is. A zászlón körkörösen futnak a nyilak és a különböző szókapcsolatok és mondatok, mint az „ökoszisztéma összeomlása”, „ökológiai tudatlanság”, „mi írjuk alá a számlákat, amit a gyermekeink nem tudnak visszafizetni”, „elpusztítjuk az óceánok ökoszisztémáit és a légkört ipari hulladéklerakóként használjuk”. Talán szájbarágós alkotásnak tűnik, de rengetegen vannak, akikhez ezek a tények, figyelmeztetések és előrejelzések még nem jutottak el, így nem érzem szükségtelennek, hogy egy képzőművészeti alkotás ne csak metaforákban, de a gyors olvashatóság szintjén hívja fel a figyelmet a klímaváltozás kissé sem felhőtlen következményeire.

A klímadiskurzust tovább szőve az emberi faj kihalásának lehetőségét vizsgálta Cséfalvay András a Pohodára készült Last generation című helyspecifikus installációjával. A monumentális dinoszaurusztojásokat rejtő fészek a kihalás aspektusaira mutat rá. Az installáció terébe lépve felmerül a kérdés, hogy az emberiség vajon ugyanoda jut-e a (közel)jövőben, mint ezek a több millió éve kihalt élőlények. A fészek azonban olyannyira lehet egy dinoszauruszé, ahogyan egy madáré is, így Cséfalvay alkotása a baljós jövőkép mellett reményt is nyújt, de ez a remény semmiképp sem egyenlő a semmittevés illúziójával: tettek nélkül az emberiséget sem kerülheti el az őslények sorsa.

Cséfalvay alkotása egy másik interpretációt is magában rejt. A fészek nem ágakból és levelekből áll, hanem megtöltött zsákokból, amelyek egymásra pakolva egy katonai bunker hatását keltik, így nem csak az ökológiai válság miatti szorongásunkat bökdösi meg az installáció, de eszünkbe juttatja a szomszédunkban zajló háborút, és azt az általános bizonytalanságot és készenléti állapotot is, amely körülvesz bennünket. Összességében az installáció terébe lépve egyszerre tört rám a szorongás és a tenni akarás érzése.

Bizonyos szempontból a legaktuálisabb művészeti alkotás Németh Kristián Oration pro futuris melioribus/Modlitba za lepšiu budúcnosť (Ima egy jobb jövőért) címet viselő kiállítása volt, amely a liptói P. M. Bohúň Galéria együttműködésével jött létre. Ennek keretén belül Németh intermediális munkái Mednyánszky László (1852-1919) és Miloš Alexander Bazovský (1899-1968) rajzaival kerültek juxtapozícióba. Mednyánszky több olyan rajzot készített, amelyen a férfi testiség központi szerepet töltött be. Németh ezekkel társítja egy fotóját, amelyen egy félmeztelenül térdelő fiút látunk hátulról. Ám míg Mednyánszky rajzai lágy erotikát tükröznek, addig Németh műve inkább a sarokban térdelést idézi, így a büntetés aktusát juttathatja eszünkbe. A művész alkotásaiban gyakran helyezi középpontba az egyház szigorú értékítéletét a homoszexualitással szemben, ami a Pohodán kiállított munka párhuzamain is érzékelhető. Az irónia talán csak az, hogy míg a századforduló idején alkotó művész homoerotikus rajzait úgy állítjuk ki, mint mesterműveket, a 2023-ban a hasonló témában készült alkotásokra félve tekintünk, és gyakran állami szinten démonizáljuk azokat.

A tárlat másik felében Németh Bazovský vidéki templomokról készült rajzai mellé rendeli saját, 2016-ban készült objektumait. A fa talapzatra helyezett meghajlított fehér gyertyák Németh elmondása szerint az egyház és az egyén dinamikáját tükrözik. Míg a kemény talapzat az egyházat jelöli, addig a hozzáidomult gyertyák magukat a hívőket, akiket az egyház a saját keretei szerint formál át. Mindkét alkotás az egyház társadalmunkban betöltött dominanciáját reprezentálja, fél évszázad különbséggel, mégis az az ember érzése, hogy nem sok minden változott.

Az egyház és a LMBTQ közösség közötti feszültségekre Németh 2009-es The Bars című videója is felhívja a figyelmet, amelyen egy pappal való gyónás hallgatható meg, mégsem a papot látjuk, hanem mindössze egy keresztet formáló ajtót, ami nem engedi az őszinte interakciót az egyház és a kérdező, vagy akár az egyház és a szexuális kisebbség tagja között. A kiállítás talán legerősebb darabja a zacskóban lógó letört fejű liliomok, amelyek a pozsonyi Tepláreň előtt elkövetett terrortámadás áldozatainak, Matúš Horváthnak és Juraj Vankuličnak állítanak emléket. A liliom tudatosan választott szimbólum, ami a kereszténységben többek között az életet, a tisztaságot és a reményt jelképezi. Az átlátszó műanyag zacskóba helyezett fej nélküli virágok torz képe viszont egyik szimbólumot sem implikálja. Helyette megmarad a gyomorgörcs és a tehetetlenség érzése, hogy az emberekben mennyi gyűlölet és félelem él.

Bár mindegyik alkotás aktuális és közelről sem könnyed témát érint, üdítő volt egy fesztiválon ilyen erős művek között mozogni. S bár a nyár sokaknak a szórakozásról, kikapcsolódásról szól, a minket körülvevő szociális problémák velünk ellentétben nem vonulnak vakációra.

---

[1] A Tepláreň nevű bár 2015-ben nyílt a pozsonyi Zámocká utcában, és a helyi queer közösségnek biztosított biztonságos teret. A 2022-es terrortámadás után a bárt egy felvilágosító és közösségi térré alakították át, ahol az LMBTQ kérdésekkel kapcsolatos oktatásra és a közösségépítésre összpontosítanak.