Variációk vándorlásra

Turisztikai kiállítás Krakkóban

A Krakkói Etnográfiai Múzeum (MEK) aktuális kiállítása, amely a nyári turistaszezon apropóján valósult meg, egyszerre évadzáró és évadnyitó: a Wandering. Tourists, Pilgrims, Migrants (Vándorlás. Turisták, zarándokok, migránsok^[1]) 2024 júliustól októberig látogatható, így a turisztikai csúcsidőszakkal és az azt követő élménybeszámolók időszakával, az őszi évkezdéssel is egybeesik. A konzervatív szemléletű és ikonikus műtárgyakat nélkülöző Wandering a nem kiemelt kiállítások kvázi véletlenszerűen kiválasztott példája, amely időnként a kortárs diskurzusokon kívül eső, de a múzeumok többségét egyébként érintő releváns kiállításrendezési kérdéseket világít meg.

Elrendezésében a Wandering a klasszikus, „falrapakolós” kiállításélményt nyújtja, ahol a látogató a terem közepének háttal, a falakkal párhuzamosan mozog. A körülbelül száz kiállított tárgy hat tematikus csoportot képez, és a témákhoz rendelt anyagok különböző élénk színűre festett falfelületeket borítanak be: Tourists/Turisták (sárga), Highlander/Hegylakó (narancssárga), View/Látvány (rózsaszín), Pilgrims/Zarándokok (kék), Symbolic wandering/Szimbolikus vándorlás (világoszöld), Migrants/Migránsok (sötétzöld). Vizuálisan a kiállítás egyrészt a Kunst und Wunderkammerekhez, másrészt az Instagramhoz társított esztétikával él: telítettségével és elevenségével igyekszik felülírni az alacsony keresztboltozatos, pinceszerű tér természetesen sötét hatását.

Összességében – megadva magát a tér „nehézségének” – a kiállítás inkább a korai blogok képi világát idézi meg. A rövid bevezető szöveg és a tárgycsoportok főcím feliratai, egy-két bekezdéses leírásai mellett csak a műtárgyakhoz néhány esetben szervesen kapcsolódó elbeszélő leírások jelentik a Wandering írott anyagát. A tárgyak mennyiségéhez képest tehát kevés az írásos kiegészítés, amely a koncepció vizsgálata során még inkább a címben felsorolt kifejezésekre – wandering, tourists, pilgrims, migrants – irányítja a figyelmet.

A (céljuk szerint) tipizált karakterek, a turista, a zarándok és a migráns, egymástól rendkívül különböző társadalmi helyzeteket illusztrálnak, így felsorolásuk önmagában is összetett problémákat vet fel, és ezek vizsgálatát sejteti. Nem törvényszerű, de ebben az esetben a cím valóban magába sűríti a teljes kiállítási koncepciót, amelyet a kurátorok lényegileg csak három mondattal egészítenek ki: „A nyári szünidőben három perspektívából mutatjuk be az utazást. Az úticél mindig egyértelmű, amelyet egy turista a nyaraláson, egy zarándok a szentély felé vezető úton, egy migráns pedig egy biztonságos hely felé vezető út során ér el. Ez három nagyon különböző tapasztalat.” (a szerző fordítása)^[2]

A szöveg és az elképzelés egyszerűsége első benyomásra szimpatikus, mivel nem feltételez olyan előzetes ismeretet, amely leszűkítené a kiállítást mélységében értelmezni képes látogatók számát. Összességében viszont azáltal, hogy a célra (aim, destination) és nem az okra (reason) összpontosítanak, a kurátorok megkerülik a kérdések megfogalmazásának alapvető feladatát, és ezzel kvázi felmentik a kiállítást az ok-okozati összefüggések bemutatásának kényszere alól. De lesz-e így egyáltalán mélység, amit értelmezni lehet?

A vándorlás a kiállítás programpolitikai és konceptuális motorja: egyrészt azért, mert a Wandering egy turisztikai kiállítás, amelynek célközönsége az éppen otthon tartózkodó helyiek és a Krakkóban nyaraló kulturális turisták, – akiket nevezhetünk akár  „jóléti vándoroknak” is, – másrészt pedig azért, mert a vándorlás motívuma köti össze a turistát, a zarándokot és a migránst. A vándorlás mint ernyőfogalom bizonyos mértékig ellensúlyozza a koncepció korábban említett „célorientáltságát”, amennyiben magyarázó erővel bír. Koherenciát von a nélküle véletlenszerűnek ható tematikában, tehát az önmaga szórakozására utazó turista (egyben: a múzeumlátogató), a zsidó-keresztény kultúrkör alapkaraktere, a spirituális indíttatásból utazó zarándok, valamint a társadalom peremére szorult, kényszerből vándorló migráns között. Eképpen a vándorlás motívuma hívja életre a Krakkói Etnográfiai Múzeum saját gyűjteményeiből szelektált sokszínű tárgykollekciót, azt a kreatív műtárgy-kompozíciót, amit a Wandering jelent.

Ugyanakkor, ahogyan a vándorlással kapcsolatban is a kifejezés fizikai vonatkozása, konkrétan a „mozgásban levés” jelenti a legfőbb értelmezési szintet, a turizmus, a zarándoklat és a migráció bemutatásából is hiányzik a tágabb társadalmi-történelmi-kulturális kontextus figyelembe vétele, társadalmi jelenség-mivoltuk és egymással való összefüggéseik feltételezése és/vagy értelmezése. Végeredményben a Wandering megítélése, hogy jó kiállítás-e, attól függ, hogy a címadás inherens kritikai ereje mennyire hatja át a látogató gondolkodását a kiállítás megtekintése során, és ezáltal mennyire egészíti ki annak elméleti hiányosságait. Totális apolitikussága ellenére a tárlatban felfedezhető a kurátori tudatosság: a címben implikált komplex problematikáról leválva elsősorban az egyes gyűjteményi tárgyak vagy tárgytípusok narratív lehetőségei mentén bontakozik ki.

A Wandering-et érzékelhetően egy kis költségvetésű, könnyen emészthető mellék-kiállításnak tervezték (lévén, hogy nem a főépületben helyezkedik el). A kortárs kiállításrendezési trendekhez szokott tekintet számára legalábbis különös, hogy a kurátori munkafolyamat látszólag visszafelé játszódott le. A kiállítás láthatóan egy előre válogatott tárgycsoport, a MEK késő huszadik századi szuvenír-gyűjteményéből indul ki, és – mintha ez nem töltötte volna ki eléggé a teret, – ehhez asszociatív módon válogat további tárgyakat mindaddig, amíg a tér meg nem telik.

A Turisták (Tourists) című első fejezetben, amelyhez a Hegylakó (Highlander) és a Látvány (View) is tartozik, a kurátorok beemelnek a turizmushoz kapcsolódó három kulcsfogalmat: sztereotípia, tájkép és szuvenír. Az újabb és újabb nyaralások emlékeinek egymásra rakódó és efemer jellegével szembeállítva a sztereotípia, mint a turista által létrehozott és rögzített képmás kerül bemutatásra. A sztereotipizált figura, például a zakopanei hegyi ember, vagy a sztereotip lengyel tájképek, amelyeket számos amatőr festő örökít meg lakóhelyén vagy utazásai során, köszönnek vissza a kiállított, több mint ötven retró szuvenírben, vagy szuvenír jellegű festményben.

A Wandering első fejezete tulajdonképpen lengyelországi példákon keresztül mutat be illusztrációkat a turizmus mentén rögzült (befagyasztott), esszencializált és piacosított lokális kulturális sajátosságokról. A fa plaketteket, faragott szobahőmérőket, dísztányérokat, díszdobozokat, késeket, képeslapokat, dekoratív festményeket és fotókat a kiállítás kifejezetten a turista/látogató szemszögéből – lsd. a kísérőszöveg felütését: „Mindannyian turisták vagyunk” – ömlesztve mutatja be. A tudományos-történelmi és alulnézeti perspektívák – például az egyes városok (Lipsko, Ustroń) vagy régiók (Szilézia, Gryfice) építészeti sajátosságai, történelme, profilja, vagy a sztereotipizált helyszínek lakói, egyben a szuvenírek készítői – mellőzésével, ami a kiállítás további szekcióit jobban jellemzi, a tipikus kelet-európai nyaralóenteriőrökre emlékeztető műtárgy-szuvenírek összessége sokkal inkább nosztalgikusan, tehát érzelmileg hat, mintsem kritikailag, tehát racionálisan. A kiállítás következő, Zarándokok című fejezete érzékelhetően közelebb áll MEK profiljához.^[3]

A Zarándokok a Wandering sokkal jobban strukturált részét jelenti, ami az installáció elosztásán kívül abban is megmutatkozik, hogy a kurátorok a MEK gyűjteményében található vallási szuveníreket és illusztrációkat kiegészítik néhány kölcsönzött darabbal. A korábbi festményeken megjelenő templomok, kálváriák és vallási események ábrázolásai mellett a tárlat a szuvenírek mint a vándorlás tárgyi vonzatai mentén köti össze a zarándoklatot és a turizmust. A zarándoklatot a kiállítás három oldalról, a kultúrtörténeti kontextus, egy egyéni zarándoktörténet és a tárgyi emlékek szintjén mutatja meg – minden kiállított, kisméretű tárgyat és illusztrációt narratív keretbe foglalva. Legizgalmasabb aspektusa, hogy a vallási turizmust, amely az egyén számára elvileg spirituális vándorlást jelent, a középkortól napjainkig folytatólagosan mutatja meg: egyszerre mint történelmi és mint kortárs jelenséget. Krakkóban a turistaszezonban egyébként valóban mindenütt bele lehet futni a zarándokútleveles külföldi szerzetesekbe.

A kontextust jelen esetben szó szerint térképek rajzolják ki: a (kiállítás szempontjából) legjelentősebb zarándokútvonalakat, a Via Imperalit (Szcecin–Róma), és a Kijevtől Krakkón át a „világ végéig”, tehát a Finisterre-fokig vezető Via Regiát és a kora középkori egyházi földrajznak megfelelő háromosztatú, ún. O-T (Orbis Terrarum) térképet – Ázsiával, Európával és Afrikával, jeruzsálemi központtal – mutatja meg.

A térben következő tárgycsoport Feliks Boroń (1802–1864), kaszówi paraszt történetét egy, a MEK gyűjteményében található, lapozgatható etnográfiai lexikonon keresztül, tipikus zarándoktárgyakkal – a Szent Jakab zarándokúthoz, azaz El Caminohoz kötődő (középkori és 21. századi) kagylóhéjakkal és jelenkori zarándokútlevelekkel – kiegészítve meséli el. Habár nem fogalmazza meg közvetlenül, de a kiállítás itt érzékelteti a katolicizmus jelentőségét a lengyel identitásban: Boroń történetén keresztül, aki felesége halála után, 1861-ben mezítláb zarándokolt el Rómáig, és aki az első parasztember, akinek a élettörténetét az elit sajtó leközölte a 20. század elején.

A zarándoklat komplex bemutatása után annak kommercializált lenyomatai, a kortárs vallási szuvenírek, például figuratív szenteltvizes műanyag palackok, lengyel kálvária-illusztrációk és egy szuvenírszög vannak kiállítva. Az, ahogyan a kiállításnak ez a tematikus fejezete a személyes életutat és a kiállított műtárgyakat elhelyezi a vallási kultúra történettudományos közegében, megmutatja, hogy mi hiányzik az első, turisztikai fejezetből; a turizmus mint társadalmi jelenség (akár narratív) értelmezése, a kiállított tárgyak kontextualizációja.

A Zarándoklatra épülő következő tárgycsoport, a tárlat Szimbolikus vándorlás című része a zsidó, az iszlám és a keresztény vallás ciklikus mozgáson alapuló rituáléinak leírása alapján a vándorlás további vallásos aspektusait és metaforikus értelmezését emeli be. Továbbra is érzékelhető, hogy a kurátorok a „házon belül” elérhető tárgyakból dolgoznak: 19. századi, a Szimchat Tórá zsidó ünnepéhez kapcsolódó papírzászlók és az orosz imafüzérek, ún. Lestovkák mellett könyvillusztrációk, fotók és festmények láthatók. Az egymással összefüggésbe helyezett gyűjteményi tárgykollekciók ezen a szakaszon a konzervatív kiállításrendezés ismeretterjesztő jellegét pozitív értelemben képviselik. A Wandering érthető, érdekes és fokozatosan építkező edukatív íve rajzolódik ki, ami következetes struktúrájával – ez egyszerűen a tárgyak elhelyezését és a falszövegeket jelenti – a címben implikált négy motívum közül hármat, a vándorlást, a turizmust és a zarándoklatot és ezek együttes (történelmi és kortárs) megjelenéseit közrefogó, a krakkói kulturális kontextus szempontjából is releváns anyagot prezentál. Ezzel magasan kiemelkedik a kiállítás másik két tematikus szekciója közül.

A kiállítás a vitatható elnevezésű Migránsok fejezettel zár, ami a MEK négy perui műtárgyára épül: egy 2022-ben gyűjteményezett tradicionális yamchama tunikára, és négy, a kilencvenes években/kétezres évek elején szuvenírnek készült nyakláncra. A migráció ilyetén történő tematizációja a kiállításban nemcsak a korábban említett, túlzó apolitikusság^[4] problémáját veti fel, hanem azt is, hogy a múzeum közelmúltbeli egzotizáló gyűjteményi bővítése kifejezetten ellene megy a dekolonizáció eszméje körül szerveződő (hangos) kortárs muzeológiai diskurzusoknak. Az, hogy a kurátorok erre nem reflektálnak, arra enged következtetni, hogy a MEK még előtte áll az antropológiai múzeumokban zajló paradigmaváltásnak, vagy az erre tett kísérleteknek. Habár ez nem szükségszerűen elítélendő, az intézményi profil oly módon történő építkezése, amely a globális dél kizsákmányolásának múzeumi tradícióját legalábbis felveti, magyarázatra szorul.

A kapocs tehát itt is a szuvenír és a vándorlás. A vándorlás videós források segítségével dokumentatív módon, egy törzsi mítosz mentén pedig fiktíven jelenik meg. A Wandering az Asháninkák etnikai csoportjának egyik tagja által telefonon rögzített nyers felvételeket mutat be, ami a mítosz elmesélését (ennek leirata a tárlat részét képezi), az Amazonas dzsungeleiben való kényszerű vándorlás aktusát, és annak történetszerűen kiválasztott mozzanatait ábrázolja – például az élelmezés és tisztálkodás pillanatait. A törzsi mítosz szerint egy kisfiú, Aroshi, a szüleitől kapott nyaklánc elvesztése után a Holdra indul, hogy az onnan szerzett kőből új nyakláncot készítsen. Amikor tíz hónap után célba ér és a macsétájával megpróbál levágni egy darabot a Holdból, az magához vonja és magába olvasztja – Aroshi a Holddal egyesülve a Földről látható folttá (holdkráterré) változik.

A mítosz után az esőerdő igazi vándorlóiról, orvosi ellátásért utazó férfiakról, nőkről és csecsemőkről készült képsorok következnek, ami a misztikus előtörténet nélkül is arcul csapja a látogatót, és ilyen értelemben mint a kiállítás befejezése is „jól működik”. A Wandering az Asháninkák etnográfiai profilját is magába foglalva, „első kézből” meséli el a kényszervándorok kulturális sajátosságait és kiszolgáltatott helyzetét. A videós anyagok a youtube-os élő közvetítésekre emlékeztetnek, az installáció vizualitása pedig a képregényekre. A – retró nyaralóenteriőröket idéző – őserdős faltapétára installált telefonkijelzők, és a rajtuk ismétlődő 2022-es felvételek ebben a kiállításban és ezen a krakkói helyszínen perverzül hatnak. Stratégiai szerepük, hogy – társadalomtudományos és politikai kontextus nélkül, és mivel kellően távoliak és egzotikusak – megtartsák a kiállítás fogyasztható, könnyed jellegét.

A Wandering. Tourists, Pilgrims, Migrants (mint cím, és) mint szöveg értelmezése, a helyszín (Krakkói Etnográfiai Múzeum) és az időzítés (turisztikai csúcsidőszak) alapján egy kritikai gondolatokkal telített, kultúraelméleti és -történeti referenciákban gazdag kiállítást vetítettem előre. Ezzel szemben, ahogy az a végére kikristályosodik, a kiállítás igazi vezérfonala a szuvenír. Zavaró, hogy ezt nem tisztázzák előre, de a kommersz turisztikai tárgyakból rendezett múzeumi kiállítás szintén rendkívül elgondolkodtató felvetés, ami úgy tűnik, a kiállítás betegsége is: minden csak felvetés marad. Habár utólag érthetővé válik, hogy mit akartak volna megvalósítani, a kurátorok a turizmus és a vándorlás után a szuvenír – amely tehát a tárlat középpontjában áll – értelmezését is elmulasztják. A szuvenírek emléktárgy szerepükön túl kulturális, történelmi és gazdasági dinamikákat testesítenek meg. Csak a legegyértelműbb aspektusokat áttekintve: kulturális kontextusuk az autenticitás és a kulturális kommodifikáció, társadalmi kontextusuk az identitás és reprezentáció, történelmi kontextusuk pedig – a középkori egyházi gyakorlatok (zarándoklat) mellett ugyanannyira – érinti a gyarmatosítás korszakát. Mindezekre a Wandering nem, vagy csak elkülönülő fragmentumokban reflektál.

A kiállítás központi problémáját kritikai szempontból az jelenti, hogy a tényleges, fizikai tárlat leválik a kiállítási koncepcióban implikált tematikus és értelmezési keretekről. Ezt a meghasonlottságot tükrözi az is, hogy miközben a Wandering nevezhető a turizmus által generált konzumprojektnek, szükségszerűen egyedülálló is, mivel a múzeum gyűjteményének újszerű kompozícióját mutatja meg. A kiállítás megközelíthető a koncepció vagy a műtárgyak felől; e szintek összhangja a beteljesedés, disszonanciája pedig a hiány és zavarodottság érzetét kelti – ami az itt elemzett kiállítást is legjobban jellemzi.

Wandering. Tourists, Pilgrims, Migrants (Vándorlás. Turisták, zarándokok, migránsok), (kurátorok: Monika Bielak, Leonia Brzozowska, Magdalena Dolińska, Grzegorz Graff, Joanna Sosnowska), Krakkói Etnográfiai Múzeum, Krakkó, 2024. 07. 06. – 2024. 10. 06.

Fotók: Anna Tarko

---

^[1] A migrant/migráns kifejezés átpolitizáltsága miatt szükséges megjegyezni, hogy ebben az írásban a a szöveghűség miatt alkalmazom a szó szerinti fordítást, de saját meglátásom szerint lehet, hogy szerencsésebb lett volna a vándorló kifejezés használata, ami viszont – a cím szintjén – dramaturgiailag megbontaná a kiállítást.

^[2] „In the midst of the summer holiday season, we are presenting three perspectives on travelling. The aim is a concrete destination which a tourist reaches on holiday, a pilgrim on the way to a sanctuary and a migrant on the way to a safe location. These are three very different experiences.”

^[3] Ami nem meglepő, tekintve, hogy Krakkóban, „a templomok városában”, több mint 120 római-katolikus templom található, aminek kb. a fele a XX. században épült.

^[4] A kiállítás sem az európai politikai színteret az elmúlt tíz évben domináló migrációs krízisre, sem Oroszország ukrajnai inváziójára, és az ebből következő menekülthullámra nem tesz utalást.