Elképzelt korszellem
Beszámoló a 2024-es Oskár Čepan-díjasok kiállításáról
Egy év kihagyás után az aktuális Oskár Čepan-díjasok kiállítása 2024. december 13-án nyílt meg a pozsonyi Pisztóry-palotában, az Óvárosi Kulturális és Oktatási Központ kiállítótereiben. (A 2022-es díjazottak kiállítása 2023 februárjában valósult meg, erről szóló cikkünk itt olvasható.)
Idén hatvanhárom pályázó közül válogatott a nemzetközi zsűri: Amira Gad író és a brüsszeli KANAL-Centre Pompidou kurátora; Erin Li, a Delfina Alapítvány kurátora; Lilia Kudelia művészettörténész, a New York-i Residency Unlimited Young Visual Artists Award programjának vendégkurátora; és Piotr Sikora kortárs művészeti kurátor és műkritikus, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) lengyel szekciójának tagja.
A díjat 2022 óta több alkotó is elnyerheti megosztva: a szervezők ezzel a gesztussal lépnek fel a művészeti mezőt egyre jobban uraló verseny- és teljesítménykényszer ellen. Így az elismerést idén is négy művész – Kvet Nguyen, Paula Malinowska, Svetlana Fialová és Tomáš Moravanský kapta, a kollektív kiállításon Moravanský azonban nem képviseli magát, mivel a szervezők nyilatkozata alapján vele nem sikerült megállapodni és szerződést kötni. A közlemény szerint a „több hónapos megállapodásra irányuló erőfeszítések ellenére sem sikerült megegyezni és olyan szerződést kötni, ami egy professzionális, tisztességes, és kölcsönösen elfogadható együttműködési formát biztosított volna.” Ez a döntés azonban nem írja felül Moravanský munkájának minőségét, ahogyan díjazotti címét sem.
Az Oskár Čepan-díjat 1996-ban alapították a Trust for Mutual Understanding alapítvány kezdeményezésére, a mai nevét pedig egy szlovák művészetteoretikus, Oskár Čepan (1925-1992) után kapta 2001-ben. A díjat koordináló Nadácia – Centrum súčasného umenia (Kortárs Művészeti Alapítvány) évente nyílt pályázatot hirdet, amire negyven év alatti képzőművészek jelentkezhetnek, művészeti médiumra való korlátozás nélkül.
Az idei kiállítás kurátora, Denis Kozerawski az egymástól eltérő tematikájú munkákat a tárlat címével kötötte össze: Cez nekonečné momenty blednúcich snov ti noc o chvíľu predĺžim (A halványuló álmok végtelen pillanatain keresztül egy kicsit meghosszabbítom az éjszakát). A megszokottnak nem mondható hosszúságú cím egy képzeletbeli térre utal, amelyben – ahogyan a kurátor írja – három eltérő „történet” kap helyet, hogy azt a látogatók szabadon interpretálhassák és szélesebb társadalmi összefüggéseikben vizsgálhassák.
Maga az Oskár Čepan-díj azon kortárs fiatal képzőművészeket emeli ki, akik globális és lokális témákat képesek feldolgozni, és a munkájukon keresztül beilleszteni azokat a tágabb társadalmi diskurzusba.
A három alkotást koherens egésszé a kiállítás építészeti eleme teszi (építész: Jakub Kopec). A lépcsőzetes fehér padló követi a palota enfilade-ját, így összekötve a három termet, amit Nguyen, Fialová és Malinowska installációi egyenként elfoglalnak. Bár a művek nem reflektálnak egymásra, a kiállítás esztétikailag egységes vizualitással dolgozik. Kozerawski elmondása szerint, mivel a palota eleve nem inkluzív a fizikai megközelíthetőség szempontjából, így ki akarták használni, illetve ráerősíteni annak kirekesztő jellegére.
Az első teremben Kvet Nguyen (1995) fotográfus, vizuális művész Náchylní*é k snívaniu (Ábrándozásra hajlamosak) című munkája található. A többes kötődésű alkotó, mint más munkáiban is, a Szlovákiában élő vietnámi kisebbség politika-történelmi hátterére reflektál. Az installáció központi eleme a csehszlovákiai kontextusban jól ismert Babetta moped, amely szimbóluma a szocialista gazdasági egyezménynek, mely szerint a kommunizmus alatt Csehszlovákiába telepített vietnámi segédmunkások a teljesítendő éveik után egy Babettával térhetnek majd haza.
A moped alkotórészei Nguyen művében párnák képében jelennek meg, amelyek hívogatják a látogatót, hogy legalább egy kis időre kényelembe helyezze magát rajtuk. S ha ezt megtette, mondat- és dalfoszlányokra lehet figyelmes, amelyek a párnákba rejtett hangszórókból szűrödnek ki. A négy dal vagy szövegrészlet Omar Beirutitól, Shivone Dominguez Blaščíkovától, Denie Konytól és Adela Medetől származik. A szintén saját identitásukra vagy származásukra reflektáló alkotók szövegei egy multikulturális Szlovákia képét rajzolják ki, amelyet sokszor figyelmen kívül hagyunk, de ettől még a valóságunk része.
A második terembe lépve Svetlana Fialová (1985) óriási méretű, bankjegyre is emlékeztető reklámtábláját találjuk, amely a Zvoliteľná kandidátka (Választható jelölt) címet viseli. A plexiüveg egyik oldalán egy női arc látható, mellette a leadott voksot jelző rubrika. A másik oldalon pedig egymásba futó mondatok arról, hogy milyen kritériumoknak kell egy nőnek megfelelnie ahhoz, ha bárminemű politikai pozícióra jelentkezik, és még nyerni is szeretne: „A karizmája egy sarlatáné, de az integritása Tayloré; csak 10%-kal kevesebbet juttat magának, mint a férfiaknak, akik neki dolgoznak; képes radikálisan átformálni a társadalmat, ám mégis mérsékelt maradni; a golden retrievere társadalmilag liberális, de adózási szempontból konzervatív; a mellei nagyok, mégsem obszcének; stb.
Fialová saját tapasztalataiból merített, de olyan jelenségeket is vizsgál, amelyek globális történésekkel rezonálnak. Az üvegen karcként megjelenő, pókhálóban álló öltönyös férfiak jól reprezentálják azt az egyébként politikai közegen túlmutató patriarchális status quot, amiben nőként nem csak kevesebb szavazatra, de verbális támadásokra is fel kell készülni.
Az utolsó teremben Paula Malinowska (1998) tízperces videómunkája található, amelyben az alkotó 3D-s animációval, CGI-val (Computer-Generated Imagery, azaz „számítógépen létrehozott kép”) és vizuális effektekkel dolgozik. Malinowska munkásságának visszatérő témája a természet és emberiség kapcsolata, a klímaváltozás, és gyakran helyez főszerepbe „nem emberi lényeket” – például növényeket, állatokat.
A Vetviace sa svetlo a záblesky úsvitu (Vándorló fény és a hajnal felvillanásai) című videó a fikció és a tudományos tények között lavírozva „kutatja” a szentjánosbogarak kommunikációját. A művész az ún. kritikus flicker fúziós frekvencia (critical flicker fusion frequency) koncepcióját használja, hogy az emberi és más élőlények eltérő fényérzékelésén keresztül vizsgálja a természet misztikumát és az emberiséggel való kapcsolatát.
A díjat elnyert művészek és alkotások jól reprezentálják korunk globális és lokális szociopolitikai kontextusát is. Míg Fialová és Malinowska művei ugyanolyan relevanciával bírnak a nemzetközi színtéren, addig Nguyen alkotása inkább (bár nem kizárólag) a szlovákiai közeget érintő kisebbségi lét bizonyos aspektusaira reflektál.
A kurátori munkának köszönhetően az előző évadhoz képest egy jóval koherensebb kiállításra számíthat a látogató – bár az Oskár Čepan-díjasok tárlata esetében ez nem okvetlenül kell, hogy szempont legyen. Azonban mégis megteremt egyfajta kontinuitást az alkotók között, így a Pisztóry-palotába betérő látogató egy egységes vizuális keretbe foglalva találkozhat korunk égető témáival.
A 2024-es év Oskár Čepan-díjasainak kiállítása (kurátor: Denis Kozerawski), Pisztóry-palota, Pozsony, 2024. 12. 13. – 2025. 02. 28.
Fotók: Leontína Berková